A KSH közzéteszi az októberi inflációs mutatókat és az Egyesült Államokból is érkeznek az októberi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
A nagy technológiai cégek közül a héten az Apple számaival folytatódott a jelentési szezon a tengerentúlon, ugyanakkor a társaság eredményei összességében vegyesek lettek. A hazai blue chipek közül elsőként a Magyar Telekom jelentett, bár a cég bevétele magasabb lett a vártnál, azonban a gyorsuló növekedés ellenére az operatív eredménye és a nettó profitja enyhén elmaradt az előzetes becslésektől. Ezután a Mol következett és a vállalat összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A héten mindemellett a Lengyelországban kialakult helyzet mellett azt is megvizsgáltuk, hogy a kormányválság után mi várhat Romániára a későbbiek folyamán.
Az elmúlt héten az index az emelkedő trendhez közeledve döntési helyzetben volt, vagy törnie kellett volna a trendnek vagy menetelnie tovább. Emelkedés jött, amíg a trendet meghatározó trendvonala nem törik, addig eladói nyomás sem valószínű, hogy jönne. A MOL kivétel volt, jelenleg lefele áll, még nem vételes a papír. A Richter is nyögvenyelős emelkedést produkál eddig, míg az Mtelekom tudott újítani és tartja az ütemet az emelkedő trendjével.
A magyar piac technikai elemzés legközelebb augusztus 26-án készül.
BUX
BUX
Az emelkedő trend még mindig ép, a trendvonalhoz közeledve tovább tudott menetelni az index. Amíg a vékony zöld emelkedő trendvonal nem törik, addig nem fog tudni kialakulni fordulós minta, nyitott a tér felfele. Egy erős eladói napra lenne szükség a változáshoz. A 100 000-es szint alá zárás már elég lehetne a korrekció megindulásához, de még ehhez is kellene egy-két hét.
Az emelkedő trendvonal törése miatt trendszerű esés látható az elmúlt napokban. Jelenleg nem alkalmas vételre, még enyhén lefelé áll. Erős támasz csak a 2812 környékén várhatná. Ha a piros csökkenő trendvonalat megtörné se lenne látható jelentős hozamlehetőség.
Egy hónapja a csökkenő trendből emelkedőbe váltott, de se erőt, se momentumot nem hozott a fordulat. Ehelyett egy nyögvenyelős emelkedést látni eddig, pedig tere lenne az emelkedésnek, mert a 10 310 felett a 10 940 körüli szint lehetne megcélozható. A vékony zöld trendvonal törése újra semleges pozíciót eredményezhet.
A múlt héten megérkezett az emelkedést meghatározó trendvonalhoz a görbe, így dönteni kellett, hogy megpattan vagy törik a trend. Az emelkedés mellett döntött, így a trend folytatódott. Az áprilisi esésnél kialakult minta alapján a számított célszint 2000 fölé mutathat, így az emelkedés akár ilyen magasságokig is kitarthat. Az 1750 alatt törhetne a trend, de ez jelenleg nem aktuális.
Az emelkedő trend felett hosszú konszolidációt látni. Az 563 tesztelése megerősítette ezt a szintet, mint erős támaszt, így komolyabb esés nincs a pakliban. A fő zöld emelkedő trend még támogató maradhat, de ehhez szükséges lenne, hogy lássunk erős forgalmú vételi napokat is. Az 593 felfele elhagyása a korábbi csúcs 650 környékének tesztelését is elhozhatja.
Ellenállások: 625; 656; 688. Támaszok: 531; 500.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett
már amerikai részvényekkel is kereskedhet.