Csúcsközelbe húzták a Teslát
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
A Tesla jövője egyre inkább az önvezetésről és a robotikáról szól, az elmúlt napokban pedig ismét előtérbe kerültek az optimista kommentárok a részvénnyel kapcsolatban. Ezek után már nem is meglepő, hogy az árfolyam újra mindenkori csúcsok közelébe emelkedett.
Több mint 20 százalékot ralizott a Tesla árfolyama november vége óta, ez a hét pedig különösen jól indult Elon Musk cége számára. Ismét előtérbe került ugyanis az önvezetés és a robotika fűtötte sztori.
Habár idén már korábban elindult egy korlátozott területen Austinban a Tesla önvezető szolgáltatása, az akkor mégis csalódást keltett, hiszen a legnagyobb versenytárs, a Waymo-hoz képest elég kezdetlegesnek tűnt, még egy embernek is kellett ülnie a vezető ülésen, holott a Waymo már tavaly óta ténylegesen sofőr nélkül működteti a szolgáltatását például San Franciscoban vagy Los Angelesben.
De a két cég között abban nagy az eltérés, hogy miként tekintenek egyelőre az önvezetésre. A Waymo (a Google leányvállalata) egy önvezető taxiszolgáltatást nyújt, és jelenleg pl. Jaguar autókat használ. Ezzel szemben a Tesla magát az autót is gyártja, és az önvezető (FSD) funkciót külön szolgáltatásként adja a tulajdonsoknak. Vagyis elég szoftveresen aktiválni, feltéve, hogy a jármű hardvere kompatibilis. Itt az elképzelés az, hogy a Tesla tulajdonosok robotaxiként, díjért cserébe futtatják az autójukat, amíg épp nem használják azt, csak parkolnak valahol. Persze ehhez ugyanúgy szükség van hatósági jóváhagyásra az egyes városokban.
Egy közelmúltbeli rendezvényen Musk már arról beszélt, hogy a felügyelet nélküli vezetés lényegében megoldott, és hamarosan így fognak működni a Tesla robotaxik Austinban. Emellett több városra is ki akarja terjeszteni a szolgáltatást a cég, de ezek az önkormányzati jóváhagyások eléggé elhúzódhatnak, hiszen minden egyes városban különbözőek lehetnek az elvárások. Ebben akkor lehetne érdemi előrelépés, ha esetleg szövetségi szinten szabályoznák az önvezetést, akár elnöki rendelettel. Viszont Musk befolyása Trumpnál jelentősen visszaesett az elmúlt hónapokban, pedig korábban jó viszonyt ápolt az elnökkel. Ezért ez a lehetőség nem tűnik nagyon valószínűnek.
A Tesla idén küzdött az autó értékesítésekkel, de jövőre egy jól működő FSD akár olyan plusz lehet, ami katalizátorként szolgálhat a cég számára a kereslet felpörgetésére. Ehhez persze az kell, hogy egyre több városban kapja meg a Tesla az önvezetés lehetőségét már 2026-ban, ami most elég optimistának tűnik. Hosszú távon azonban jó lehetőség lehet, hogy a cég bővítse bevételi forrását. Nem beszélve a Cybercab-ről, amit kimondottan önvezető taxiként gyártana a cég. Itt is jövőre szeretnék elindítani a gyártást, hasonlóan az Optimus robotokhoz. Utóbbi szintén egy plusz bevételi forrás lehet, de hogy milyen időzítéssel, az nagy kérdés.
Vagyis a narratíva lényegesen nem változott a Teslával kapcsolatban, hiszen az idei második félévben is már inkább az önvezetéssel és a robotikával kapcsolatos hírek mozgatták az árfolyamot, nem pedig az, hogy épp mennyi autót ad el a cég.
Technikai kép
A tegnapi emelkedésben rést hagyott hátra a görbe, és ráadásul annál az ellenállásnál van, amelynek az áttörése teret nyithat felfelé. 468 dollár felett, ha még két napig megmarad, esélyt kap az új csúcs meghaladására is. Az 500, 562 vagy 625 említhető meg, mint célár. A kockázatot természetesen az emelkedő vastag ideális zöld trendvonalhoz lehet igazítani. Kezdetben még mélyen 406 dollár alá zárással kellene eladni a részvényt, de ez januárra már az 500-as szintre emelkedhet.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
