Már most óriási az érdeklődés a GTA VI iránt
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
A Disney és a Newmont technikai képe is jól néz ki
A korrekciókat követően ismét emelkedő hullámok indultak az amerikai tőzsdéken. Heti listánkban ezúttal két olyan, jelenleg jól teljesítő vállalatot emeltünk ki, amelyek hosszabb ideje korrekciós fázisban tartózkodtak. Az egyik a Newmont, a világ egyik legnagyobb aranybánya vállalata, a másik pedig a Walt Disney. Mindkét részvény esetében éppen ezekben a napokban figyelhető meg egy emelkedő hullám, valamint a csökkenő trendstruktúrából történő kimozdulás, ezért a long pozíciós lehetőségek keresésének időzítése kedvezőnek tűnik.
Nemzetközi indexek – technikai elemzés
Az amerikai indexekben a hosszan elnyúló korrekciós és felhalmozási időszakokat követően ismét emelkedő hullámok indultak. Mivel új swing csúcsokat értek el, a hosszabb távú képben nem történt változás, továbbra is emelkedő trendről beszélhetünk. Ezzel szemben az elemzett európai indexek lényegesen jobban tartották magukat, gyakorlatilag végig emelkedő trendben maradtak, és egyelőre ennek megváltozására sem utalnak jelek. A fejlődő piacokat tömörítő index ugyanakkor továbbra is relatív lemaradást mutat. Bár az elmúlt napokban ez is emelkedésnek indult, egyelőre nem egyértelmű, hogy csupán korrekciós mozgást látunk-e, vagy az árfolyam képes lesz új csúcs elérésére is. Szabadság miatt jövő héten nem készül elemzés. A következő anyag megjelenésének időpontja: 2026. augusztus 24.
Pénteken, a piacnyitást megelőzően tette közzé negyedéves gyorsjelentését a világ egyik legnagyobb videójáték-forgalmazója, a Take-Two. A vállalat valamelyest az előzetes várakozásokat meghaladó bevétel- és profitszámokat közölt a lezárt negyedév vonatkozásában. Ugyanakkor éves előrejelzésén nem változtatott, ami némi csalódást okozhat az idén megjelenő GTA VI videójátékot övező felhajtás fényében, bár a menedzsment kommentárjai alapján rendkívül erős kereslet mutatkozik a játék iránt. Véleményünk szerint a menedzsment konzervatív hozzáállása továbbra is jelentős felértékelődési potenciált hordoz a részvényben.
Kedvelt részvényeinket tartalmazó listánkon továbbra is fenntartjuk a Take-Two papírját.
Negyedéves jelentés
A társaság nettó megrendelésállomány (net bookings) 1,39 milliárd dollárra rúgott a lezárt negyedév során (-2,6% év/év) enyhén meghaladva a 1,37 milliárdos várakozásokat. A visszaesés elsősorban a Zynga mobiljáték-szegmens gyengélkedésének tudható be, amire a menedzsment is számított az új felhasználók megszerzéséért folytatott verseny intenzitásának növekedése miatt. Az üzletág hosszabb távú kilátásai ugyanakkor továbbra is pozitívak. A konzolos játékokból származó bevételek ezzel szemben 11%-kal emelkedtek a negyedévben, felülmúlva a várakozásokat, elsősorban az NBA 2K és a GTA játéksorozatok továbbra is erős értékesítésének köszönhetően.
A GTA legutóbbi, 13 évvel ezelőtt megjelent részének online játékmódjával még mindig közel 18 millió havi aktív felhasználó játszik, így a játék több mint egy évtizeddel a megjelenése után is az egyik legnépszerűbb konzolos címnek számít. Ez erős felhasználói elköteleződésre és hatalmas rajongótáborra utal, ami kedvező előjel a sorozat következő részének, a GTA VI-nak a megjelenése előtt, amelyet a vállalat idén november 19-re tervez. A június végén megkezdődött előrendelések első adatai a menedzsment kommentárjai alapján „példátlan és megdöbbentő” mértékű keresletre utalnak. A Newzoo becslése szerint november végére 3,3 és 5,2 milliárd dollár közötti bevétel származhat a játékból, míg a menedzsment jelenlegi előrejelzéséből ennél lényegesen alacsonyabb, mintegy 2 milliárd dolláros bevételi prognózis olvasható ki.
Ugyanakkor a vállalat ennek ellenére nem módosította éves előrejelzését, ami némi csalódást okozhat a befektetők számára. A menedzsment ezt azzal indokolta, hogy egyelőre nehéz megítélni, a jelenlegi kiemelkedő kereslet mennyiben tükrözi a játékot övező felhajtás miatt előrehozott vásárlásokat, illetve hogy a GTA VI a megjelenését követően is képes lesz-e fenntartani ezt a keresleti szintet. Mivel az előrendelések visszamondhatók, és önmagukban még nem eredményeznek árbevételt, a menedzsment egyelőre kivár, ugyanakkor az eddig beérkezett adatok alapján óvatosan optimista. A társaság szerint az előrendelések alakulása jelentősen meghaladja valamennyi korábbi belső becslésüket. Véleményünk szerint a menedzsment konzervatív hozzáállása továbbra is jelentős felértékelődési potenciált hordoz magában az év hátralévő részére.
