OTP Ébresztő: Pattantak a chipgyártók részvényei
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Részvénypiaci korrekciót és olajár-emelkedést hozott a csütörtöki kereskedés
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zártak, elsősorban a technológiai és védelmi szektor gyengélkedése miatt. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jelentősebb korrekció bontakozott ki a technológiai részvényeket sújtó eladási hullám nyomán, miközben az olaj- és földgázárak az erősödő geopolitikai feszültségek hatására érdemben emelkedtek. A fokozódó befektetői óvatosság közepette az amerikai és a német állampapírhozamok is csökkentek, míg a dollár jelentős napon belüli ingadozást követően enyhén erősödött az euróval szemben. A hazai kötvénypiacon is mérséklődtek a hosszú lejáratú hozamok; a forint az euró és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A negatív hangulat az amerikai piacokról Ázsiába is átgyűrűzött: a vezető ázsiai részvényindexek többsége mínuszban mozgott a reggeli órákban. A mai nap fókuszában az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok állnak, amelyek érdemben befolyásolhatják a decemberi Fed-kamatdöntéssel kapcsolatos piaci várakozásokat. Emellett az eurózónából és hazánkból is érkeznek kiskereskedelmi adatok, Németországban pedig az ipari termelés szeptemberi adatait publikálják.
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
Többnyire emelkedtek tegnap a főbb európai tőzsdék; jelentősen emelkedett az ASML árfolyama. Enyhén nőtt 2025-ban a német GDP a megelőző évi csökkenés után. A vártat meghaladóan bővült az euróövezet ipari termelése novemberben. A vártnál jobb lett a novemberi brit GDP. Emelkedéssel zártak a főbb amerikai indexek; a chipgyártók és a bankok jártak élen a drágulásban. Lefelé korrigált az olaj ára. A vártnál jobban alakult a New York Fed feldolgozóipari indexe; a munkanélküli segélykérelmek számának csökkenése feszes munkaerőpiacot jelez. Emelkedtek a hozamok Európában és a tengerentúlon. Erősödött a dollár az euróval szemben. A vártnál rosszabb magyar inflációs adatot követően folytatódott a hazai hozamok emelkedése. Ma a decemberi amerikai ipari statisztika lesz a fókuszban.
Többnyire emelkedtek tegnap a főbb európai tőzsdék; jelentősen emelkedett az ASML; enyhén emelkedett 2025-ban a német GDP a megelőző évi csökkenés után; a vártat meghaladóan nőtt az euróövezet ipari termelése novemberben; a vártnál jobb lett a novemberi brit GDP
Többnyire emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok, amit az AI-chipgyártók ralija vezetett a tajvani Taiwan Semiconductor (TSMC) vártnál erősebb, rekordprofitot hozó gyorsjelentése után. Ráadásul a cég bejelentette, hogy 2026-ban 52–56 milliárd dollárra emelné beruházásait, ami erős bizalmat jelez az AI-kapacitásépítés fenntarthatóságában. A Stoxx 600 0,5%-os pluszban zárt, míg az ASML árfolyama 5,6%-kal ugrott. A TSMC negyedik negyedéves profitja 35%-kal nőtt, felülmúlva az elemzői várakozásokat. Geopolitikai fronton feszültséget okozott az USA, Dánia és Grönland közötti vita a szigettel kapcsolatban, amelynek nyomán néhány tagállam közös hadgyakorlatba kezd a szigeten.
Németország GDP-je 2025-ben 0,2%-kal nőtt az előző évi 0,5%-os visszaesést követően, ami a két évig tartó recesszió végét jelzi. A bővülést főként a háztartási fogyasztás és az állami kiadások támogatták, miközben az export tovább csökkent az amerikai vámok, az erős euró és a kínai verseny miatt. A beruházások gyengék maradtak, különösen a gépiparban és az építőiparban, ahol az emelkedő költségek növelték a csődhullámot. Az ipari termelés harmadik éve esett, az autóipar és a gépgyártás jelentős vesztesége mellett, míg a szolgáltatások vegyes képet mutattak. Az euróövezeti ipari termelése novemberben havi alapon 0,7%-kal nőtt, meghaladva a 0,5%-os piaci várakozást, és éves szinten 2,5%-kal bővült (várakozás: 2,0%), ami május óta a legnagyobb növekedés. A havi emelkedést főként a beruházási javak 2,8%-os ugrása támogatta, míg az energia és a tartós fogyasztási cikkek termelése csökkent. A brit GDP 0,3%-os havi növekedést mutatott novemberben, meghaladva a 0,1%-os piaci várakozást.
