Megújulóenergiás cégek húzták felfelé az európai tőzsdét
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Részvénypiaci korrekciót és olajár-emelkedést hozott a csütörtöki kereskedés
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zártak, elsősorban a technológiai és védelmi szektor gyengélkedése miatt. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jelentősebb korrekció bontakozott ki a technológiai részvényeket sújtó eladási hullám nyomán, miközben az olaj- és földgázárak az erősödő geopolitikai feszültségek hatására érdemben emelkedtek. A fokozódó befektetői óvatosság közepette az amerikai és a német állampapírhozamok is csökkentek, míg a dollár jelentős napon belüli ingadozást követően enyhén erősödött az euróval szemben. A hazai kötvénypiacon is mérséklődtek a hosszú lejáratú hozamok; a forint az euró és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A negatív hangulat az amerikai piacokról Ázsiába is átgyűrűzött: a vezető ázsiai részvényindexek többsége mínuszban mozgott a reggeli órákban. A mai nap fókuszában az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok állnak, amelyek érdemben befolyásolhatják a decemberi Fed-kamatdöntéssel kapcsolatos piaci várakozásokat. Emellett az eurózónából és hazánkból is érkeznek kiskereskedelmi adatok, Németországban pedig az ipari termelés szeptemberi adatait publikálják.
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
Megújulóenergia- és luxuscégek húzták felfelé az európai tőzsdét. Kamatot vágott a lengyel jegybank. Csalódást keltő foglalkoztatottsági adatok érkeztek az Egyesült Államokból. Ismét 400 felett a forint az euróval szemben. Lassult a kínai szolgáltatószektor.
Megújulós cégek húzták felfelé az európai tőzsdét
Az európai részvénypiacok emelkedéssel zárták a szerdai napot, amit főként a megújulóenergia-szektor húzott felfelé, miután az Egyesült Államok Szenátusa elfogadott egy, a szélenergia számára a vártnál kedvezőbb költségvetési törvényjavaslatot. A STOXX 600 index 0,2%-kal nőtt, amit elsősorban a francia részvények 1,0%-os emelkedése segített. A párizsi tőzsdén jegyzett luxusóriás LVMH és Kering, az olasz Moncler és a brit Burberry részvényei egyaránt körülbelül 4%-kal emelkedtek, ezzel a STOXX 600 index legnagyobb nyertesei közé tartoztak, miután a svájci UBS bank az európai luxusszektort „benchmark” kategóriára minősítette fel a korábbi „alulsúlyozott” besorolásról. A brit piac viszont kismértékben visszaesett, mivel a kormány kénytelen volt visszavonni több jóléti reformintézkedését. A pénzügyminiszter könnyekben tört ki, a piaci reakciók – a font gyengülése és az államkötvényhozamok emelkedése – pedig azt tükrözték, hogy a befektetők aggódtak esetleges leváltása miatt, ugyanakkor Keir Starmer hivatala támogatását fejezte ki iránta.
Az eurózónára vonatkozó munkanélküliségi ráta májusban 6,3% volt, kismértékben növekedve az április 6,2%-hoz képest, míg a teljes Uniós térség 5,9%-on állt. A munkanélküliségi ráta stabil maradt az euróövezet főbb gazdaságaiban, kivéve Olaszországot, ahol májusban 6,1%-ról 6,5%-ra emelkedett.
A kontinensen tapasztalt optimizmus a KKE-régióra is kihatott: a BUX 0,8%-kal, a WIG 20 0,5%-kal, a PX50 0,1%-kal növekedett. A magyar piacot az OTP 2,1%-os növekedése mentette meg, míg a másik három blue chip pirosban végzett. A Lengyel Nemzeti Bank 25 bázisponttal, 5%-ra csökkentette az alapkamatot, noha a piac nem számított változásra. A döntést az inflációs és GDP-előrejelzések lefelé módosítása, valamint a stabilizálódó olajárak és a zloty erősödése indokolhatta.
