OTP Ébresztő: A USA-iráni megállapodás előrehaladása, illetve a bightech cégek gyengélkedése mozgatta a piacokat tegnap
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Részvénypiaci korrekciót és olajár-emelkedést hozott a csütörtöki kereskedés
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zártak, elsősorban a technológiai és védelmi szektor gyengélkedése miatt. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jelentősebb korrekció bontakozott ki a technológiai részvényeket sújtó eladási hullám nyomán, miközben az olaj- és földgázárak az erősödő geopolitikai feszültségek hatására érdemben emelkedtek. A fokozódó befektetői óvatosság közepette az amerikai és a német állampapírhozamok is csökkentek, míg a dollár jelentős napon belüli ingadozást követően enyhén erősödött az euróval szemben. A hazai kötvénypiacon is mérséklődtek a hosszú lejáratú hozamok; a forint az euró és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A negatív hangulat az amerikai piacokról Ázsiába is átgyűrűzött: a vezető ázsiai részvényindexek többsége mínuszban mozgott a reggeli órákban. A mai nap fókuszában az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok állnak, amelyek érdemben befolyásolhatják a decemberi Fed-kamatdöntéssel kapcsolatos piaci várakozásokat. Emellett az eurózónából és hazánkból is érkeznek kiskereskedelmi adatok, Németországban pedig az ipari termelés szeptemberi adatait publikálják.
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
Az európai részvénypiacok enyhe emelkedéssel zártak, amit az amerikai–iráni tárgyalások előrelépése és Keir Starmer lemondása támogatott. A brit bankrészvények erősödtek, míg a STOXX 600 index 0,6%-kal nőtt. Az USA-ban vegyes zárás volt, a technológiai részvények gyengélkedtek, különösen a SpaceX nagy esése miatt, de hiperskálázó bigtech részvények is veszítettek az értékükből. A hozamok Amerikában emelkedtek az erősödő kamatemelési várakozások miatt, Európában viszont mérséklődtek, mivel Christine Lagarde hűtötte a másodkörös inflációs hatásokkal kapcsolatos aggodalmakat. Ma idehaza az MNB kamatdöntésre figyelünk.
Az USA-iráni egyeztetések és Keir Stermer lemondásának híre mozgatta az európai piacokat
Az európai részvénypiacok hétfőn enyhe emelkedéssel zártak, köszönhetően az amerikai–iráni tárgyalások legújabb fordulójában elért eredményeknek. A piacok szintén pozitívan fogadták Keir Starmer brit miniszterelnök lemondását, mivel Starmer hétfői lemondása megnyithatja az utat egy rendezett hatalomátadás előtt a Munkáspárt esélyes vezetőjelöltje, Andy Burnham felé, aki akár már jövő hónapban Nagy-Britannia tizedik miniszterelnöke lehet hét éven belül. Ennek hatására a brit bankrészvények erősödtek: a Barclays, a NatWest és a Standard Chartered árfolyama rendre 3,9%, 4% és 1,3% növekedést mutatott. A szélesebb bankindex 1,4%-kal emelkedett. Szintén az FTSE 100-hoz kapcsolódó hír, hogy a Babcock brit védelmi vállalat 5,9%-ot esett, miután éves profitja jelentősen csökkent, részben a Királyi Haditengerészet Type 31 fregattprogramjához kapcsolódó, vártnál magasabb utólagos munkálatok miatt elszámolt 140 millió fontos költség következtében.
A páneurópai STOXX 600 index 0,6%-kal emelkedett, miután az előző két kereskedési napon csökkenést mutatott. A technológiai részvények 0,5%-kal emelkedtek, az Infineon chipgyártó 4,8%-os pluszban zárt, követve az ázsiai piacok emelkedését. A diszkont légitársaság easyJet árfolyama 2,8%-kal nőtt, miután az amerikai Castlelake befektetési cég nyilvános vételi ajánlatot tett, mintegy 4,74 milliárd font (6,26 milliárd dollár) értékben. A nap nagy nyertesei közé tartozott a Carl Zeiss Meditec is, melynek ára közel 10%-kal került feljebb.
A német és francia kormány megállapodott a KNDS harcjárműgyártó tőzsdei bevezetésének feltételeiről, így a vállalat IPO-ja várhatóan már júliusban megvalósulhat. A német állam 40%-os részesedést szerez a cégben a stratégiai iparágak és a védelmi képességek erősítése érdekében, míg Franciaország szintén 40%-ot birtokol majd. A megállapodás egyensúlyt teremt a két ország között a vállalat irányításában, és hosszú távon biztosítja befolyásukat egy kulcsfontosságú európai védelmi vállalat felett. A vállalat értékét 15–18 milliárd euróra becsülik, és az IPO során több milliárd euró értékű részvényt értékesíthetnek a befektetőknek.
