Újabb vámok Trumptól
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Részvénypiaci korrekciót és olajár-emelkedést hozott a csütörtöki kereskedés
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zártak, elsősorban a technológiai és védelmi szektor gyengélkedése miatt. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jelentősebb korrekció bontakozott ki a technológiai részvényeket sújtó eladási hullám nyomán, miközben az olaj- és földgázárak az erősödő geopolitikai feszültségek hatására érdemben emelkedtek. A fokozódó befektetői óvatosság közepette az amerikai és a német állampapírhozamok is csökkentek, míg a dollár jelentős napon belüli ingadozást követően enyhén erősödött az euróval szemben. A hazai kötvénypiacon is mérséklődtek a hosszú lejáratú hozamok; a forint az euró és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A negatív hangulat az amerikai piacokról Ázsiába is átgyűrűzött: a vezető ázsiai részvényindexek többsége mínuszban mozgott a reggeli órákban. A mai nap fókuszában az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok állnak, amelyek érdemben befolyásolhatják a decemberi Fed-kamatdöntéssel kapcsolatos piaci várakozásokat. Emellett az eurózónából és hazánkból is érkeznek kiskereskedelmi adatok, Németországban pedig az ipari termelés szeptemberi adatait publikálják.
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
Újabb vámokkal sokkolta az USA partnereit Donald Trump. A vártnak megfelelően emelték a PCE árindexet a vámok. Az európai nagygazdaságokban csak kisebb meglepetést okoztak az inflációs adatok. Vegyes a kép az európai piacokon: a DAX és az FTSE MIB esett, a Stoxx 600 index 0,7%-kal csökkent. A régiós indexekkel ellentétben a BUX emelkedett. Az amerikai tőzsdék estek a nagy technológiai vállalatok eredményeinek és a munkaerőpiaci lassulása miatt. Nem volt nagy mozgás a fejlett kötvénypiacokon, a dollár erősödése megállt, 400 körül maradt a forint; jelentősen emelkedtek a hazai hozamok, részben az újabb költségvetési kiadások miatt. Ma a vámok mellett az amerikai munkapiaci jelentés lesz a befektetők figyelmének középpontjában.
Vegyes a kép az európai piacokon
Európában a nagygazdaságok EU-s módszertan szerinti inflációs adatai kismértékben, de közös irány nélkül tértek el a várttól. A francia infláció a várttal szemben nem csökkent, az olasz a vártnál kevésbé mérséklődött, német viszont a várakozásoknál is jobban, 1,8%-ra csökkent. A vegyes vállalati jelentések és a globális kereskedelmi bizonytalanságok közepette az európai tőzsdék csökkenéssel fejezték be a csütörtöki kereskedést; a pán-európai STOXX 600 index 0,7%-os eséssel zárt, ami az elmúlt három hét leggyengébb napja volt. Az amerikai vámhatáridők lejárta előtt az Egyesült Királyság és az EU is megállapodást kötött az USA-val, különösen a repülőgép-alkatrészek vámmentességét biztosítva, ami pozitívum volt az iparág számára. A Rolls-Royce részvényei rekordmagasságba szöktek, közel 7%-kal emelkedtek a javított profitkilátásoknak köszönhetően, míg az AB InBev sörgyártó 12%-ot zuhant a vártnál rosszabb volumenadatok miatt. Az Unilever organikus árbevétel-növekedése 3,8% volt, a Shell pedig a vártnál jobb negyedéves profitot jelentett.
A közép-kelet-európai régió tőzsdeindexei is nagyrészt csökkenéssel zártak: a CETOP index 0,26%-os, a WIG20 1,1%-os, a PX50 pedig 0,3%-os mínuszban fejezte be a napot. Ezzel szemben a magyar tőzsde 0,4%-kal emelkedni tudott. A hazai blue chipek közül az OTP Bank részvényei 0,3%-os, a Richter Gedeon részvényei pedig kiemelkedő 2%-os emelkedést mutattak.
