OTP Ébresztő: A Hormuzi-szoros felől fújó szelek alakították a hangulatot a fejlett részvény- és kötvénypiacokon
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Részvénypiaci korrekciót és olajár-emelkedést hozott a csütörtöki kereskedés
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zártak, elsősorban a technológiai és védelmi szektor gyengélkedése miatt. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jelentősebb korrekció bontakozott ki a technológiai részvényeket sújtó eladási hullám nyomán, miközben az olaj- és földgázárak az erősödő geopolitikai feszültségek hatására érdemben emelkedtek. A fokozódó befektetői óvatosság közepette az amerikai és a német állampapírhozamok is csökkentek, míg a dollár jelentős napon belüli ingadozást követően enyhén erősödött az euróval szemben. A hazai kötvénypiacon is mérséklődtek a hosszú lejáratú hozamok; a forint az euró és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A negatív hangulat az amerikai piacokról Ázsiába is átgyűrűzött: a vezető ázsiai részvényindexek többsége mínuszban mozgott a reggeli órákban. A mai nap fókuszában az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok állnak, amelyek érdemben befolyásolhatják a decemberi Fed-kamatdöntéssel kapcsolatos piaci várakozásokat. Emellett az eurózónából és hazánkból is érkeznek kiskereskedelmi adatok, Németországban pedig az ipari termelés szeptemberi adatait publikálják.
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
Az Iszlám Forradalmi Gárda megtorlással fenyegetőzött, miután az Egyesült Államok általa „önvédelmi csapásoknak” nevezett támadásokat hajtott végre iráni rakétaindító állomások és hajók ellen a Hormuzi-szoros környékén. Kedvezőtlen hangulatban telt a keddi kereskedés a mértékadó európai tőzsdéken, az FTSE100 kivételével estek a vezető indexek. A KKE-régióban a BUX teljesített a legjobban, a hazai nagypapírok vegyesen zártak. Az S&P és a NASDAQ új csúcson zárt, ahogy a kedvező gyorsjelentési szezon és a mesterséges intelligenciához fűződő optimizmus ellensúlyozni tudta a megoldatlan közel-keleti konfliktus miatti aggodalmat. A Brent jegyzése több mint 3%-kal emelkedett. A tengerentúlon estek, Európában emelkedtek a hosszú hozamok. A várakozásokkal összhangban nem változtatott az irányadó kamaton az MNB Monetáris Tanácsa tegnapi ülésén. Estek a hazai hosszú hozamok. Ma is a közel-keleti konfliktus hírei mozgathatják a piacokat.
Kedvezőtlen hangulatban telt a keddi kereskedés a mértékadó európai tőzsdéken; emelkedett a BUX
Többségében mínuszokkal zárták a keddi kereskedést a mértékadó európai tőzsdék, az egyelőre meddőnek bizonyuló amerikai-iráni tárgyalások árnyékában. Az Iszlám Forradalmi Gárda megtorlással fenyegetőzött, miután az Egyesült Államok általa „önvédelmi csapásoknak” nevezett támadásokat hajtott végre iráni rakétaindító állomások és hajók ellen a Hormuzi-szoros környékén, ami az iráni külügyminisztérium szerint az amerikai kormány Iránnal szembeni „rosszindulatát és képmutatását” mutatja. Eközben a konfliktus másik két főszereplője Izrael és Libanon között továbbra is heves harcok dúlnak, Izrael egyre mélyebben hatol be Libanon területére. A globális olajellátással kapcsolatos aggodalmak mellett az is erősítette az európai kamatemelési várakozásokat, hogy az EKB kormányzótanácsának tagja, Isabel Schnabel szerint az EKB-nak júniusban akkor is kamatot kellene emelnie, ha megszületne az iráni békemegállapodás.
A Stoxx600 0,6%-kal esett azt követően, hogy a megelőző napokban még a békéhez fűződő remények történelmi csúcsához közeli szintekig hajtották a páneurópai indexet. A minimálisan emelkedő brit FTSE100 kivételével estek a vezető európai indexek. A többségében pirosba forduló szektorok közül az autógyártók teljesítettek a leggyengébben, miután a Ferrari 8,4%-os esése magával rántotta a szektort; a befektetők kedvezőtlenül fogadták az autógyártó első teljesen elektromos autójának bemutatását. Egyedi részvényekhez kapcsolódó hírek közül érdemes még kiemelni a BP árfolyamának 4%-os esését, miután a vállalat azonnali hatállyal menesztette eddigi elnökét.
A KKE-régió tőzsdéi közül a BUX teljesített a legjobban 0,9%-os emelkedésével. A hazai nagypapírok vegyesen zártak, emelkedni közülük az OTP és a Richter tudott.
