Szétverték a világ legnagyobb luxuscégének árfolyamát
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
Véget ért a kormányválság, mi jöhet most Romániában?
Fordulatos öt hónapot tudhat maga mögött a román belpolitika, azonban több miniszterelnök-jelölt kudarca után október végére sikerült megalakítani az új román kormányt. Az év első felében igen jól teljesítő román részvénypiac lendülete augusztus végén megtorpant, szeptemberben negatív korrekció következett, majd a román tőzsde októberben visszapattant, amiben többek között az előrehozott választások elkerülése és a nem befektetési kategóriába való leminősítés elkerülése egyaránt szerepet játszhatott. Bár a belpolitikai feszültség mérséklődött, ugyanakkor a BET index egyelőre nem volt képes az augusztusi csúcsa közelébe visszakapaszkodni és az értékeltséget tekintve a román részvénypiac már nem kifejezetten olcsó.
Jelentősen megszenvedte az elmúlt időszakot a világ legnagyobb luxuscégének, az LVMH-nak az árfolyama. Habár a tavalyi év végén és év elején még szépen emelkedett az árfolyam, január végétől folyamatos esést táthatunk. A január végi lokális csúcsról 35 százalékot zuhant a részvény. Ez egyébként általánosságban az egész szektorra igaz, de persze vannak relatíve jobban és rosszabbul teljesítők.
2025 elején még úgy tűnt, hogy a tavaly látott szektor szintű lassulás a végéhez közeledik, és idén elindulhat majd egy kilábalás. A decemberi és januári termékértékesítési adatok még erre utaltak, aztán azonban a vámháború élesedésével, és a fogyasztói bizalom hirtelen változásával ezek szertefoszlottak. Habár az LVMH hét elején közölt első negyedéves értékesítési adatai nem festenek tragikus képet, a magas növekedéshez szokott befektetőket hidegzuhanyként érte a széleskörű bevételvisszaesés. Erre 8 százalékot zuhant az árfolyam. A lényegesebb negyedéves értékesítési számok (25Q1, év/év):
- Csoportszintű organikus árbevétel változás: -3%
- USA: -3%
- Japán: -1%
- Ázsia (Japán nélkül): -11%
- Európa: +2%
Nagyon rosszul fest az ázsiai több mint 10 százalékos visszaesés, ami gyakorlatilag a továbbra is gyengélkedő kínai keresletet mutatja. Még akkor is, ha ezt az adatot érdemes árnyalni, hiszen egy évvel korábban a Q1-es számok kiugróan erősek voltak egyszeri hatások miatt. Nagy kérdés, hogy ebben mikor lehet egy érezhető fordulat, főleg úgy, hogy a vámháború miatt a gazdasági növekedési kilátások is romlanak, emellett pedig a belső kereslet fellendítésével is már régóta küzd a kínai állam, egyelőre sikertelenül.
Kína mellett az USA is meghatározó piaca az LVMH-nak, és év elején még pont abban bíztak a befektetők, hogy a gyengélkedő ázsiai régiót az amerikai válthatja fel, mint a növekedés motorja. Ezt a narratívát törte ketté a vámpolitika, még akkor is, ha a luxus szektor talán az egyik legjobb helyzetben van, hogy a megemelkedő költségeket át tudja hárítani a vevőkre. Persze ez sem minden szegmensre ugyanúgy igaz, hiszen a könnyebben hozzáférhető termékek, mint a kozmetikumok vagy az alkoholos italok jobban megszenvedhetik az áremelések miatti keresletvisszaesést.
Az LVMH-tól részletesebb, az eredményességet is bemutató féléves jelentés csak júliusban várható, így addig nehéz lesz látni, hogy alakulnak a költségek, illetve a profit. A pénzügyi igazgató annyit jelzett a jelentést követő konferenciahíváson, hogy az első félévben nem várható margin javulás a tavalyi évhez képest, bár ez nem okozott már túl nagy meglepetést. Az elemzők már elkezdték visszavágni eredmény várakozásaikat, illetve céláraikat is.
Értelemszerűen nehéz optimistának maradni ekkora árfolyamesés és ilyen gyenge bevételi adatok után, főleg egy olyan iparágban, ami erősen kötődik a fogyasztáshoz, és általánosabban a gazdaság állapotához. Ugyanakkor a részvény értékeltsége régen nem látott szintre esett vissza, és a következő napokban, hetekben a várakozások is biztos jönnek még lejjebb, így az év hátralévő részében talán könnyebb lehet majd ezeket a nyomott várakozásokat megverni. Persze csak akkor, ha hiszünk benne, hogy a világgazdaság, vagy legalábbis a cég számára fontos régiók nem fognak tartós, mély recesszióba csúszni.
Technikai kép:
Jelentős esés után van az árfolyam, de még mindig nem látni fordulós jelzést. 500 euró alatt beért abba a zónába, ahol a végső kitárazás jöhet. Szélsőséges esetben a 437 és a 375 lehetne csak erős támasz, egyben vételi helyek fordulós minta nélkül. Az esés tele van résekkel lefelé, amíg a legalsó nem kerül visszatöltésre, addig nem valószínű a fordulat megindulása.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
