OTP Ébresztő: A közel-keleti helyzet romlása miatt negatív hangulatban indult a hét a tőzsdéken
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Részvénypiaci korrekciót és olajár-emelkedést hozott a csütörtöki kereskedés
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zártak, elsősorban a technológiai és védelmi szektor gyengélkedése miatt. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jelentősebb korrekció bontakozott ki a technológiai részvényeket sújtó eladási hullám nyomán, miközben az olaj- és földgázárak az erősödő geopolitikai feszültségek hatására érdemben emelkedtek. A fokozódó befektetői óvatosság közepette az amerikai és a német állampapírhozamok is csökkentek, míg a dollár jelentős napon belüli ingadozást követően enyhén erősödött az euróval szemben. A hazai kötvénypiacon is mérséklődtek a hosszú lejáratú hozamok; a forint az euró és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A negatív hangulat az amerikai piacokról Ázsiába is átgyűrűzött: a vezető ázsiai részvényindexek többsége mínuszban mozgott a reggeli órákban. A mai nap fókuszában az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok állnak, amelyek érdemben befolyásolhatják a decemberi Fed-kamatdöntéssel kapcsolatos piaci várakozásokat. Emellett az eurózónából és hazánkból is érkeznek kiskereskedelmi adatok, Németországban pedig az ipari termelés szeptemberi adatait publikálják.
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
Európában a főbb indexek csökkenéssel zárták a hétfői napot, elsősorban a negatív közel-keleti híreknek köszönhetően. A gáz- és olajárak is 5% körüli mértékben emelkedtek. A Goldman Sachs megemelte a Stoxx 600-ra vonatkozó célárát, és a software cégek is jól teljesítettek. A régiós tőzsdéket is elérte a negatív hangulat, a cseh, lengyel és magyar piac is csökkent hétfőn. Amerikában továbbra is a tech szektor viszi a piacot, ezen belül is elsősorban a software gyártók. Mindhárom amerikai index emelkedni tudott, de legjobban a tech szektor túlsúlyos Nasdaq teljesített. Az S&P 500 szektorai közül a tech szektoron kívül csak az energia tudott emelkedni. Az emelkedő olajárak miatt erősödő inflációs félelmek miatt emelkedtek a fejlett piaci hozamok. A forint 0,5% körüli mértékben gyengült. Ma a régióból a lengyel kamatdöntésre, Európából a júniusi CPI előzetes adatára, a tengerentúlon pedig az üres álláshelyek számára figyelünk majd.
Eséssel zárt Európa a Közel-Keletről érkező negatív hírek miatt
Az európai részvénypiacok hétfőn estek, miután a közel-keleti feszültségek eszkalálódása jelentősen csökkentette a rövid távú rendezés esélyét az Irán körüli konfliktusban. A befektetők emellett a brit EasyJet körül kibontakozó felvásárlási fejleményeket is értékelték.
A páneurópai STOXX 600 index egy volatilis kereskedési nap végén 0,8%-os eséssel, 621,24 ponton zárt, ami több mint egyhetes mélypontnak felel meg. A kereskedés már eleve negatív hangulatban indult, miután az Egyesült Államok és Irán megerősítette, hogy a hétvégén fegyveres incidens történt közöttük. Az esés azonban fokozódott azt követően, hogy az iráni Tasnim hírügynökség arról számolt be, hogy Teherán felfüggesztette a Washingtonnal folytatott tárgyalásokat a Libanont ért támadások miatt. A Tasnim szerint Irán és szövetségesei – az úgynevezett „ellenállási front” – azt is mérlegelik, hogy korlátozzák a forgalmat a Hormuzi-szorosban, valamint más kulcsfontosságú tengeri útvonalakon, köztük a Bab el-Mandeb-szorosnál. Az olajár több mint 6,5%-kal emelkedett, ami tovább fokozta az energiaimporttól erősen függő Európával kapcsolatos aggodalmakat.
A legtöbb szektor mínuszban zárt, kivételt jelentettek az energiaipari részvények, amelyek 1,7%-kal erősödtek.
A bizonytalan környezet ellenére az elemzők szerint a vállalati gyorsjelentések eddig a vártnál ellenállóbb képet mutattak. A Goldman Sachs ennek fényében 660 pontra emelte a STOXX 600 12 hónapos célárát.
A vállalati hírek között az EasyJet árfolyama 10%-kal ugrott, miután a Castlelake befektetési társaság jelezte: fontolgatja egy felvásárlási ajánlat lehetőségét. A brit diszkont-légitársaság ugyanakkor az időzítést „kifejezetten opportunistának” nevezte az iráni konfliktus hatásainak fényében. Az amerikai technológiai részvények emelkedése magával húzta az európai szektortársakat is: az európai piac legnagyobb szoftvercége, az SAP 8,1%-kal drágult, míg a Sage, a Dassault Systemes, a Nemetschek és a Temenos egyaránt 7–8% közötti emelkedést mutatott.
A nagyobb elmozdulások közül kiemelkedett a Wise, amelynek árfolyama 8%-ot zuhant, miután kiderült, hogy a brüsszeli ügyészség mintegy félmilliárd euró értékű gyanús tranzakciók miatt vizsgálja a digitális pénzátutalási céget.