Az amerikai piacok mínuszban zártak
A vártnak megfelelően többhavi csúcsra, 0,3%-kal nőtt júniusban havi összevetésben a Fed által legfontosabb inflációs mutatónak tartott core PCE és ennek a maginflációs változata az USA-ban, amint az árucikkek árában elkezdett megjelenni a vámok hatása. Az újonnan munkanélküli segélyért fordulók száma alacsony maradt. A háztartások fogyasztása nőtt júniusban, de a vártnál lassabb ütemben, míg jövedelmük a várakozások felett, 0,3%-kal emelkedett. Az amerikai piacok csütörtökön többnyire csökkenésnél zártak, a főbb indexek közül az S&P 500 0,37%-kal, a Dow Jones 0,74%-kal, a Nasdaq Composite pedig 0,03%-kal esett. A befektetők feszülten várják a vállalati eredményeket és a mai munkapiaci riportot, de az új vámok bevezetése körüli bizonytalanságok miatt aggódnak. Az Amazon (gyenge előrejelzés miatt) nagyot esett, de az Apple jó eredménye nyomán 2%-kal emelkedett. Az olajárak csütörtökön közel 1%-kal csökkentek.
Nem volt jelentős mozgás a fejlett kötvénypiacokon
Bár napközben még úgy tűnt, esni fognak az amerikai kötvényhozamok, az emelkedő PCE és az új munkanélküli segélykérelmek alacsony száma miatt végül a dollár rövid hozamok kis emelkedéssel, a tízéves pedig változatlanul, 4,4% alatt zárta a kereskedést. Európában sem volt érdemi változás a kötvénypiacon; minimálisan lejjebb kerültek a hosszú hozamok, a tízéves német hozam 2,7%alá süllyedt. Lelassult a dollár hét első felében tapasztalt villámgyors erősödése: tegnap alig 0,1%-kal értékelődött fel az euróval szemben, de az EUR/USD így is 1,14-ig süllyedt.
A forint euróval szembeni árfolyama a 400-as szint körül ingadozott tegnap. A kötvénypiacon viszont jelentős mértékben emelkedtek a hozamok, miután a kedvezőtlen külső környezet – szigorú EKB és Fed, gyors dollárerősödés – egybeesett az újabb hazai költségvetési élénkítés (közalkalmazotti lakástámogatási rendszer, esetleges adócsökkentés) bejelentésével. Az ÁKK aukcióin egyedül az egyéves DKJ esetében volt megfelelő az érdeklődés: itt a meghirdetett 30 milliárd forint másfélszeresét adta el az ÁKK, 6,22%-os átlaghozamon. A tízéves kötvény iránt már gyenge volt az érdeklődés, alig kelt el a meghirdetett 15 milliárd forintos mennyiség, az aukciós átlaghozam pedig 7,2% lett, ami jó 10 bázisponttal meghaladta a szerdai referenciahozamot. A húszéves, zöld 2051/G papír iránti kereslete pedig kifejezetten gyenge volt: a beadott ajánlatok összértéke alig érte el a meghirdetett 7 milliárd forintos mennyiséget, így ebből alig 4,5 milliárd forintot adott el az adósságkezelő. A referenciahozamok az éven túli lejáratoknál 10 bázisponttal ugrottak meg, a tízéves 7,2%-ig emelkedett..
Mire lesz érdemes figyelni?
Az ázsiai-csendes-óceáni piacok pénteken eséssel kezdték a napot, miután Donald Trump amerikai elnök 10% és 41% közötti módosított vámokat vezetett be több országgal, köztük Kanadával, Indiával, Svájccal, Tajvannal és Thaifölddel szemben. A hongkongi Hang Seng Tech index 0,23%-kal csökkent. Kínában a Caixin feldolgozóipari BMI júliusban váratlanul 49,5 pontra esett a júniusi 50,4 pontról, ami a feldolgozó-ipari tevékenység zsugorodását jelzi az új üzleti növekedés lassulása és a globális kereskedelmi bizonytalanságok miatt. Ma érkezik a júliusi amerikai munkapiaci riport, amely meglepetés esetén jelentős piaci mozgást is okozhat. Ma a Magyarországon megjelenő júliusi feldolgozóipari BMI (beszerzésimenedzser-index) adatra érdemes figyelni.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

