Új magyar részvénnyel bővül a régiós CECE index
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Vegyes eredmények az Apple-től
Tegnap piaczárás után tette közzé gyorsjelentését az Apple, amelyben a várakozásokat meghaladó bevételről és profitról számolt be. Ugyanakkor a szolgáltatási üzletág bevételnövekedésének lassulása, valamint a vártnál gyengébb kínai értékesítések némi csalódást okozhattak a befektetők körében. A hangulatot tovább ronthatta a menedzsment előrejelzése is, mivel a vállalat elsősorban a memóriaárak emelkedése miatt a marzsok szűkülésére számít a következő negyedévben. A vegyes eredményeket követően a társaság részvényei mintegy 4%-os esést mutatnak a nyitás előtti kereskedésben.
Alkotmányos válság Lengyelországban?
A 2027-es parlamenti választások felé közeledve fokozódik a politikai feszültség Lengyelországban az alkotmánybíróság összetételével kapcsolatos nézeteltérések miatt. Emellett az sem kizárt, hogy hamarosan még a jegybank elnökét is felfüggeszthetik pozíciójából egy másik ügy miatt, ami tovább mélyítheti az ellentéteket. Mindezek nyomán az elmúlt hónapok szinte folyamatos menetelése után a lengyel tőzsde emelkedése is megtorpanni látszik, míg a zloty három éve nem látott szintekre gyengült az euróval szemben. Könnyen lehet, hogy a belföldi helyzet tartogathat még meglepetéseket, miközben az idén eddig erősen teljesítő lengyel részvénypiac már nem tekinthető kifejezetten olcsónak.
Közzétették a régiós CECE index új súlyait: az MBH Bank bekerül majd a régiós indexbe, míg a Waberer’s kikerül majd belőle. Az index új súlyai szeptember 21-től érvényesek majd.
Csütörtökön tették közzé a régiós CECE index új súlyait, a magyar, lengyel és cseh részvényeket is tartalmazó indexbe bekerül az MBH Bank, míg a Waberer’s részvényei kikerülnek majd belőle.
A lengyel Allegro free float factora (közkézhányad) 1,0-ra módosul, valamint a Doosan Skoda Power (0,3) és az Opus (0,4) float factora (közkézhányad) is módosul. Mindemellett a Magyar Telekom csökkenő részvényszáma mellett a részvény free float factora (közkézhányad) 0,4-re emelkedik. Az index új súlyai szeptember 21-től érvényesek majd.
Befektetőként érdemes figyelemmel kísérni az index átsúlyozásokat, mivel azt ETF-ek követhetik, illetve befektetési alapok benchmarkként használhatják, mindez az index átsúlyozások előre közzétett időpontjában az érintett részvények árfolyamát is mozgathatja.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
