Óriási megrendelést kapott az AMD az OpenAI-tól
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Bizonytalan a piaci környezet
Az elmúlt napok alapján alacsonyabb csúcsokat formálhatnak a főbb amerikai indexek. Ezek a piaci kondíciók nem kedveznek a momentum alapú belépési lehetőségeknek, emiatt a szűrési feltételeknek kevés papír felelt meg. Ezek közül pedig nem látni olyan lehetőséget, amely kedvező hozamlehetőséget biztosítana a kockázatokhoz képest, ezért a héten nem adunk ajánlást.
AutoWallis: késik az eredményfordulat
Felülvizsgáltuk DCF-modellünket és eredménybecslésünket a legutóbbi negyedéves jelentést követően: 12-havi célárfolyamunkat 158 forintra csökkentjük, míg vételi ajánlásunkat tartásra módosítjuk. A nagykereskedelem problémái nem oldódtak meg, sőt még inkább mélyültek az első félév során, így főleg emiatt kellett visszavágnunk idei bevétel és eredmény előrejelzésünket.
Az Oracle és az Nvidia után az AMD-vel is tető alá hozott egy nagy megállapodást az OpenAI, melynek keretében 6 gigawatt teljesítményű GPU-t fog leszállítani a következő években az AMD az AI-startup számára. Ezen felül 160 millió részvényre szóló opciót biztosít a chipgyártó az OpenAI részére, amelyek fokozatosan válnak lehívhatóvá bizonyos mérföldkövek teljesítése esetén. A megállapodás a bevételi és profit várakozásokon túl javíthatja az AMD piaci pozícióját az Nvidiával szemben, így nem meglepő a piac pozitív reakciója a bejelentésre.
Néhány héttel azt követően, hogy az Nvidia 100 milliárd dolláros befektetés keretében 10 gigawatt teljesítményű chip megrendelést kapott az OpenAI-tól, az AMD is kötött egy hasonló, bár némileg kisebb volumenű üzletet (6 gigawatt teljesítményű GPU telepítése). A megrendelés a következő években több 10 milliárd dollárral növelheti az AMD bevételeit. Bár konkrét értéket nem közöltek a beruházás kapcsán, egyes elemzői kommentárok szerint az nagyjából 18 milliárd dollárral növelheti meg a chipgyártó bevételeit 2030-ra (idei évre várt bevétel 33 milliárd dollár). Ezen felül az egy részvényre jutó eredmény 3 dollárral lehet magasabb negyedévente az évtized végére a megállapodás hatására a korábban várthoz képest, összehasonlításképpen az idei évre várt EPS átlagosan negyedéves szinten az 1 dollárt sem éri el.
Habár az üzlet pénzügyi előnyei elsősorban a távolabbi jövőben lesznek csak érzékelhetőek az AMD számára, ennek ellenére a várható bevétel- és profitnövekedés javulás olyan mértékű lehet, amely alapján a bejelentésre adott +24%-os részvényár reakció sem tűnik indokolatlannak. Emellett a jelentős ügyfél megszerzése várhatóan hosszabb távon is erősítheti az AMD versenypozícióját az Nvidiával szemben, amely jelenleg domináns, több mint 90%-os részesedéssel bír a GPU piacon. Ráadásul az AMD az Nvidián túl a Broadcom és az Intel adatközpont/AI bevételei mögött is lemaradásban van, így a stratégia pozícionáltságuk szempontjából rendkívül fontos ez a megállapodás.
Továbbá a megállapodás részeként az OpenAI 160 millió AMD részvényre kap opciót (~10%-os részesedés a vállalatban), amelyek bizonyos mérföldkövek elérése esetén aktiválhatók. A nyitó mérföldkő az első 1 gigawatt teljesítményű GPU telepítése, amely 2026 második felében indul majd el, míg a végső cél 600 dolláros AMD részvényárfolyam, amit öt éven belül kell elérni. Az opciós struktúra célja, hogy érdekelté tegye az OpenAI-t az AMD jó teljesítményében, és így a jövőben újabb potenciális megrendeléseket adjon a chipgyártónak.
Túl sok múlik az OpenAI-on
Az OpenAI az utóbbi időben több 10 vagy 100 milliárdos nagyságrendű megrendelést adott le, hogy képes legyen kielégíteni a mesterséges intelligencia által igényelt számítási kapacitást. Azonban az előző egy hónapban bejelentett beruházások összértéke már meghaladja az AI-startup jelenlegi, egyébként igen impozáns értékeltségét (500 milliárd dollár, amivel a 17. legnagyobb amerikai vállalat), mindezt úgy, hogy még sosem termelt profitot és várhatóan a következő években sem fog. Ezek felvetnek aggályokat a megrendelések finanszírozását illetően, amelyek kapcsán Sam Altman korábban azt mondta cége egy „újfajta” pénzügyi eszköz kidolgozásán dolgozik, de részleteket nem közölt.
Mivel a működési eredményből aligha lehet majd finanszírozni ezeket a beruházásokat, így marad a külső finanszírozás akár tőkebevonás akár hitelfelvétel formájában. Bár itt érdemes megjegyezni, hogy a hitelező nem részesülne az OpenAI upside potenciáljából azonban a profittermelés hiányában igen komoly kockázatokat viselne, amelyekért valószínűleg magas felárat szabna. Amíg marad a pozitív piaci légkör valószínűleg nem okoz majd problémát befektetőt találni azonban, ha piacon eluralkodna a kockázat kerülő hangulat az megnehezítheti a vállalat számára a beruházások finanszírozását, ami veszélyeztetné az AI-infrastruktúra cégek növekedési kilátásait is, ugyanakkor ez egyelőre nem aktuális.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
