Nyomás alatt maradt a technológiai szektor az AI félelmek miatt
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Részvénypiaci korrekciót és olajár-emelkedést hozott a csütörtöki kereskedés
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zártak, elsősorban a technológiai és védelmi szektor gyengélkedése miatt. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jelentősebb korrekció bontakozott ki a technológiai részvényeket sújtó eladási hullám nyomán, miközben az olaj- és földgázárak az erősödő geopolitikai feszültségek hatására érdemben emelkedtek. A fokozódó befektetői óvatosság közepette az amerikai és a német állampapírhozamok is csökkentek, míg a dollár jelentős napon belüli ingadozást követően enyhén erősödött az euróval szemben. A hazai kötvénypiacon is mérséklődtek a hosszú lejáratú hozamok; a forint az euró és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A negatív hangulat az amerikai piacokról Ázsiába is átgyűrűzött: a vezető ázsiai részvényindexek többsége mínuszban mozgott a reggeli órákban. A mai nap fókuszában az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok állnak, amelyek érdemben befolyásolhatják a decemberi Fed-kamatdöntéssel kapcsolatos piaci várakozásokat. Emellett az eurózónából és hazánkból is érkeznek kiskereskedelmi adatok, Németországban pedig az ipari termelés szeptemberi adatait publikálják.
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
Az AI-szektor túlértékeltségével kapcsolatos félelmek továbbra is nyomás alatt tartják a technológiai szektort, de az amerikai kormányzati leállás küszöbönálló végével kapcsolatos optimizmus segítette a befektetői hangulatot. A vártnál rosszabb adat érkezett a német gazdaság hangulatáról, míg a brit munkanélküliségi ráta 5%-ra emelkedett. Itthon az októberi infláció várakozásainkkal összhangban 4,3%-on maradt éves alapon. A kormány bejelentette tegnap az idei és a jövő évi hiánycél megemelését, illetve növekszik a bankadó mértéke.
Németországban romlott a gazdasági hangulat
Az amerikai kormányzati leállás küszöbönálló végével kapcsolatos optimizmus tovább fűtött3 az európai részvénypiacokat, a Stoxx600 és a FTSE100 egyaránt rekordszintre emelkedett kedden. A Stoxx600 1,3%-os pluszban zárt, a FTSE100 és a FTSE/MIB 1,2%-kal került feljebb, és az olasz benchmark ezzel 2001 óta nem látott szintre ért. Az egészségügyi szektor szárnyalásának fontos szerepe volt a keddi emelkedésben, a Stoxx600 egészségügyi alindexe 2,9%-ot ugrott a Novo Nordisk 6%-os rallyjának köszönhetően miután a JPMorgan optimista értékelést adott ki rá. Eközben a Reuters információi szerint a gyógyszergyártó csökkentette egyik vezértermékének, a súlycsökkentést elősegítő Wegowy-nak az árát, Indiában pl. 30%-kal, a. A versenytárs Zealand Pharma árfolyama közel 9%-ot ugrott. Jól szerepeltek a luxuscikkek gyártói és a bankok is. A Vodafone 8%-ot rallizott, miután a legfrissebb adatok szerint a német piac ismét növekedett és hozzájárult a profitkilátások javulásához. Viszont a távközlési tornyokat építő INWIT csaknem 12%-ot zuhant, miután a társaság mérsékelte 2026-os bevételi előrejelzését. A frankfurti repülőteret üzemeltető Fraport 6,5%-ot emelkedett tegnap miután fő üzletágának eredménye a harmadik negyedévben meghaladta a piaci várakozásokat. Mindazonáltal a DAX 0,6%-ot araszolt csak feljebb tegnap. A ZEW német gazdaságihangulatindex váratlanul esett októberben Németországban, míg az euróövezeti mutató kismértékben javult.
A TTF gáz határidős ár 31 EUR/MWh közelében maradt a tegnapi kereskedés során, és a másfél éves mélypont közelében zárt, miközben az LNG beszállítások folyamatosak, az erős norvég gázvezeték-áramlás enyhítette a szezonális átállást
A KKE-régió részvényindexei közül a PX 0,9%-kal tovább kúszott felfelé, míg a BUX 0,6%-os mínuszban zárt. A lengyel piac zárva volt. A hazai blue chipek közül a Mol 1,7%-kal, a Richter 1,3%-kal került feljebb, miközben az OTP 2,5, az MTelekom pedig 0,1%-kal csúszott vissza. A 4iG 2%-kal került feljebb, miközben az október második felében nagyot rallizó Rába közel 4%-ot esett.
