OTP Ébresztő: Estek a tőzsdék kedden
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Részvénypiaci korrekciót és olajár-emelkedést hozott a csütörtöki kereskedés
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zártak, elsősorban a technológiai és védelmi szektor gyengélkedése miatt. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jelentősebb korrekció bontakozott ki a technológiai részvényeket sújtó eladási hullám nyomán, miközben az olaj- és földgázárak az erősödő geopolitikai feszültségek hatására érdemben emelkedtek. A fokozódó befektetői óvatosság közepette az amerikai és a német állampapírhozamok is csökkentek, míg a dollár jelentős napon belüli ingadozást követően enyhén erősödött az euróval szemben. A hazai kötvénypiacon is mérséklődtek a hosszú lejáratú hozamok; a forint az euró és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A negatív hangulat az amerikai piacokról Ázsiába is átgyűrűzött: a vezető ázsiai részvényindexek többsége mínuszban mozgott a reggeli órákban. A mai nap fókuszában az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok állnak, amelyek érdemben befolyásolhatják a decemberi Fed-kamatdöntéssel kapcsolatos piaci várakozásokat. Emellett az eurózónából és hazánkból is érkeznek kiskereskedelmi adatok, Németországban pedig az ipari termelés szeptemberi adatait publikálják.
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
Trump szerint lélegeztetőgépre került az iráni tűzszünet, így a befektetők szkeptikussá váltak a sikeres béketárgyalások gyors megvalósulásában. Ez széleskörű esést okozott, mind Nyugat-Európában, mind a KKE régióban, mind a tengerentúlon. Az amerikai hangulatot tovább rontotta a vártnál magasabb infláció, amely a kötvényhozamok emelkedésére is hatással volt. A forint a 357-es szintig visszagyengül. Emelkedtek az ázsiai piacok. Ma az eurózóna GDP adatközlésére lesz érdemes figyelni.
Estek kedden az európai részvények, jelentősen javult a gazdasági hangulat Németországban
Az európai részvénypiacok kedden széles körű mínuszban zártak: a STOXX 600 index 1%-kal csökkent, miután az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodásba vetett remények halványulása felhajtotta az olajárakat és rontotta a kockázatvállalási hangulatot. Valamennyi jelentősebb regionális tőzsde mínuszban zárt, az esést a frankfurti DAX vezette 1,6%-os visszaeséssel, a CAC 40 0,9%-kal esett, az angol FTSE 100 viszont stagnált. Az energiaszállítások Hormuzi-szoroson keresztüli fennakadása továbbra is nyomás alatt tartja az európai részvényeket, amelyek így a háború előtti szintek alatt maradnak, az emelkedett nyersolajárak gazdasági hatásaival kapcsolatos aggodalmak miatt. A technológiai részvények kedden 3,1%-kal estek, a veszteségeket vezetve, követve a Wall Streeten tapasztalt meredek zuhanást az MI-részvények és a chipgyártók körében. A háztartási termékek viszont 1,1%-kal emelkedve vezették a szektorokat. A brit nagybankok, köztük a Barclays és a Lloyds részvényei rendre 3%, illetve 4%-kal estek. A Bayer papírjai eközben 3,6%-kal erősödtek, miután a német vállalat a vártnál jobb negyedéves üzemi eredményről számolt be.
Németország ZEW Gazdasági Hangulatindexe 2026 májusában hét ponttal, –10,2-re emelkedett, felülmúlva -19,8 pontos a piaci várakozásokat. Bár a javulás a kilátások élénkülését jelzi, az index továbbra is negatív tartományban marad, jelezve, hogy a befektetők az iráni konfliktus gyors rendezésében reménykednek. Ugyanakkor a gyenge ipari termelés, az emelkedő energiaárak és a 2% feletti infláció továbbra is visszafogják a kilátásokat.
A közép-kelet-európai régióban is rossz teljesítményt lehetett tapasztalni, a cseh index egy százalékkal, a magyar 1,3%-kal, a lengyel pedig 1,9%-kal esett. Az MTelekom kivételével mindhárom magyar blue chip esett, legnagyobb mértékben az OTP 2,2%-kal.
