Erőteljes eladási hullám söpört végig az amerikai tőzsdéken. A technológiai szektorban jelentős profitrealizálás volt, és a korábban megfigyelhető szektor rotáció sem tudta érdemben javítani a hangulatot a többi szegmensben sem. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy jelenleg nem találni olyan részvényt, amely erősödő momentum mellett megbízható fordulós jelzéseket mutatna felfelé. Bár a rangsor ilyenkor is felállítható a részvények között, technikai alapon vonzó hozam-kockázat arányú lehetőségeket mégse találni. Emiatt ezen a héten egyetlen részvényre sem adunk vételi ajánlást.
Nemzetközi indexek – technikai elemzés
Az S&P500 a visszatesztelést követően ismét erőteljes eladói nyomás alá került, és újabb eladási jelzést adott. A Nasdaq esetében az eladók már korábban átvették az irányítást, így ott hamarabb megindult a gyengülés. Mindkét indexben maradhat még tér a további csökkenésre, akár a korábbi emelkedő szakaszok feléig is. A Russell 2000 már korábban alulteljesítőnek számított, ugyanakkor a múlt héten némi szektorrotáció támogatta a teljesítményét. A DAX és a Stoxx 600 indexek az elmúlt héten szintén felfelé korrigáltak, azonban a korrekciók mérete már elérte a kívánatos szintet, sőt rövid távon enyhén túlvetté is váltak. Emiatt a vételi lehetőségek jelenleg kevésbé vonzók. A fejlődő piacokat tömörítő index továbbra is csökkenő trendben mozog, ugyanakkor lassan elérheti azt a fontos támaszzónát, ahonnan már jelentősebb felpattanás vagy korrekció is kibontakozhat.
A BUX index korrekciója elérte azt a zónát, amely ismét eladási lehetőséget rejthet magában, ehhez azonban a további gyengülést egy erős eladói napnak is meg kell erősítenie. A MOL árfolyama továbbra is csökkenő trendben mozog, és további tér nyílhat lefelé, amennyiben letöri az elmúlt hetek mélypontját. A Richter megközelítette korábbi fontos ellenállási szintjét, ahonnan egyelőre visszapattant, ennek ellenére továbbra is egy felfelé mutató alakzat formálódhat, amíg az emelkedő trendje él. A Magyar Telekom immár három hete emelkedő trendben halad, új csúcsra kapaszkodott, miközben egyelőre nem láthatók a tetőzés jelei. Az Opus továbbra is csökkenő trendben van, fordulatra utaló mozgás még nem alakult ki. A Rába folytatta szűkülő mozgását, amely megfelelő feltételek mellett később egy újabb emelkedő hullám alapját jelentheti.
BUX
BUX
Az emelkedő struktúra megtörése utáni korrekciót láthatunk hetek óta. A mértéke az utolsó csökkenő szakasz felét ostromolja (146 875 számít fontos szintnek). Ez a minta egy lefele mutató trenderősítő alakzattá formálódhat, mivel két kisebb emelkedő hullám lefutott, így esélyes lehetne ez a szituáció egy újabb csökkenő nagyobb hullám megindulására. Ehhez egy erős eső gyertyára lenne szükség, ami a 140 750 alá zárna. Egy újabb csökkenő hullámnak a 137 500 alá illene lemennie.
A long zárási jelzés óta korrekciós fázisban maradt a papír árfolyama. Amíg a vastag piros trendvonal alatt mozog, addig a long oldalra állni nem tűnik jó ötletnek. Alul a 4844 körüli természetes szintnél fekszik kisebb támasz, ennek a letörése további teret nyithat. A korrekció akár az emelkedő hullám feléig is lehozhatja. Emiatt a 4530 vagy 4375 számít nagyon erős támasznak. A berajzolt csökkenő trendvonalat érdemes követni, amíg azt nem töri, addig a long nem tűnik jó ötletnek.
Az újabb emelkedés a 13 440-es fontos ellenállásról pattant vissza. Alul a swing mélypontok emelkedése miatt egy felfele mutató szűkülő háromszög kezd kialakulni. Ennek a mintának az a lényege, hogy nem szabadna a 12 180 alá mennie a most indult kisebb esésnek. A 13 440 áttörése felfele komoly teret nyithatna, de jelenleg ez még nem aktuális. A vékony zöld trendvonalat érdemes így követni, ennek a letörése hozhatna short jelzést és egyben törölné az emelkedő mintát.
A 2578 fölé zárással három hete indult el az újabb emelkedő hullám. A zöld vékony trendvonal amíg él, addig tartható a long trend. Már a várt a 2813-as szintet is áttörte, így a trenderősítő minta alapján mint számított érték a 3125 is képbe kerülhet.
Folytatta a csökkenő trend alatt a mozgását, elérve a 187,5-ös újabb támasz szintet. Jelenleg semmi nem utal struktúra váltásra, fordulós mintára. Az új swing mélypont miatt tolódik a fordulós minta. A 188 alatt a 156 jöhetne tesztelésre. Amíg nem látunk egy erős emelkedő napot jelentős forgalommal, addig a csökkenő struktúra nem fog tudni megváltozni.
Még mindig szűkülésben mozogva tartja a 3125 környéki szintet a papír árfolyama. A szűkülés a két trendvonal között még néhány hétig folytatódhat. A piros trendvonal törése nyithatna majd további teret felfele.
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett
már amerikai részvényekkel is kereskedhet.