PayPal: Egy értékcsapda anatómiája
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
A PayPal legutóbbi jelentése azt bizonyítja, hogy amit sokáig alulértékelt lehetőségnek hittünk, valójában egy klasszikus értékcsapda. A vártnál gyengébb negyedéves eredmények és iránymutatás, a vezérigazgató menesztése és a strukturális iparági nyomás együtt végleg megtörte a befektetői bizalmat. Ezért levesszük a céget a Kedvelt Részvényeink listájáról.
Hatalmasat zuhant a PayPal árfolyama miután a cég a vártnál gyengébb számokat tett közzé negyedéves jelentésében, és emellett kirúgta két és fél éve kinevezett vezérigazgatóját, akitől a fordulatot várták a részvényesek. Túl sokáig vártunk mi is a fordulatra a cégnél, már 2025-ben le kellett volna vennünk azt Kedvelt Részvényeink listánkról, amit viszont most megteszünk.
Még 2023 végén mi is optimistán tekintettünk a PayPalre, hiszen egy erős brand, aminek árfolyama nagyot esett a COVID-időszak alatti csúcsokról. Megvolt benne a potenciál, hogy eljön a fordulat, hiszen akkor nevezték ki Alex Chriss új vezérigazgatót. Ebben a bő két évben voltak emelkedési kísérletek, amikor úgy tűnt, elindul a növekedési fordulat, a jelentések nagy része nem is sikerült rosszul. Viszont a reorganizáció mégis falakba ütközött.
Figyelmeztető jelnek kellett volna lennie az előző, novemberi eredménybeszámolónak, akkor ugyanis először nagyot emelkedett az árfolyam, de ezt követően esésbe váltott a papír és azóta is fokozatosan csúszott vissza. A mostani jelentés alapján pedig nagyon úgy tűnik, hogy ez bizony egy értékcsapda (value trap) lehet. Értékcsapdának nevezünk egy olyan részvényt, amely olcsónak tűnik a pénzügyi számai alapján, de valójában nem jó befektetés, mert az „olcsóság” mögött tartós, fundamentális romlás áll, és az árfolyam ezért nem tud érdemben felértékelődni.
A PayPalnél meg is vannak azok a tényezők, amelyek jól körül határolnak egy értékcsapdát: régóta és tartósan romlik a profitabilitás, amit a korábbi vezérigazgatónak sem sikerült orvosolni, ezért is kerül most leváltásra. Strukturális problémákkal küzd a cég, egyébként az egész online fizetési iparág, mert nagyon éles a verseny, a nagy technológiai cégek (Apple Pay, Google Pay) mindent leuralnak, emellett pedig számos fintech cég is működik ebben a szektorban, ami erodálja a margint és a növekedési lehetőséget. Nem is sikerült a legfontosabb, nagyobb margint produkáló branded check-out szegmensben érdemi növekedést elérni. Az idei évre ráadásul a menedzsment legfeljebb minimális profitnövekedést prognosztizál, holott az elemzők 8% körüli emelkedést vártak.
Nem mondjuk, hogy teljesen reménytelen lenne a PayPal, mint befektetés, de mi már nem várjuk meg, hogy esetleg az új vezérigazgató képes lesz-e mégis fordulatot elérni a működésben, és ezáltal elindítani egy árfolyamemelkedést.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
