400 alatt ragadt a forint
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Részvénypiaci korrekciót és olajár-emelkedést hozott a csütörtöki kereskedés
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zártak, elsősorban a technológiai és védelmi szektor gyengélkedése miatt. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jelentősebb korrekció bontakozott ki a technológiai részvényeket sújtó eladási hullám nyomán, miközben az olaj- és földgázárak az erősödő geopolitikai feszültségek hatására érdemben emelkedtek. A fokozódó befektetői óvatosság közepette az amerikai és a német állampapírhozamok is csökkentek, míg a dollár jelentős napon belüli ingadozást követően enyhén erősödött az euróval szemben. A hazai kötvénypiacon is mérséklődtek a hosszú lejáratú hozamok; a forint az euró és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A negatív hangulat az amerikai piacokról Ázsiába is átgyűrűzött: a vezető ázsiai részvényindexek többsége mínuszban mozgott a reggeli órákban. A mai nap fókuszában az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok állnak, amelyek érdemben befolyásolhatják a decemberi Fed-kamatdöntéssel kapcsolatos piaci várakozásokat. Emellett az eurózónából és hazánkból is érkeznek kiskereskedelmi adatok, Németországban pedig az ipari termelés szeptemberi adatait publikálják.
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
Pozitívan kezdték a hetet a nyugat-európai tőzsdék a pénteki gyengélkedést követően, a svájci tőzsde viszont esett a 39%-os vámfenyegetés miatt. Mind a három fő amerikai tőzsdeindex több mint 1%-kal nőtt, valamint a pénteki munkapiaci riport utáni zuhanást követően tovább csökkentek az amerikai kötvényhozamok. Az EURHUF árfolyam 400 alatt maradt hétfőn.
Kilábalás a nyugat-európai tőzsdéken
Erőre kaptak tegnapi a legfontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek a pénteki negatív zárást követően, amit a Donald Trump amerikai elnök globális szintű vámháborúja miatt bizonytalan helyzet és a recessziós félelmeket ismét a felszínre hozó júliusi amerikaimunkapiac okozott. A pán-európai STOXX 600 0,9%-os növekedést könyvelhetett el, míg a német DAX 1,4%-kal, illetve a francia CAC40 1,1%-kal emelkedett. A brit FTSE 100 index +0,7%-kal került feljebb, a szigetországban főleg a banki indexek szerepeltek erősen, miután múlt hét pénteken a Legfelsőbb Bíróság előnyös ítéletet hozott egy félreértékesített gépjárműhitel-ügy kapcsán. A pénzügyi szektorból a Lloyds 9%-kal, a Barclays 1,6%-kal, a NatWest részvényei 3,2%-kal emelkedtek hétfőn.
Azonban nem örülhettek mindenhol: a svájci SMI tőzsdeindex 0,2%-kal csökkentek, miután az Egyesült Államok által múlt pénteken kiszabott 39%-os büntetővámok csütörtökön, augusztus 7-én jelen állás szerint érvénybe fognak lépni és a svájci gazdaság kb. 10%-át érintenék, növelve így akár egy potenciális recesszió lehetőségét is. Svájc, mely rendkívül exportorientált, nem zárkózik el attól, hogy eddigi ajánlatát átdolgozza, hogy kedvezőbb feltételekkel gyorsítsa a megállapodás menetét; ellenintézkedéseket nem tervez a svájci kormány bevetni. Ami a visszavágást illeti, az Európai Unió hétfőn jelentette be, hogy hat hónappal elhalasztják a tervezett, megtorló jellegű vámcsomagjaikat az USA ellen, melyekből az első ezen a héten lépett volna hatályba csütörtökön, miután július 27-en sikeresen meg tudtak állapodni a felek a vámok szintjéről, noha az EU hangsúlyozta, hogy az egyezség politikai jellegű, és egyelőre nem joghatályos.
A bizonytalanságot jól mutatja, hogy a tegnap közzétett, az Eurózónára vonatkozó befektetői bizalmat tükröző augusztusi Sentix index az előző havi 4,5 pontról -3,7 pontig esett a várt 8 ponttal szemben, megszakítva a megelőző három hónap sorozatos emelkedését és jelezve, hogy a befektetők szerint rontja a kilátásokat az EU-USA kereskedelmi megállapodás.
Összhangban az európai trendekkel, a BUX is emelkedni tudott, méghozzá 0,4%-kal, továbbá mind a négy magyar blue chip árfolyama emelkedni tudott. A régióban máshol is pozitív volt hangulat, hiszen a lengyel WIG 0,8%-kal, a cseh pedig 1,2%-kal került feljebb.
