Kilőttek az uránrészvények
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hazai és amerikai inflációs mutatókra, valamint az EKB kamatdöntő ülésére figyelünk
A KSH közzéteszi az augusztusi inflációs mutatókat. Az EKB kamatdöntő ülést tart. Az Egyesült Államokból érkeznek az augusztusi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Felfokozott várakozások előzték meg a Tesla Cybercab indulását, de sokak számára csalódást keltő volt az esemény. A héten jelentett a Palo Alto, a kibervédelmi vállalat erős AI-vezérelt keresletről számolt be, de profitrealizálás indult a korábbi nagy árfolyamemelkedést követően. Az egyedi AI-chipeket gyártó Broadcom viszont nem tudott meglepetést okozni és a konszenzusnak megfelelően teljesített. Mindkét papír kilátásait jónak látjuk, így továbbra is Kedvelt részvényeink listánkon tartjuk őket. Franciaországban ismét érdekesen alakul a belpolitika, hiszen a 2027-es költségvetés mellett a következő államfőről is dönteni kell majd. Ezeken túl az idei IPO-őrületről, a búza és kukorica aktuális helyzetéről, valamint az AutoWallis-ról is írtunk a héten.
Nagyot ugrottak pénteken az uránbányászok részvényei miután Donald Trump a szektor számára kedvező elnöki rendeleteket írt alá, amely az energiafüggetlenséget támogatná. Ennek részeként csökkentenék a bürökratikus előírásokat, növelnék az atomenergia termelést, illetve erősítenék a belföldi urántermelést és -feldolgozást is. A rendeletek tehát a keresleti és kínálati oldalon is pozitív hatással járhatnak, és láthatóan a befektetői szentimenten is sokat javított.
Az intézkedések részeként a Trump-kormányzat átalakítaná a Nukleáris Szabályozó Bizottságot (NRC), amely az atomerőművek engedélyeztetési folyamataiért felelős. Az új szabályok értelmében a bizottságnak többek között 18 hónapon belül kell majd döntenie új reaktorok engedélyezéséről, illetve 1 éven belül meglévő reaktorok hosszabbítási kérelméről. Az elnöki rendelet megemlíti, hogy 1954 és 1978 között az Egyesült Államok 133 atomreaktor építését engedélyezte, míg 1978-at követően ez jelentősen visszaesett, és csak 2 reaktor épült meg (az NRC-t 1975-ben hozták létre, vagyis a bizottság kritikájának tekinthető a megjegyzés).
A rendelet kiadását követő 120 napon belül az Energiaügyi Miniszter tervet készít elő a belföldi uránkonverziós és urándúsítási kapacitások bővítésével kapcsolatban, beleértve a modern reaktorok üzemeltetéséhez szükséges HALEU előállítását is. Továbbá az Energiaügyi Minisztérium előmozdítaná meglévő reaktorok teljesítménynövelését (5GW), és 10 új reaktor építésének elkezdését is 2030-ig. Az atomenergia bővítését szövetségi hitelekkel is támogatná a kormányzat, beleértve korábban leállított reaktorok újraindítását is, és a technológiai fejlesztések is támogatást kaphatnak.
Egy korábbi, márciusi elnöki rendelet pedig a belföldi bányászat előmozdítását célozta meg, beleértve az urántermelést is (név szerint is megemlítve). Ennek részeként szignifikánsan felgyorsították egyes belföldi bányászati projektek engedélyeztetését, illetve ezek pénzügyi támogatását is igyekszik előmozdítani (pl. hitelek, magántőke). Május 23-án például néhány hetes áttekintés után elfogadták az Anfield Energy Velvet-Wood uránprojektjét (ez persze nem azt jelenti, hogy minden projekt ilyen gyorsan kerül majd elfogadásra).
Az új, atomenergiát támogató bejelentések kedvezőek a tágabb uránbánya szektor számára is a várhatóan magasabb jövőbeli kereslet miatt, de különösen előnyösek lehetnek az USA-ban projektekkel rendelkező cégek számára. Ezek között megemlíthető a Uranium Energy Corp., illetve az Energy Fuels is a tőzsdén kereskedett társaságok közül. Emellett érdemes megemlíteni az urándúsítással foglalkozó társaságokat is, mint amilyen a Centrus Energy, illetve a Global Laser Enrichment (Cameco és Silex Systems vegyesvállalata).
Technikai kép
Kedvezően néz ki a tőzsdén kereskedett fizikai urán alap (Sprott Physical Uranium Trust) technikai képe is, ahol a hosszú távú csökkenő trendben látni változást a múlt pénteki nappal. Egy rést is hagyott hátra, amely, ha nem töltődik be pár napon belül, akkor egy trendfordulónak az erős kiinduló mozzanata lehet. A minták alapján a 28 környékére mutat a célár. Az emelkedő zöld trendvonal a kockázatkezelés alapja.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