Az európai TTF gáz ára 5%-ot emelkedett és 48 EUR fölött zárt.
A régiós tőzsdék sem tudták kivonni magukat a negatív hangulat alól. A cseh PX és a lengyel WIG 1% feletti, a hazai BUX pedig 0,6%-os mínuszban fejezte be a napot. A hazai blue chip-ek vegyesen mozogtak: az OTP és Richter veszített az értékéből, az MTelekom és Mol viszont emelkedni tudott.
Továbbra is az AI és software cégek hátán emelkednek az amerikai részvénypiacok
Mérsékelt emelkedéssel zártak hétfőn az amerikai részvénypiacok, a technológiai szektor felülteljesítése mellett. A Nasdaq (+0,42%) és az S&P 500 (+0,26%) új történelmi csúcsra emelkedett, míg a Dow Jones (+0,09%) csak visszafogott mértékben tudott emelkedni. Az S&P 500 szektorai közül mindössze a technológia és az energia zárt emelkedéssel, míg a legnagyobb vesztes a közműszektor lett.
A piaci hangulatot továbbra is a közel-keleti geopolitikai fejlemények alakítják. Bár az amerikai–iráni tárgyalások hivatalosan folytatódnak, a felek közötti feszültség fennmaradt. Pozitívumként értékelte a piac, hogy az eszkalációs kockázatok rövid távon mérséklődtek, miután amerikai jelzés szerint nem várható izraeli szárazföldi offenzíva Bejrút ellen.
A napi emelkedést ismét a technológiai szektor vezette (+2,5%), elsősorban az Nvidia erősödésének köszönhetően (+6,3%), amely új, kifejezetten személyi számítógépekhez fejlesztett AI-chipet mutatott be. A fejlesztés – Microsofttal együttműködésben – az AI integrációját gyorsíthatja a PC-piacon, ami szélesebb szegmensben is támogathatja a keresletet. A Microsoft papírjai +2,3%-kal emelkedtek.
A félvezetőszektor vegyesen teljesített: a Micron (+6,6%) történelmi szintre, 1000 dollár fölé emelkedett, miközben a Qualcomm (-8,8%) és az Intel (-4,7%) gyengült. A szektort tükröző SOX index összességében +1,1%-kal zárt.
A szoftverszektorban is folytatódott az emelkedés: a ServiceNow (+9,2%) és az IBM (+7,6%) is jelentős pluszban zárt. A mozgás mögött részben az a piaci narratíva áll, hogy az AI nem helyettesíti, hanem komplementer módon erősíti a szoftverszolgáltatásokat.
A Hewlett-Packard a várakozásoknál erősebb gyorsjelentést tett közzé, aminek hatására a vállalat részvényei több mint 9%-ot emelkedtek.
A WTI közel 6%-kal, a Brent közel 5%-kal emelkedett a tegnapi napon a közel-keleti feszültségek erősödése miatt.
Az inflációs félelmek erősödése miatt ismét emelkedtek a hozamok és gyengült a forint
Az olajárak emelkedése ismét növelte az inflációs félelmeket, így a múlt heti esés után a kötvénypiacokon ismét emelkedtek a hozamok, tegnap a tízéves amerikai hozam 3 bázisponttal nőtt, közelítve a 4,5%-ot. Európában ennél is nagyobb mértékben, 5-10 bázisponttal kerültek feljebb a hosszú hozamok, a német tízéves ismét közelíti a 3%-ot. A dollár erősödött az euróval szemben, 0,3%-kal, 1,1625 körül jár az EURUSD.
A cseh korona stagnál tegnap, a zloty 0,1%-kal gyengült, a forint pedig a múlt heti, 4 éves, 353-as csúcsról közel 0,5%-kal értékelődött le, a 356-ös szintet közelítve. A hazai referenciahozamok négyéves mélypontról emelkedtek, 5 bázispont körüli mértékben, 5,35% körül jár a hozamgörbe éven túli szakasza. A tegnapi DKJ csereaukción megfelelő kereslet mellett 22 Mrd. Ft. értékű kincstárjegy cserélt gazdát.
Ma 30 Mrd. Ft. értékű, három hónapos DKJ-t kínál az ÁKK.
Mire lesz érdemes figyelni?
Ma reggelre jelentős eladási hullám bontakozott ki az ázsiai piacokon is. A Nikkei és a dél-koreai Kospi is 1,5%-ot meghaladó mínuszban tartózkodik. Az eladási hullám mögött részben az iráni helyzettel kapcsolatos fokozódó aggodalmak, másrészt a chipgyártókat érintő általánosabb profitrealizálási hullám állnak. Ma lengyel kamatdöntés lesz, ahol tartást vár a piac. Az Eurózónából érkezik a júniusi inflációs adat első becslése, ahol mind a headline, mind a maginflációs mutató gyorsulást mutathat a piaci várakozás szerint. Itthon érkezik a magyar Q1-es GDP részletes adatközlése, amiből megtudhatjuk mi okozta a várakozásoknál erősebb növekedést, illetve, hogy a fogyasztás mellett más is tudott-e nőni a felhasználás oldalon. Amerikából pedig az üres álláshelyek száma érkezik.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

