A KSH közzéteszi az októberi inflációs mutatókat és az Egyesült Államokból is érkeznek az októberi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
A nagy technológiai cégek közül a héten az Apple számaival folytatódott a jelentési szezon a tengerentúlon, ugyanakkor a társaság eredményei összességében vegyesek lettek. A hazai blue chipek közül elsőként a Magyar Telekom jelentett, bár a cég bevétele magasabb lett a vártnál, azonban a gyorsuló növekedés ellenére az operatív eredménye és a nettó profitja enyhén elmaradt az előzetes becslésektől. Ezután a Mol következett és a vállalat összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A héten mindemellett a Lengyelországban kialakult helyzet mellett azt is megvizsgáltuk, hogy a kormányválság után mi várhat Romániára a későbbiek folyamán.
Továbbra is gyenge aktivitás jellemzi a börzét, egyedül a Richter papírja tudott emelkedni. Az index még tartja az emelkedő trendjét, fordulatra utaló mozgás nem indult, de egy erős eső nap elég lenne a változáshoz. A MOL árfolyama enyhe long trendben elérte a korábbi rést, ahonnan vételi erő nélkül nehéz lenne feljebb menni. A Richter enyhe fordulata még adhatna esélyt az emelkedésre, ha a 10 313 felett meg tudna maradni. Az MTelekom folytatta oldalazását egy szűk sávban, de kezd túl hosszúra nyúlni ez, így jelentős elmozdulás várható. Az Opus árfolyamának szintén egyre hosszabb ideig tartó oldalazása miatt is inkább semleges pozíció ajánlott. Könnyen profitrealizálásba fordulhat át a görbéje.
BUX
BUX
Az emelkedő trend még mindig ép, de jelentős elmozdulás előtt lehetünk. Egy gyors esés, korrekciós mozgást indíthat el. Egyelőre még nem jelent meg fordulós minta, ehhez egy erős eladói napra lenne szükség. Alul a zöld emelkedő trendvonalat kellene megtörni, akkor jöhetne komolyabb korrekció. A 96 875-ös szint elesése lehetne fordulós jel. Felfele pedig minden vízszintes természetes szint megálló lehet.
Továbbra is gyenge forgalom mellett történik az emelkedés, de a rést még mindig nem töltötte vissza. A további emelkedéshez a rés betöltése és nagy forgalmú emelkedő nap kellene. A 3125 körül erős ellenállás található, ennél feljebb nem valószínű, hogy mehetne jelentős forgalmú emelkedő nap nélkül. A 3044 a vízválasztó szint, alatta újra csökkenő hullám jöhetne.
A rövid távú csökkenő trendjét megtörte felfele korábban, és megtörte a 10310-es szintet is, amely erősebb fordulatra utaló mintát alakított ki. A 10310 felett a 10940 körül húzódna az elérhető ellenállás.
Oldalazásban van még a papír az 1750-1812 közötti zónában, de már túl hosszúra nyúlik ez a mozgás. A trend még nem tört, de már nem kellene sok neki, hogy egy csökkenő korrekciós hullám induljon. Az áprilisi esésnél kialakult minta alapján a számított célszint 2000 fölé mutathat, de ehhez nem szabadna az emelkedő trendjének törnie. napokon belül választ kaphatunk erre a kérdésre.
Folytatódott a szűk sávmozgás, nem túl nagy aktivitással, de itt is túl hosszú kezd lenni az oldalazás. A trendszerűséget már nem tudta tartani a görbe. A fő trend még hosszú ideig támogató maradhat, de ehhez jönnie kellett volna már vételi napoknak, így semleges pozíció ajánlott. Erős támasz csak az 531 környékén található. Egy erős emelkedő nap tudná visszarakni az emelkedő trendbe.
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett
már amerikai részvényekkel is kereskedhet.