Összességében a várakozásokat mérsékelten meghaladó eredmények és a változatlan előrejelzés semleges, vagy akár enyhén negatív összképet festenek, mivel az éves prognózis emelésére számítottunk. A menedzsment pozitív kommentárjainak hatására ugyanakkor a részvény 6%-os emelkedéssel zárta a pénteki kereskedést, ami arra utalhat, hogy a jelenlegi árazás elsősorban a menedzsment által felvázolt konzervatív forgatókönyvet tükrözi. Így továbbra is pozitívan látjuk a részvény kilátásait, amelyet fenntartunk Kedvelt Részvényeink listánkon 300 dolláros célár mellett.
Befektetési sztori
A vállalat idén tervezi piacra dobni a GTA VI-ot, amely a videojáték-ipar egyik leginkább várt megjelenése. A franchise előző része 2013-ban jelent meg, de még 2025-ben is a legnépszerűbb konzolos játékok között szerepelt a havi aktív felhasználók alapján. Az új játék iránti érdeklődés kiemelkedő, amit jól jelez, hogy az első két előzetes nézettsége jelentősen meghaladta a korábbi kasszasiker videojátékok esetében tapasztalt szinteket, miközben a kapcsolódó online közösségi aktivitás – különösen a Reddit-felületeken – már hónapokkal a megjelenés előtt is rendkívül magas. Mindez arra utal, hogy a játék debütálását jelentős piaci figyelem és erős kezdeti kereslet kísérheti.
Ennek ellenére a menedzsment kommunikációja továbbra is visszafogott. Az értékesítési várakozásokat illetően a vállalat historikusan konzervatív megközelítést alkalmaz, és az idei kilátások sem tükrözik teljes mértékben a termék körüli kiemelkedő érdeklődést. Véleményünk szerint a jelenlegi iránymutatás óvatosnak tekinthető, különösen a franchise korábbi epizódjának tartós piaci dominanciája, a sorozat megjelenéskori jelentős piaci részesedése, valamint a globális videojátékpiac jelenlegi méretének fényében.
Ezek alapján úgy gondoljuk a GTA VI értékesítései meghaladhatják a piaci konszenzus által várt, az idei pénzügyi évre vonatkozó 33–35 milliós példányszámot. Becsléseink alapján ez vállalati szinten akár kétszámjegyű bevétel- és EPS-emelést eredményezhet a jelenlegi várakozásokhoz képest, ami erős earnings momentumot vetít előre az év hátralevő részére. Emellett a fundamentális felértékelődést támogathatja a javuló befektetői szentiment is, ahogy a nyár végén elindul a GTA 6 marketingkampánya új előzetesekkel és promóciós tartalmakkal. A várhatóan intenzív médiamegjelenések folyamatosan reflektorfényben tarthatják a vállalatot, ami további katalizátorként szolgálhat a részvény számára.
Hasonlóan nagy kasszasiker játékok esetén a megjelenést megelőző 6 hónapban átlagosan 18%-ot tudtak emelkedni a játék-fejlesztők részvényei. További potenciális katalizátort jelent, hogy a játék online módjáról egyelőre kevés konkrét információ áll rendelkezésre, miközben hosszabb távon éppen ez a szegmens válhat a legfontosabb profitforrássá a játékon belüli vásárlásokból és előfizetéses bevételekből adódóan. Az ezzel kapcsolatos jövőbeli bejelentések és részletek így további pozitív árfolyamhatást válthatnak ki a következő egy év során.
Értékeltség
A növekedési kilátásokat rövidtávon a GTA 6 megjelenése segíti, melynek következtében a jelenlegi várakozások szerint a bevételnövekedés átlagosan évi 15% körül lehet a következő 3 évben, míg a profitbővülés elérheti az 50%-ot. Hosszabb távon ugyanakkor a növekedési pálya várhatóan mérséklődik, és egyre inkább attól függ majd, hogy a vállalat milyen hatékonysággal képes monetizálni a GTA VI online ökoszisztémáját, illetve fenntartani a játékosbázis aktivitását a megjelenést követő években. Értékeltség terén látni némi prémiumot a versenytársakhoz képest (jövőévi EV/EBITDA: 18,8 míg a P/E: 24,3), illetve az utóbbi években felvásárolt videójáték-fejlesztőkhöz képest, ahol a tranzakciók 18-19 közötti NTM EV/EBITDA szorzón mentek végbe. Ugyanakkor ez indokolható a kedvező növekedéssel és a következő években táguló marzsokkal.
Kockázatok
Az AI jelentette kockázatok a Take-Two esetében is relevánsak, különösen a generatív játékkészítő eszközök fejlődésével. Ezek elsősorban a kisebb, gyengébb márkával rendelkező fejlesztőstúdiókat fenyegethetik, mivel az AI egyre könnyebbé teheti egyszerűbb játékok létrehozását. Ezzel szemben a Take-Two olyan prémium franchise-okkal rendelkezik, mint a GTA vagy a Red Dead Redemption, amelyek erős márkaértékre, komplex narratívára és magas fejlesztési költségvetésre épülnek, így rövid és középtávon várhatóan kevésbé kitettek ennek a kockázatnak. Az év eleji, AI-al kapcsolatos piaci félelmek ugyanakkor közel 20%-os korrekciót okoztak a részvény árfolyamában, ami kedvezőbb értékeltségi szinteket teremtett.
A további kockázatok között szerepel a GTA VI esetleges késése, az értékesítési számok várakozások alatti alakulása, illetve a megjelenést követő években tapasztalható gyorsabb normalizálódás a bevételek és a profit terén. Emellett a mobiljáték-piacon – ahol a belépési korlátok alacsonyabbak – az AI által generált verseny intenzívebben jelentkezhet, ami hosszabb távon a Zynga üzletág növekedési kilátásait veszélyeztetheti.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