Emelkedtek a KKE-régió indexei, bár a BUX lemaradó volt. A hazai blue chipek közül a Mol és Richter árfolyama emelkedett, a másik két papír azonban csökkent.
Emelkedéssel zártak a főbb amerikai indexek; a chipgyártók és a bankok jártak élen a drágulásban; lefelé korrigált az olaj ára; a vártnál jobban alakult a New York Fed feldolgozóipari indexe; a munkanélküli segélykérelmek számának csökkenése feszes munkaerőpiacot jelez
Az amerikai részvénypiacok emelkedéssel zártak csütörtökön, élen az chipgyártó papírokkal, miután a TSMC rekordnegyedéve az amerikai kereskedésben is fűtötte az optimizmust, a TSMC árfolyama több mintegy 5%-kal ugrott. A bankszektor szintén felülteljesített: a Goldman Sachs 4,6%-kal drágult, miután negyedik negyedéves profitja meghaladta a várakozásokat, míg a Morgan Stanley közel 6%-kal ugrott, elsősorban a vagyonkezelési üzletág vártnál jobb teljesítménye miatt; mindkét részvény új 52 hetes csúcsra került. A részvénypiacot támogatta az olajárak éles korrekciója is, miután a Brent és a WTI jegyzése egyaránt több mint 4%-kal esett. A tegnapi felpattanás két egymást követő gyengébb kereskedési napot követett, amikor geopolitikai és monetáris politikai kockázatok terhelték a hangulatot.
A New York-i Fed feldolgozóipari indexe januárban 7,7 pontra ugrott a decemberi -3,7-ről, jelentősen felülmúlva az 1 pontos piaci várakozást. Az adat mérsékelt aktivitásbővülést jelez New York államban, amit az új megrendelések (6,6 vs. -1) és a kibocsátás (16,3 vs. -5) erősödése támogatott, miközben a foglalkoztatás (-9 vs. -7,5) és a heti munkaórák száma (-5,4 vs. 2.5) csökkent. Az inputárak továbbra is magasak maradtak, míg az eladási árak emelkedési üteme közel egyéves mélypontra lassult. Ezzel párhuzamosan az USA-ban az új munkanélküli segélykérelmek 9 ezerrel, 198 ezerre estek a január 10-én zárult héten, szemben a 215 ezres piaci várakozással, ami az elmúlt két év második legalacsonyabb értéke. A tartósan segélyben részesülők száma 19 ezerrel, 1,884 millióra csökkent, némileg elmaradva a piaci előrejelzéstől, és továbbra is feszes munkaerőpiacot jelezve.
Emelkedtek a hozamok Európában és a tengerentúlon, erősödött a dollár az euróval szemben; a vártnál rosszabb magyar inflációs adatot követően folytatódott a hazai hozamok emelkedése
Erősek lettek tegnap az amerikai feldolgozóipari bizalmi indexek és kifejezetten alacsony szintre esett az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma is. Emellett váratlanul erős lett az olasz ipari termelés és a 2025. évi 0,2%-os német GDP-bővülés is arra utal, hogy lassan kapaszkodik ki a recesszióból Európa legnagyobb gazdasága. Emiatt jellemzően emelkedtek a kötvényhozamok az USA-ban és a német piacon is: az előbbinél a tízéves lejárat ismét 4,15%, az utóbbinál pedig 2,8% fölé került. A dollár erősödött az euróval szemben, 1,16-ig süllyedt az EUR/USD.
A forint kissé erősödött, az euróval szemben a 385-ös szintre került. Egyéves DKJ-t, illetve 10 és 15 éves kötvényt kínált az adósságkezelő, a meghirdetett mennyiség 30, 30 és 10 milliárd forint volt. A DKJ esetében megfelelő kereslet mellett a tervezett mennyiséget, a kötvényeknél erős érdeklődés mellett összesen 90 milliárd forint névértékű értékpapírt adott el az ÁKK. Az inflációs adat közzétételével elindult hozamemelkedés tegnap is folytatódott az éven túli lejáratok esetében: a referenciahozamok 1-5 bázisponttal kerültek feljebb, a tízéves visszatért a 6,7%-os szint fölé.
Mire lesz érdemes figyelni?
Vegyesen álltak ma reggel az ázsiai tőzsdék, ahol szintén a chipgyártók voltak a legerősebbek. A hangulatot az is javíthatta, hogy Tajvan és az Egyesült Államok kereskedelmi megállapodást kötött, melynek értelmében a sziget félvezetőipari cégei 250 milliárd dollár értékben hajtanak végre beruházásokat az USA-ban az alacsonyabb vámokért cserébe.
Ma a decemberi amerikai ipari statisztika lesz a fókuszban.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