Csalódást keltő foglalkoztatási adatok az Egyesült Államokból
Az S&P 500 és a Nasdaq szerdán rekordmagasan zárt, amit a technológiai részvények emelkedése és az USA és Vietnám közötti kereskedelmi megállapodás segített, enyhítve a kereskedelmi feszültségekkel kapcsolatos aggodalmakat. Az elnök bejelentése szerint 20%-os vámot vet ki a délkelet-ázsiai ország USA-ba irányuló importjára, illetve Vietnámmal abban is megállapodott, hogy az árukat 40 százalékos vámmal sújtják, ha azok egy másik országból származnak, és Vietnamba szállítják őket az Egyesült Államokba történő újraexportálás céljából. Az S&P fél százalékkal, míg a Nasdaq 0,9%-kal emelkedett, miközben a Dow stagnált. Szektorok szintjén az energiaszektor (+1,7%) és az alapanyagok szektora (+1,5%) emelhető ki, az utóbbit elsősorban az Albemarle 8,1%-os emelkedése segítette, de szépen teljesített a technológiaszektor is (+1,1%), melyet az Nvidia 2,6%-os emelkedése vezetett. A Tesla 5%-kal ugrott vissza a hét eleji esésből, annak ellenére, hogy az elektromosjárműgyártó a második negyedévben nagymértékben visszaeső a szállításokról számolt be; egyes elemzők szerint viszont a számok kevésbé voltak negatívak, mint az előzetes várakozások. A Centene 40%-kal zuhant nyolc év óta a legalacsonyabb szintre, miután az egészségbiztosító közölte, hogy visszavonta 2025-ös eredményelőrejelzését, miután az adatok azt mutatták, hogy jelentősen csökkent a piaci egészségbiztosítási csomagokból várható bevétel.
Makroadatok terén, júniusban váratlanul 33 ezer foglalkoztatottal csökkent a magánszektor állománya, az ADP adatai szerint, szemben az elemzők által várt 93 ezer fős növekedéssel – ez azt is jelezheti, hogy a gazdaság mégsem olyan robosztus, mint ahogy azt a befektetők gondolták. Ez 2023 márciusa óta az első csökkenés; a legnagyobb visszaesést a szolgáltatószektorban lehetett látni.
A Brent nyersolaj határidős jegyzése szerdán közel 3%-kal, 68,1 dollár/hordó szintre ugrott szerdán, mivel a geopolitikai feszültségek felerősödtek, miután Irán felfüggesztette az együttműködést az ENSZ nukleáris felügyelő szervével, így Irán ismét növelte a térségben tapasztalható bizonytalanságot.
Ismét 400 felett a forint az euróval szemben
Bár az ADP felmérése szerint júniusban több mint egy éve először csökkenhetett az USA magánszektorában a foglalkoztatottak száma, a Vietnámmal szembeni vámszint megduplázása, és Trump elnök 3300 milliárd dolláros csomagjának szenátusi jóváhagyása után kissé emelkedtek a hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain. A tízéves amerikai hozam 5 bázisponttal került feljebb, ismét megközelítve a 4,3%- ot, és hasonló mértékben emelkedtek az európai kötvényhozamok is, a tízéves német elérte a 2,6%-ot. A korábbi jelentős gyengülést követően a dollár euróval szembeni árfolyama alig változott: az 1,18-as szint egyelőre megfogta az EUR/USD-t.
A forint az euróval szemben kissé gyengült, de ez is elég volt, hogy az árfolyam visszatérjen a 400-as szint fölé. A kötvényhozamok a fejlett piacokat követve pár bázisponttal emelkedtek, ezzel a tízéves hozam ismét elérte a 7%-ot. Az ÁKK három hónapos DKJ-aukcióján a tervezett 30 milliárd forint értékű kincstárjegy kelt el, 6,1%-os átlaghozamon.
Mire lesz érdemes figyelni?
Oldalaztak az ázsiai piacok reggel, a Nikkei 0,1%-kal csökkent, a dél-koreai Kospi egy százalék felett bővült, a kínai blue chipek indexe pedig 0,1%-kal emelkedett, a hongkongi Hang Seng index viszont 0,6%-ot esett, miután a Caixin szolgáltatási beszerzésimenedzser-indexe a májusi 51,1-ről 50,6-ra csökkent, ami 2024 szeptembere óta a leggyengébb bővülést jelzi, bár továbbra is az 50-es határ felett maradt.
A mai napon elsősorban Amerikából érkeznek júniusi munkaerőpiaci adatok, mint a nem mezőgazdasági álláshelyek változása, a munkanélküliségi ráta, a keresetek, illetve a szokásos heti segélykérelmek száma. Emellett megjelenik a májusi gyártói rendelések száma, illetve az ISM júniusi nem feldolgozószektori hangulatindexe. Mindeközben Európában az EKB júniusi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve lát napvilágot.
Ma 30 milliárd forint értékű hat hónapos DKJ-t kínál az adósságkezelő, emellett a csereaukción a piaci szereplők 2031/B és 2034/A kötvényekre tehetnek szert idén és jövőre lejáró állampapírokért; a meghirdetett mennyiség 10-10 milliárd forint.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

