A kereskedelmi tárgyalásokra figyelnek a befektetők
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
OTP Ébresztő: Demokrata többséget hozhatnak a félidős választások a Kongresszus mindkét házában
Nyugat-Európában makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a tőzsdeindexek. Az USA-ban vegyesen zártak a piacok. A technológiai túlsúlyos Nasdaq emelkedett, miközben a memóriachipek árával kapcsolatos aggodalmak nyomás alatt tartották az Apple árfolyamát, és támogatták a Micron Technology és az Nvidia részvényeit. Nagyot emelkedett az üres álláshelyek száma az USA-ban. A kedvező makrogazdasági adatok kedden hozamemelkedést hoztak a kötvénypiacon. A figyelem fókuszában ugyanakkor a félidős választások voltak: a reggelig elérhető adatok alapján jelentős demokrata győzelem rajzolódott ki, amivel a demokraták a Kongresszus mindkét házában megszerezhetik a többséget. Ma érkezik az eurózóna októberi inflációs adata. Többek között a McDonald’s és a Novo Nordisk is jelentést tesz közzé.
Ellentétes irányba mozdultak az európai tőzsdék. Kínával tárgyalt az Egyesült Államok, emelkedtek a piacok. Csökkentek a fejlett hozamok. Átragadt az optimizmus az ázsiai piacokra is.
Ellentétes irányba mozdultak az európai tőzsdék
Bizonytalan irányba mozdultak az Európai tőzsdék kedden, a DAX fél százalékkal csökkent, míg a CAC40 0,1%-kal, az FTSE100 0,4%-kal növekedett, így a pán-európai Stoxx 600 a nyitóértékhez közel végzett. Az iránykeresés közben az európai befektetők elsősorban az amerikaikínai kereskedelmi tárgyalások kimenetelét várták. Szektorok szintjén az ingatlan és az utazás + szabadidő szektor is 0,7%-kal növekedett, míg a telekommunikáció 0,6%-os csökkenéssel zárta a napot. A részvények közül a Novo Nordisk közel 2%-ot emelkedett, miután egy jelentés szerint az aktivista hedge fund, a Parvus Asset Management részesedést kezdett építeni a gyógyszergyártóban. A Bellway részvényei 4%-kal nőttek, miután a brit lakásépítő vállalat megemelte az éves kibocsátására vonatkozó előrejelzését. Az Egyesült Királyság munkanélküliségi rátája 2025 februárjától áprilisig tartó három hónapos időszakban a várakozásoknak megfelelően 4,6%-ra emelkedett az előző időszakban mért 4,5%-ról, elérve a 2021 augusztusa óta látott legmagasabb szintet.
A bizonytalan piacmozgások a KKE-régióra is igazak voltak: a WIG20 2,2%-kal, a BUX 0,2%-kal növekedett, míg a PX50 0,4%-kal csökkent. A hazai blue chipek közül a MOL 2,7%-os ugrását lehet kiemelni, de az MTelekom is 1,4%-kal növekedett, míg a Richter ugyanennyivel, az OTP pedig 0,4%-kal csökkent. Májusban 129,5 milliárd forint volt a hazai költségvetés egyenlege, ami megfelelt a várakozásoknak, ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy ehhez jelentősen hozzájárult az MVM 213,5 milliárd forintos osztalékfizetése, mely az állami vállalat tőkecsökkentése után vált lehetségessé.
Kínával tárgyalt az Egyesült Államok, emelkedtek a piacok
Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos pozitív hírekre emelkedtek a tengerentúli tőzsdék. A két szuperhatalom tisztviselői hétfőn Londonban ültek le tárgyalni, hogy a vámok és a globális ellátási láncok szempontjából kritikus áruk és alkatrészek exportellenőrzésére kiterjedt vitát enyhítsék. A tárgyalás – mely a múlthavi genfi ülés folytatása – átmenetileg enyhítette a feszültségeket, ezt viszont ellensúlyozta Washington azon állítása, hogy Peking blokkolja a repülőgépipar, a félvezetőipar és a védelmi ágazat számára létfontosságú ritkaföldfémek exportját. A keddi tárgyalásról Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter azt nyilatkozta: jól haladnak, és reméli, hogy kedd este véget érnek, de akár szerdáig is elhúzódhatnak.
A Tesla részvényei 5,7%-kal emelkedtek, miután a cég engedélyt kapott, hogy megjelenhessenek az első önvezető Robotaxik Austin utcáin. Az Alphabet 1,3-1,4%-kal emelkedett azt követően, hogy a Reuters híre szerint az OpenAI az Alphabet Google felhőszolgáltatását tervezi használni, hogy kielégítse növekvő számításikapacitás-igényét. A Taiwan Semiconductor Manufacturing 4%-kal emelkedett, mivel közel 40%-os bevétel növekedést jelentett májusra vonatkozóan. Végezetül az Intel 8,0%-ot rallyzott az új vezetőség és stratégiai iránnyal kapcsolatos optimizmusnak köszönhetően. Az olajárak a kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos bizonytalanság közepette fél százalékkal lejjebb oldalaztak, így a WTI 65 dolláron, a Brent 66,6 dolláron állt.
Csökkentek a fejlett hozamok
Tegnap a fejlett gazdaságok kötvénypiacain 3-4 bázisponttal csökkentek a hozamok; az amerikai tízéves 4,5% alatt, a német 2,5% felett zárt. Az euró meg tudta tartani hétfő erősödését a dollárral szemben, 1,145 felé közelít az árfolyam.
Az NGM és az ÁKK bejelentette tegnap, hogy a lassabb növekedés, az EU-s források hiánya és a kormányzat korábbi bejelentései miatt a korábban tervezettnél 650 milliárd forinttal magasabb lehet az idei pénzforgalmi hiány és megközelítheti a 4800 milliárd forintot. Emiatt az ÁKK 2,2 milliárd euróval – lényegében a kétszeresére – megemeli az idei devizakötvény-kibocsátást, miközben 350 milliárd forinttal csökkentené a forintkötvény-kibocsátást. Noha a finanszírozási terv módosítása miatt enyhén a 30%-os küszöb fölé emelkedne a devizaadósság aránya, a piac a forintkibocsátás csökkenése miatt megörült a bejelentésnek, és a hazai hozamok is csökkentek néhány bázisponttal; a tízéves hozam továbbra is 7% felett maradt. Erős volt a kereslet az ÁKK három hónapos DKJ aukcióján, ahol a tervezett mennyiség kétszerese, 60 milliárd forint értékű kincstárjegy talált gazdára 6,3%-os átlaghozamon. A forint is meg tudta őrizni hétfői erősödését: az EUR/HUF a 401-es szint alatt zárt.
Mire lesz érdemes figyelni?
A vámtárgyalásokkal kapcsolatos kedvező hangulat az ázsiai piacokra is kihatott: 0,6%-kal nőtt a Nikkei és a SSEC, 0,7%-kal a Kospi és 1,1%-kal a Hang Seng. A mai napon a vámtárgyalásokra és inflációs adatokra lesz érdemes figyelni: egyrészt reggel érkezik a magyar inflációs adat, másrészt délután a tengerentúli fogyasztói árakról kapunk képet, emellett az amerikai szövetségi költségvetés egyenlege is várható. Érdemes lehet követni a Los Angelesi zavargásokat is, ahol a bevándorlás-ellenes hatóság (ICE) ellen tüntető tömeg kordában tartására először a Nemzeti Gárda, majd a katonaság is a városba érkezett. Közel 200 letartoztatás után egyes városrészekben betiltották az éjszakai kijárást is.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