Mindhárom fő amerikai index emelkedett
Az Egyesült Államokban is sikerült talpra állnia a jelentősebb tőzsdeindexnek a pénteki veszteségeket követően; az S&P500 (+1,5%) négy nap esés után tudott végre emelkedni, a Dow 1,3%-kal került feljebb, a Nasdaq Composite pedig +2%-kal. A technológiai szektorban drágult az Nvidia (+3,6%), a Meta (+3,5%) és a Microsoft (+2,2%) pedig új csúcsra tudtak emelkedni tegnap. A Tesla 2,2%-kal került feljebb, miközben 96 millió részvényt ítélt oda Elon Musk vezérigazgatónak, mintegy 29 milliárd dollár értékben. Hatalmas menetelést mutatott fel továbbá az American Eagle, mely 23,7%-kal emelkedett, miután Donald Trump pozitív szavakkal illette a ruhagyártó Sydney Sweeney, amerikai színésznőt szerepeltető reklámvideóját, mely jelentős visszhangra lelt különböző közösségi média platformokon. A Palantir Technologies részvényei +4,1%- os nyereséggel zártak, az AI-alapú szoftvereket fejlesztő cég bevételei először lépték át az egy milliárd dollárt, ami 48%-os növekedést jelent az előző évhez képest
Míg Nagy-Britanniával, Japánnal és az EU-val már sikerült az USA-nak kereskedelmi megállapodást kötni, addig Indiával ez nem történt meg; sőt, mivel India továbbra is vásárol orosz olajat, Donald Trump jelentősen megemelt büntetővámokkal fenyegette meg hétfőn az ázsiai óriást, mely a büntetést alaptalannak véli. Trump emellett bejelentette, hogy a hét folyamán különmegbízottja, Steve Witkoff a hét folyamán Oroszországba fog látogatni, miután az amerikai elnök ultimátumot adott az orosz elnöknek az ukrajnai háború befejezésére.
Ami az amerikai makroadatokat illeti, tegnap hozták nyilvánosságra a júniusi gyártói megrendelések adatot, ami a vártnak megfelelően jelentősen, 4,8%-kal esett a májusban 8,3%-os növekedés után, a zuhanást, ami a legsúlyosabb havi visszaesés 2020 áprilisa óta, a szállítóeszköz-megrendelésekben megfigyelhető jelentős esés okozta.
Mind a WTI (-1,6%), mind a Brent, melynek hordónkénti ára 69 dollár alá esett az OPEC+ tervezett termelésnövelése, illetve geopolitikai bizonytalanságok közepette.
Tovább estek az amerikai kötvényhozamok
A múlt hét végi közel 20 bázispontos zuhanás után még kissé csökkentek tegnap is az amerikai kötvényhozamok, amiben még mindig a pénteki, a vártnál sokkal gyászosabb és a recessziós félelmeket ismét a felszínre hozó amerikai munkapiaci riport játszotta a főszerepet. A tíz éves dollár kötvényhozam háromhavi mélypontra, 4,2% alá süllyedt. Némi bizonytalanság után Európába is megérkezett végül a hozamesés, a hosszú hozamok 5 bázispont körüli mértékben kerültek lejjebb, a német tíz éves 2,6%-ig mérséklődött. A dollár viszont ismét erősödött az euróval szemben a pénteki átmeneti, de jelentős korrekció után, 1,155 felé tart az EURUSD.
Mire lesz érdemes figyelni?
A kínai szolgáltatószektorra vonatkozó Caixin index júliusban az előző hónapban mért 50,6 pontos kilenchónapos mélypontról emelkedett 52,6 pontra, amit globális gazdasági és kereskedelmi feltételek javulásába vetett bizalom fűtött; a júliusi év/év exportváltozást a mai nap folyamán közlik majd. A japán Nikkei 225 0,7%-kal, míg a kínai SSEC 0,5%-kal, a Hang Seng pedig 0,3%-kal emelkedett, a dél-koreai Kospi egy százalék fölött állt.
Ma jelenik meg az USA ISM szolgáltatószektorra vonatkozó üzleti bizalmi indexe. A cégek közül ma jelent az AMD, a BP, a Caterpillar, a Mariott és a Pfizer. Ma három hónapos DKJ aukciót tart az adósságkezelő, a meghirdetett mennyiség 20 milliárd forint.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!