Megrekedtek a közel-keleti tárgyalások, az infláció viszont fokozatosan növekszik a konfliktus hatására
Az S&P 500 és a Nasdaq kedden alacsonyabban zárt, előbbi 0,2, utóbbi 0,7 százalékkal, visszahúzódva a rekordközeli szintekről, miután a múlt havinál magasabb inflációs adatok és az egyre bizonytalanabbá váló amerikai–iráni tűzszünet arra késztették a befektetőket, hogy a rendkívül erős első negyedéves gyorsjelentési szezon végéhez közeledve profitot realizáljanak. A technológiai részvények gyengélkedése húzta le leginkább a Nasdaqot, a félvezetőgyártókat magában tömörítő index 3%-kal esett. Az egészségügyi szektor papírjai a Humana 7,7%-os árfolyamugrásának köszönhetően segítették a Dow-ot abban, hogy gyengén pozitív tartományban maradjon. A GameStop részvényei 3,5%-kal gyengültek, miután az eBay elutasította a „mémrészvények” úttörőjének számító vállalat 56 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát. Eközben az Under Armour árfolyama több mint 17%-ot esett, miután a sportruházati cég negyedéves eredményei és előrejelzése csalódást keltettek a befektetők körében.
Az amerikai fogyasztói árak áprilisban 0,6%-kal emelkedtek havi alapon (márciusban 0,9%), az éves infláció pedig 3,8%-ra gyorsult, ami hároméves csúcsot jelent. Az emelkedést főként az iráni konfliktus nyomán megugró energiaárak (melyek a havi CPI-növekedés több mint 40%-át adták) és az élénkülő élelmiszer-infláció hajtotta. A magas árnyomás politikai kockázatot jelent Trump elnök és a republikánusok számára a novemberi félidős választások előtt, és erősíti azt a piaci várakozást, hogy a Fed 2027-ig változatlanul tarthatja a kamatokat.
Kedden tovább halványult az iráni békemegállapodás reménye, miután Donald Trump úgy fogalmazott, hogy az Iránnal kötött tűzszünet „lélegeztetőgépen van”, miután Teherán elutasította az Egyesült Államok javaslatát a konfliktus lezárására, és kitartott azon követelései mellett, amelyeket az amerikai elnök élesen elutasított. Irán a háború befejezését követeli minden fronton, beleértve Libanont is, ahol az Egyesült Államok szövetségese, Izrael az iráni támogatású Hezbollah fegyvereseivel harcol. Teherán emellett hangsúlyozta szuverenitását a Hormuzi-szoros felett, kártérítést követelt a háborús károkért, valamint az amerikai haditengerészeti blokád megszüntetését is feltételül szabta, több más követelés mellett. Trump szerint Irán válasza veszélyezteti az április 7-én bejelentett tűzszünet fennmaradását. Ennek hatására tovább emelkedtek az olajárak, a Brent határidős jegyzése 3%-kal, a WTI jegyzése 4,2%-kal emelkedett, így előbbi 107,3 dolláron, utóbbi 102,2 dolláron állt kedd este.
Felfelé kúsztak a kötvényhozamok, erősödött a dollár, 357-es szintre gyengült a forint
Tegnap is borús maradt a hangulat a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, miután nincs előrelépés az iráni háború ügyében és egyre több helyen jelentkeznek a szűkös olajkínálat negatív következményei. Ráadásul az amerikai inflációs adatok minden fronton 0,1%-kal magasabbak lettek a vártnál. Az előbbiek miatt az amerikai és az európai kötvényhozamok újabb 5 bázisponttal emelkedtek, a tízéves dollárkötvény hozama 4,45, a tízéves német pedig 3,1%-ig ugrott, a japán pedig 2,54%-ig, ami közel 30 éves rekord. A dollár közel fél százalékkal erősödött az euróval szemben, az EURUSD közelíti az 1,175-ös szintet.
A régiós devizapiacon az euróval szemben a cseh korona stagnált, a zloty 0,3, a forint 0,5%-kal gyengült, az utóbbi elérte ismét a 357-es szintet. A kötvényhozamok a korábbi mélypontokról 5-10 bázisponttal emelkedtek, a tízéves hozam 5,8%. Megfelelő kereslet mellett a tervezett 30 Mrd. Ft-nál közel 50%-kal több három hónapos DKJ-t adott el az ÁKK.
Mire lesz érdemes figyelni?
Bár az ázsiai piacok szintén csökkenéssel kezdtek, a nap végére ledolgozták a mínuszokat, így a japán Nikkei 0,9%-kal a kínai SSEC 0,3%-kal, a dél-koreai Kospi pedig 2,0%-kal emelkedett.
A mai napon jelenik meg az eurózónára vonatkozó GDP adat és ipari termelés, de érkezik hazai építőipari- és ipari termelési adat és amerikai termelői árindex is. Emellett jelent többek között a Cisco, a Siemens, illetve az Allianz.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

