A KSH közzéteszi az októberi inflációs mutatókat és az Egyesült Államokból is érkeznek az októberi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
A nagy technológiai cégek közül a héten az Apple számaival folytatódott a jelentési szezon a tengerentúlon, ugyanakkor a társaság eredményei összességében vegyesek lettek. A hazai blue chipek közül elsőként a Magyar Telekom jelentett, bár a cég bevétele magasabb lett a vártnál, azonban a gyorsuló növekedés ellenére az operatív eredménye és a nettó profitja enyhén elmaradt az előzetes becslésektől. Ezután a Mol következett és a vállalat összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A héten mindemellett a Lengyelországban kialakult helyzet mellett azt is megvizsgáltuk, hogy a kormányválság után mi várhat Romániára a későbbiek folyamán.
Alapvetően a piac maradt emelkedő trendben, nem történt semmilyen érdemi változás. Szépen teljesített az Mtelekom és a Richter, de kisebb túlvettséget értek el papírok, amelyekből korrekciók indulhatnak. Amíg az emelkedő trendet meghatározó trendvonalak nem törnek, addig eladói nyomás sem valószínű, hogy jönne, de ez a napokban kiderülhet. A MOL kivétel volt, még mindig lefele áll, még fordulatra várni érdemes.
BUX
BUX
A túlvettséget kezdte korrigálni az index néhány napja. Az emelkedő trend még nem tört, de a 103 125 alá zárás változást hozhatna. A vékony zöld emelkedő trendvonalnak kellene törnie, akkor kezdődhetne komolyabb korrekció.
Még mindig lefele mutat trendszerűséget, erőt, de nagy esési lehetőséget sem látni. Jelenleg nem alkalmas vételre, még enyhén lefelé áll. Erős támasz csak a 2812 környékén várhatná. Ha a piros csökkenő trendvonalat megtörné akkor talán fordulhatna.
Emelkedő trendben mozog, több, mint egy hónapja. A 10 940 körüli szintnél fekszik erősebb ellenállás, ez lehetne megcélozható. A vékony zöld trendvonal törése újra semleges pozíciót eredményezhet.
Az emelkedést meghatározó trendvonalról megpattant felfele és már majdnem elérte az újabb célszintet 2000 feletti árnál. Az 1812-es szintnél törhetne a trend, de ez jelenleg nem aktuális. nagyon túlvett, korrekció, kis megállás jót tenne a görbének. Long nyitásokkal érdemes kivárni egy újabb korrekciós fázisra.
Az emelkedő trend felett hosszú konszolidációt látni. Az 563 tesztelése megerősítette ezt a szintet, mint erős támaszt, így komolyabb esés nincs a pakliban. A fő zöld emelkedő trend még támogató maradhat, de ehhez szükséges lenne, hogy lássunk erős forgalmú vételi napokat is. Az 593 felfele elhagyása a korábbi csúcs 650 környékének tesztelését is elhozhatja.
Ellenállások: 625; 656; 688. Támaszok: 531; 500.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett
már amerikai részvényekkel is kereskedhet.