Nyomás alatt a technológiai szektor
A kormányzati leállás végének közeledte repítette felfelé kedden az amerikai részvényindexeket, a Dow rekordszinten zárt, az S&P 500 0,2%- kal araszolt feljebb. A Nasdaq csökkent, az AI-kapcsolt vállalkozásokkal kapcsolatos aggodalom tartotta nyomás alatt a technológiai szektort, főleg azt követően, hogy a japán technológiai befektető, a Softbank közzétette Nvidia részesedés-eladásának részleteit, mely szerint 5,8 milliárd dollárért adta el befektetését. A hírre az Nvidia 3%-ot esett. Az Nvidia támogatta CoreWeave 16%-ot zuhant, miután a felhőalapú számítástechnikai cég mérsékelte éves árbevételi előrejelzését. A hangulatot rontotta az ADP előzetes munkapiaci adatainak heti frissítése, amely szerint a magánszféra munkaadói az október 25-ig tartó négy hét alatt átlagosan 11 250 munkahelyet szüntettek meg hetente.
Az S&P500 szektorindexei a technológia kivételével mind erősödtek, legnagyobb mértékben az egészségügy, melynek cégei 2,3—4,8%-os emelkedést könyvelhettek el. Az amerikai kötvénypiacok a Veteránok Napja ünnepnap miatt zárva voltak. Az amerikai tőzsdéken a forgalom alacsony volt, 15,3 milliárd részvény cserélt gazdát, míg az előző 20 kereskedési nap átlagos forgalma 20,8 milliárd részvény volt.
A nyersolaj piacán tovább emelkedtek az árak a keddi napon, a WTI 1,5, a Brent 1,7%-kal zárt magasabban. Az amerikai kormányzati leállás végével kapcsolatos optimizmus itt is felfelé hajthatta az árakat, miközben a Lukoil vis maior helyzetet hirdetett egy iraki mezőn, ami a múlt hónapban bevezetett szankciók eddigi legsúlyosabb következménye.
A kormány megemelte az idei és jövő évi hiánycélt
Tegnap Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány az idei és a jövő évi hiánycélt is a GDP 5%-ra emeli (4,3-4,5, illetve 3,7%-ról) annak ellenére, hogy közel 200-200 Mrd. Ft-tal javítja az egyenleget az, hogy a kormány megduplázza jövőre a bankadót és zárol költségvetési tartalékokat. Októberben az infláció a negyedik hónapja változatlanul 4,3% volt, ami megfelelt a mi várakozásainknak, a piaci konszenzustól viszont 0,1%-ponttal elmaradt. A maginfláció viszont a vártnál jobban emelkedett 3,9%-ról 4,2%-ra.
A hiánycél és a bankadó emeléséről szóló hírek után a hétfői, másfél éves, 383-as csúcsról gyengült a forint, az EUR/HUF 386-ig pattant, végül 385-ön zárt. A kötvénypiacon a hétfői esést kissé meghaladó mértékben, mintegy 10 bázisponttal emelkedtek a kötvényhozamok, a tíz éves a 6,9%-os szintet közelíti. A keddi három hónapos DKJ aukción a gyenge kereslet miatt csak a meghirdetett 20 Mrd. Ft 60%-a talált gazdára, 6,26%-os átlaghozamon.
Nem volt jelentős mozgás tegnap az európai kötvénypiacokon, miközben az amerikai ünnepnap miatt zárva tartott. Európában minimálisan csökkentek a hozamok, a német tíz éves hozam 2,66%-on zárt. A javuló kockázatvállalási hajlandóság, illetve a foglalkoztatás csökkenését jelző ADP adatok nyomán enyhén erősödő kamatcsökkentési várakozások következtében a dollár kissé gyengült, az EUR/USD közelíti az 1,16-os szintet.
Mire lesz érdemes figyelni?
Az ázsiai piacokat is az elviekben ma záruló amerikai kormányzati leállással kapcsolatos optimizmus fűtötte ma reggel, az irányadó részvényindexek a zöld tartományban álltak a zárás előtt. A Nikkei 0,4%-kal emelkedett, a hírek szerint az index emelkedését a SoftBank teljesítménye fékezte. A Shanghai Composite előző napi záróértéke környékén áll, a Hang Seng 0,9%-os pluszban, míg a dél-koreai indexek 1- 2% körüli pluszt mutatnak.
A határidős részvényindexek túlnyomó többsége is a pozitív tartományban áll ma reggel, Európában talán csak a FTSE100 a kivétel. A mai napon nem jelenik meg fontosabb adat, ugyanakkor az amerikai kormányzati leállás lezárásával kapcsolatos hírekre és Fed-döntéshozók megszólalásaira érdemes lesz figyelni.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

