Magasabb fordulatszámra kapcsol a jelentési szezon
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hazai és amerikai inflációs mutatók érkeznek
A KSH közzéteszi az októberi inflációs mutatókat és az Egyesült Államokból is érkeznek az októberi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
A nagy technológiai cégek közül a héten az Apple számaival folytatódott a jelentési szezon a tengerentúlon, ugyanakkor a társaság eredményei összességében vegyesek lettek. A hazai blue chipek közül elsőként a Magyar Telekom jelentett, bár a cég bevétele magasabb lett a vártnál, azonban a gyorsuló növekedés ellenére az operatív eredménye és a nettó profitja enyhén elmaradt az előzetes becslésektől. Ezután a Mol következett és a vállalat összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A héten mindemellett a Lengyelországban kialakult helyzet mellett azt is megvizsgáltuk, hogy a kormányválság után mi várhat Romániára a későbbiek folyamán.
A héten a tengerentúlon és Európában is magasabb fordulatszámra kapcsol a gyorsjelentési szezon. Ezen héten többek között a Boeing, a PayPal, a Ford, a Meta, a Microsoft, az Apple és az Amazon is közzéteszi majd legfrissebb számait a tengerentúlról. Európában a héten jelent többek között az Airbus, az Adidas, a BMW és a Mercedes-Benz is, míg a hazai cégek esetében augusztus 5-én az OTP, augusztus 6-án a Richter és a Magyar Telekom, majd augusztus 8-án a Mol legfrissebb számai érkeznek majd.
Hétfő déllel bezárólag az S&P500-at alkotó cégek 34%-a tette már közzé eddig a legfrissebb számait, az árbevétel esetében ezen vállalatok átlagosan 2,4%-kal jelentettek a várakozások felett, az árbevételnél az eddig gyorsjelentésüket közzétevő társaságok 67,7%-a okozott pozitív meglepetést, míg negatív meglepetést 13,2%-uk okozott. Az EPS esetében az eddig gyorsjelentésüket közzétevő társaságok átlagosan 6,9%-kal jelentettek a várt felett; az eddig jelentő cégek 83,8%-a okozott pozitív meglepetést, míg negatívat 12,6%-uk okozott.
A Stoxx600 index komponensei közül eddig a vállalatok 28%-a tette közzé gyorsjelentését, az árbevételnél ezen cégek átlagosan 0,8%-kal jelentettek a várakozások felett. Az árbevételnél az eddig beszámolójukat közzétevő társaságok 38,9%-a okozott pozitív meglepetést, míg negatív meglepetést 44,6%-uk okozott. Az EPS esetében az eddig gyorsjelentésüket közzétevő cégek átlagosan 3,6%-kal jelentettek a várt felett, a vállalatok 52,6%-a okozott pozitív meglepetést, míg negatívat 42,2%-uk okozott.
A héten többek között a Boeing, a PayPal, a Ford, a Meta, a Microsoft, az Apple és az Amazon is közzéteszi majd legfrissebb számait a tengerentúlról, valamint az augusztus 4-i héten publikálja majd gyorsjelentését többek között az Uber és a Palantir is. Európában a héten jelent többek között az Airbus, az Adidas, a BMW és a Mercedes-Benz is, míg a hazai cégek esetében augusztus 5-én az OTP, augusztus 6-án a Richter és a Magyar Telekom, majd augusztus 8-án a Mol legfrissebb számai érkeznek majd.
Az alábbi táblázatban a fontosabb európai és amerikai második negyedéves vállalati gyorsjelentéseket gyűjtöttük össze augusztus 8-cal bezárólag. A részletes régiós- és heti lebontású gyorsjelentési naptárunk erre a linkre kattintva érhető el.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