A régiós tőzsdék közül a hazai BUX és a cseh PX emelkedett, míg a lengyel WIG csökkent. Itthon mind a 4 blue chip árfolyama emelkedett; legnagyobb mértékben az OTP árfolyama nőtt, ami 2%-kal került feljebb a nap folyamán.
Vegyesen zártak a tengerentúli tőzsdék; gyengélkedtek a tech szektor részvényei
Hétfőn az S&P 500 és a Nasdaq csökkenéssel zárt, amit elsősorban a megacap technológiai részvények – köztük az Alphabet – esése húzott lefelé, miközben a befektetők az amerikai–iráni tárgyalások fejleményeit értékelték. A Dow index emelkedéssel zárt, amit főként az egészségügyi és ipari szektor teljesítménye támogatott.
A SpaceX árfolyama 16,4%-kal zuhant – ez volt a legnagyobb egynapos esése –, ami jelentős negatív hatást gyakorolt a Nasdaq Composite-ra. A részvény továbbra is a 135 dolláros IPO-ár felett forog. Az Elon Musk vezette vállalat hétfőn hajtotta végre első kötvénykibocsátását, és közlése szerint június 19-én mintegy 100,8 milliárd dollár készpénzzel és készpénz-egyenértékessel rendelkezett.
Az Alphabet 5%-ot esett, míg a Meta, az Amazon és a Microsoft részvényei 2,5% és 5% közötti mértékben csökkentek mivel egyre több befektető kérdőjelezi meg a hiperskálázók infrastruktúra-bővítésére fordított jelentős kiadásait.
A nap egyik nagy nyertese az Apogee Therapeutics lett, melynek árfolyama 47%-ot ugrott, miután az AbbVie bejelentette, hogy 10,9 milliárd dollár készpénzért felvásárolja a biotechnológiai céget. Az AbbVie árfolyama 6,2%-kal emelkedett.
Az olajárak csökkentek, miután Washington és Teherán megállapodott egy 60 napon belül végleges megállapodáshoz vezető menetrendről. Amerikai és iráni tisztviselők „jelentős előrelépést” értek el a Svájcban tartott tárgyalások első fordulójában, amely hétfőn idő előtt zárult le – közölték a közvetítők –, bár a feszültségek Libanon és a Hormuzi-szoros kérdésében továbbra is fennállnak. A Brent olaj hordónkénti ára közel 3%-kal került lejjebb.
A tengerentúlon emelkedtek, Európában csökkentek a hozamok
A tengerentúlon erősödtek az elmúlt heti Fed ülést követően a kamatemelési várakozások. Ennek hatására emelkedtek a hosszú hozamok; a 10 éves papír hozama 6 bázispontot emelkedett. A héten emiatt a befektetők figyelme a csütörtökön publikálásra kerülő core PCE inflációs adatra szegeződik. Ezzel szemben az euróövezeti kötvények hozama csökkent; a német bund hozama 4 bázisponttal került lejjebb. Ebben szerepe lehetett annak, hogy Christine Lagarde EKB elnök hűtötte a jelenlegi energiaár emelkedés másodkörös hatásaival kapcsolatos félelmeket, ami a jelenleg beárazottnál kevesebb kamatemelést eredményezhet az euróövezetben. A magyar hozamok az európaiakkal összhangban csökkentek, amiben szerepe lehetett az MNB holnapi kamatvágásával kapcsolatban erősödő várakozásoknak. A devizapiacon, sem az EURUSD-ben, sem az EURHUF-ban nem történt érdemi elmozdulás.
Mire lesz érdemes figyelni?
Ma reggel az ázsiai piacok a piros tartományban tartózkodnak, elsősorban a chipgyártók csökkenésének köszönhetően, mivel a befektetők továbbra is az AI beruházások által generált óriási chipkereslet gyengülésétől félnek.
Idehaza ma érkezik a jegybank soron következő kamatdöntő ülése, ahol nagyon nagy valószínűséggel csökkentik az alapkamatot. Alacsony valószínűséggel azonban akár egy 50 bázispontos csökkentés sem elképzelhetetlen. Fontos lesz majd figyelni a döntést követő sajtótájékoztatót, illetve a frissített inflációs előrejelzést is.
Ezen kívül Európából és az USA-ból is vállalati beszerzésimanager indexek érkeznek.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

