Kamatot csökkentett az EKB
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
OTP Ébresztő: Demokrata többséget hozhatnak a félidős választások a Kongresszus mindkét házában
Nyugat-Európában makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a tőzsdeindexek. Az USA-ban vegyesen zártak a piacok. A technológiai túlsúlyos Nasdaq emelkedett, miközben a memóriachipek árával kapcsolatos aggodalmak nyomás alatt tartották az Apple árfolyamát, és támogatták a Micron Technology és az Nvidia részvényeit. Nagyot emelkedett az üres álláshelyek száma az USA-ban. A kedvező makrogazdasági adatok kedden hozamemelkedést hoztak a kötvénypiacon. A figyelem fókuszában ugyanakkor a félidős választások voltak: a reggelig elérhető adatok alapján jelentős demokrata győzelem rajzolódott ki, amivel a demokraták a Kongresszus mindkét házában megszerezhetik a többséget. Ma érkezik az eurózóna októberi inflációs adata. Többek között a McDonald’s és a Novo Nordisk is jelentést tesz közzé.
Vegyesen zártak az európai indexek csütörtökön, csökkent a BUX, továbbá kamatot csökkentett az EKB. Mínuszban zártak a tengerentúli részvénypiacok, növekedtek az olajárak, miközben emelkedtek a fejlett piaci hozamok és 403-as szint alá erősödött a forint az euróval szemben. A mai napon hazai kiskereskedelmi, nemzetközi tartalék és ipari termelési adatok érkeznek, német export és ipari termelési statisztika, eurózóna kiskereskedelmi forgalom, valamint amerikai bér- és munkaerőpiaci adatok is megjelennek. Ezenkívül a Fitch Magyarországgal kapcsolatos hitelminősítői felülvizsgálata is ma jelenik meg.
Vegyesen zártak az európai indexek csütörtökön
Az európai részvényindexek csütörtökön ingadozó teljesítményt mutattak, végül enyhe, 0,2%-os emelkedéssel zárt a pán-európai STOXX 600. Az Európai Központi Bank a vártnak megfelelően, a nyolcadik alkalommal, 25 bázisponttal 2%-ra csökkentette az irányadó kamatszintet és jelezte, hogy a kamatcsökkentési ciklus végéhez közeledik, a következő hónapokban változatlan maradhat a kamatszint. A bankszektor profitált a kilátásba helyezett magasabb kamatkörnyezetből, míg az ingatlanpiaci részvények – amelyek érzékenyek a kamatváltozásokra – kezdeti emelkedésük után mínuszban zártak. A fogyasztási cikkek szektora, különösen az élelmiszer- és italgyártók, valamint a luxuscikkeket gyártó vállalatok jelentős veszteségeket szenvedtek el. Az ipari fémeket bányászó cégek 1,4%-kal emelkedtek, miután a réz ára kéthavi csúcsra ugrott. A német DAX index napközben új történelmi csúcsot ért el, de a nap végére visszacsökkent. A politikai színtéren Friedrich Merz német kancellár első személyes találkozójára került sor Donald Trumppal Washingtonban, amelyről mindkét fél pozitívan nyilatkozott. A Wizz Air részvényei 27,9%-kal zuhantak, miután a diszkont légitársaság nyeresége elmaradt a várakozásoktól – ez volt a cég történetének legnagyobb egynapos esése. Ezzel szemben a Wise 7,1%-kal növekedett, miután bejelentette, hogy elsődleges tőzsdei jegyzését Londonból az Egyesült Államokba helyezi át.
A német ipari megrendelések áprilisban havi alapon 0,6%-kal emelkedtek. Az eurózóna termelői árindexe áprilisban 2,2%-kal esett havi alapon. A KKE-régióban többnyire csökkentek a tőzsdeindexek. A BUX 0,1%-kal került lejjebb; a hazai blue chipek közül az MTelekom és a Richter tudott emelkedni.
Mínuszban zártak a tengerentúli részvénypiacok
A Wall Street részvényindexei csütörtökön mínuszban zártak, mivel a Tesla részvényeinek zuhanása bőven ellensúlyozta az amerikai–kínai vámügyi tárgyalásokban elért előrelépés pozitív hatását. A Tesla árfolyama több mint 14%-ot esett, miután Elon Musk vezérigazgató és Donald Trump elnök nyilvános vitája kiéleződött, ami öt napból négyen negatív zárást eredményezett a cég számára. A vállalat piaci értéke mintegy 150 milliárd dollárral csökkent a konfliktus kezdete óta. A befektetők ugyanakkor kedvezően fogadták, hogy Donald Trump és Hszi Csin-ping kölcsönösen meghívást intéztek egymáshoz, ami a kereskedelmi feszültségek enyhülését jelezheti. A Dow Jones 0,3%-kal, az S&P 500 0,5%-kal, míg a Nasdaq 0,8%-kal esett vissza. Az amerikai munkaerőpiacra és a szolgáltatási szektorra vonatkozó gyenge adatok aggodalmat keltettek a gazdasági lassulás miatt, különösen a pénteken esedékes foglalkoztatási jelentés előtt. A Jack Daniel’s gyártója, a Brown-Forman közel 18%-ot esett, miután csökkenő éves bevételt és nyereséget prognosztizált. A Procter & Gamble 1,9%-kal gyengült, miután bejelentette, hogy két éven belül 7000 munkahelyet szüntet meg.
Az olajárak csütörtökön az előző napi csökkenésből kilábalva emelkedtek, arra a hírre, hogy az Egyesült Államok és Kína további kereskedelmi tárgyalásokról állapodott meg Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai vezető telefonbeszélgetését követően.
Emelkedtek a fejlett piaci hozamok
A kamatcsökkentési várakozások gyengültek, a fejlett piacokon emelkedtek a hozamok, a tízéves lejáratokon 5 bázispont körüli mértékben nőtt, az amerikai 4,4, a német 2,6% közelébe ért. Az euró negyed százalékkal, az 1,145-ös szintig erősödött a dollárral szemben.
A forint euróval szembeni árfolyama minimálisan – a 403-as szint alá – erősödött. Az ÁKK aukcióin az egyéves DKJ és az ötéves fix kötvényre volt kereslet, így az ÁKK a meghirdetett 30, illetve 15 helyett 45-45 milliárd forint értékű állampapírt adott el. A leghosszabb futamidejű forintkötvényből, a 2051/G zöld kötvényből viszont a gyenge kereslet miatt a meghirdetett 10 milliárd forint felét sikerült értékesíteni, 7,32%-os átlaghozamon. Az állampapírpiacon pár bázisponttal mozogtak a hozamok, a görbe legfeljebb 5 éves szakaszán inkább csökkentek, a hosszabbakon – a sikertelen 2051/G aukció miatt – inkább emelkedtek a hozamok. A tízéves kötvény hozama továbbra is 7% körül ingadozik.
Mire lesz érdemes figyelni?
Vegyesen mozognak az ázsiai tőzsdeindexek ma reggel: a Nikkei 0,4%-kal emelkedett, azonban az SSEC 0,1%-os mínuszban áll. A mai napon hazai kiskereskedelmi, nemzetközi tartalék és ipari termelési adatok jelennek meg. Németországból export- és ipari termelési statisztika, az eurózónából kiskereskedelmi forgalom adat érkezik. Amerikában bér- és munkaerő-piaci adatokat tesznek közzé. Ezenkívül a Fitch Magyarországgal kapcsolatos hitelminősítői felülvizsgálata (jelenleg: BBB stabil) is ma lát napvilágot.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

