Mennyi osztalékot fizetnek a magyar cégek?
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hazai és amerikai inflációs mutatók érkeznek
A KSH közzéteszi az októberi inflációs mutatókat és az Egyesült Államokból is érkeznek az októberi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
A nagy technológiai cégek közül a héten az Apple számaival folytatódott a jelentési szezon a tengerentúlon, ugyanakkor a társaság eredményei összességében vegyesek lettek. A hazai blue chipek közül elsőként a Magyar Telekom jelentett, bár a cég bevétele magasabb lett a vártnál, azonban a gyorsuló növekedés ellenére az operatív eredménye és a nettó profitja enyhén elmaradt az előzetes becslésektől. Ezután a Mol következett és a vállalat összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A héten mindemellett a Lengyelországban kialakult helyzet mellett azt is megvizsgáltuk, hogy a kormányválság után mi várhat Romániára a későbbiek folyamán.
Legfrissebb osztalék naptárunkban megvizsgáltuk, hogy a BUX index és a CETOP index vállalatai mekkora osztalékot fizethetnek.
BUX
Osztalék naptárunkban a BUX index mellett a CETOP index részvényeit és ezen részvényekhez tartozó osztalékhozam várakozásokat listáztuk. A BUX komponenseknél a táblázatban a társaságok közgyűlési előterjesztéseiben szereplő osztalékfizetés tervezett mértékét vettük figyelembe, azonban fontos megemlíteni, hogy a vállalati közgyűlések által elfogadott végleges osztalék ettől eltérhet.
A Graphisoft Park Igazgatótanácsa a tavalyi év állandó és rendszeres tevékenységek eredménye után 0,84 eurót és az egyszeri bevételek után 0,99 eurós rendkívüli osztalék kifizetését javasolta, összesen 1,83 eurót. Ez 11,6%-os osztalékhozamot jelenthet, ami a BUX cégek osztalékhozam várakozásai közül a legmagasabb.
Az Igazgatótanács ugyanakkor javasolja figyelembe venni a közgyűlés számára, hogy a társaság csak az állandó és rendszeres tevékenység eredménye után fizessen osztalékot (ez a jelenlegi árfolyammal számolva 5,3%-os osztalékhozamot jelentene). Méghozzá azért, mert egy lejáró hitel esetében, annak végtörlesztésével jelentős, hosszú távú pénzügyi megtakarítást tudna elérni a cég. Ellenben, ha refinanszírozni kellene a lejáró hitelt, az 2027-től akár évi 500 ezer eurós többletkamat terhet is jelenthetne a Graphisoft Park számára.
A Zwack júliusban tartja majd közgyűlését, itt egyelőre nincs információ a lehetséges osztalékkal kapcsolatban.
CETOP
A CETOP index osztalékvárakozásainál a Bloomberg adatbázisában szereplő elemzői konszenzus átlagát vettük alapul, azonban ebben az esetben is érdemes kiemelni, hogy a vállalati közgyűlések által elfogadott végleges osztalék ettől eltérhet. Az osztalékfizetés rendjéről és a közgyűlés időzítéséről már közzétett, illetve várható időpontokat szerepeltet az adatbázis, egyes esetekben előfordul, hogy egyelőre nincs meghirdetett, vagy indikatív időpont. A CETOP indexben szereplő magyar részvények esetében (a BUX indexhez hasonlóan) a vállalatok közgyűlési előterjesztéseiben szereplő osztalékfizetés tervezett mértékét vettük figyelembe.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