Az európai jegyzésű földgáz árának elmúlt héten látható csökkenése hétfőn még kitartott ugyan, de a pesszimista hangulatú keddi kereskedés már emelkedést hozott és több mint 2%-kal 47 EUR/MWh-ig emelkedett a jegyzés.
Új csúcson zárt az S&P500 és a NASDAQ; jól teljesítettek a félvezető gyártók; emelkedett a Brent jegyzése
Új történelmi csúcson zárta a kereskedést kedden az S&P500 és a NASDAQ a hosszú hétvége utáni első kereskedési napon, amikor a mesterséges intelligencia körüli optimizmus, a kedvező vállalati gyorsjelentési szezon és az erős profitkilátások ellensúlyozták a közel-keleti konfliktussal kapcsolatos aggodalmakat. Az emelkedést a félvezető gyártók vezették; különösen jól teljesített a Micron, ami 19%-kal ugrott feljebb, így piaci kapitalizációja először érte el az ezer milliárd dollárt, miután az UBS a részvény célárát 535 dollárról 1625 dollárra emelte. Az űripari részvények is jól teljesítettek, amint a múlt héten az Elon Musk tulajdonában álló SpaceX bejelentette tőzsdei bevezetését, amire akár már júniusban sor is kerülhet. A Qualcomm árfolyama 4,5%-kal emelkedett, miután a Bloomberg arról számolt be, hogy megállapodást kötött a TikTok tulajdonosával, a ByteDance-szel chipek szállításáról. A Philadelphia SE Semiconductor Index soha nem látott szintre ért 5,5%-os erősödést követően.
Több mint 3%-kal, újra 100 dollár közelébe emelkedett a Brent hordójának jegyzése, ahogy az elmúlt napok optimizmusa a közel-keleti békéről alábbhagyott. A WTI esetében a múlt pénteki jegyzéshez képest közel 3%-os csökkenést láthattunk.
A tengerentúlon estek, Európában emelkedtek a hosszú hozamok; a várakozásokkal összhangban nem változtatott az irányadó kamaton az MNB Monetáris Tanácsa tegnapi ülésén; estek a hazai hosszú hozamok
A tízéves dollár hozam a múlt heti másfél éves csúcsáról, 4,7% közeléből esett, tegnapra 4,5% alá. Európában némi emelkedés után is érdemben a korábbi csúcsok alatt maradtak a hozamok, a tízéves német kötvényhozam 3% alatt ragadt. A dollár megőrizte erejét, az EURUSD éppen csak 1,16 felett zárt.
A régiós devizák piacán nem volt érdemi mozgás, a forint euróval szembeni árfolyama 356 alatt maradt. A hazai referenciahozamok 10 bázispontot közelítő mértékben csökkentek, 5,5%-ig. Az MNB Monetáris Tanácsa a tegnapi kamatmeghatározó ülésen változatlanul hagyta a 6,25%-os alapkamatot, összhangban a várakozásokkal. Ugyanakkor a sajtóközlemény és a sajtótájékoztató hangneme megengedőbb volt a korábbiaknál és arra utalt, hogy az alacsony infláció, a csökkenő országkockázati prémium és az erős forint növelte a monetáris politika mozgásterét a kamatok csökkentésére. Emiatt a sajtótájékoztató alatt az állampapír-hozamok további 10 bázispontot közelítő mértékben csökkentek. Visszafogott kereslet mellett kelt el a három hónapos DKJ aukción a meghirdetett 30 Mrd. Ft.-os mennyiség, 5,68%-os átlaghozamon.
Mire lesz érdemes figyelni?
Vegyes elmozdulásokat látunk ma reggel az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken, ahol a befektetők az európai és Wall Street-i piacokat tegnap mozgató, közel-keleti konfliktussal kapcsolatos híreket mérlegelték. A dél-koreai KOSPI és a japán Nikkei225 új csúcsokra kapaszkodtak, míg a Hang Seng és a Shanghai Composite piros tartományban várták a zárást.
A határidős részvényindexek Európában vegyes, a tengerentúlon pozitív nyitást ígérnek.
Ma is a közel-keleti konfliktus hírei mozgathatják a piacokat. Az Egyesült Államok és Irán jelenleg egy szándéknyilatkozaton dolgoznak, de az iráni atomprogrammal és a szankciókkal kapcsolatos szövegezési viták miatt a megállapodás megkötése elakadt. Marco Rubio, amerikai külügyminiszter szerint a megállapodás megszövegezése még napokig eltarthat. Az iráni állami média alapvetően pozitívként jellemezte a jelenleg Katarban zajló tárgyalásokat. Donald Trump ma kabinetülést tart a Fehér Házban.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

