Visszakerül a Waberer’s a régiós indexbe
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hazai és amerikai inflációs mutatók érkeznek
A KSH közzéteszi az októberi inflációs mutatókat és az Egyesült Államokból is érkeznek az októberi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
A nagy technológiai cégek közül a héten az Apple számaival folytatódott a jelentési szezon a tengerentúlon, ugyanakkor a társaság eredményei összességében vegyesek lettek. A hazai blue chipek közül elsőként a Magyar Telekom jelentett, bár a cég bevétele magasabb lett a vártnál, azonban a gyorsuló növekedés ellenére az operatív eredménye és a nettó profitja enyhén elmaradt az előzetes becslésektől. Ezután a Mol következett és a vállalat összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A héten mindemellett a Lengyelországban kialakult helyzet mellett azt is megvizsgáltuk, hogy a kormányválság után mi várhat Romániára a későbbiek folyamán.
Közzétették a régiós CECE index új súlyait: míg a Waberer’s visszakerül majd az indexbe, míg a cseh Kofola kikerül majd az indexből. Az index új súlyai március 23-tól érvényesek majd.
Szerdán közzétették a régiós CECE index új súlyait, a magyar, lengyel és cseh részvényeket is tartalmazó indexbe visszakerül majd a Waberer’s, míg a cseh üdítőitalgyártó cég, a Kofola részvényei pedig kikerülnek majd az indexből. Mindemellett az Allegro free float factora (közkézhányad) 0,8-ra módosul, míg a Santander Bank Polska float factora (közkézhányad) 0,5-re módosul majd, többek között. Az index új súlyai március 23-tól érvényesek majd.
Befektetőként érdemes figyelemmel kísérni az index átsúlyozásokat, mivel azt ETF-ek követhetik, illetve befektetési alapok benchmarkként használhatják, mindez az index átsúlyozások előre közzétett időpontjában az érintett részvények árfolyamát is mozgathatja.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
