Ezek most a kedvenc kötvényeink
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hazai és amerikai inflációs mutatók érkeznek
A KSH közzéteszi az októberi inflációs mutatókat és az Egyesült Államokból is érkeznek az októberi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
A nagy technológiai cégek közül a héten az Apple számaival folytatódott a jelentési szezon a tengerentúlon, ugyanakkor a társaság eredményei összességében vegyesek lettek. A hazai blue chipek közül elsőként a Magyar Telekom jelentett, bár a cég bevétele magasabb lett a vártnál, azonban a gyorsuló növekedés ellenére az operatív eredménye és a nettó profitja enyhén elmaradt az előzetes becslésektől. Ezután a Mol következett és a vállalat összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A héten mindemellett a Lengyelországban kialakult helyzet mellett azt is megvizsgáltuk, hogy a kormányválság után mi várhat Romániára a későbbiek folyamán.
A kötvényportfolió deviza szerinti diverzifikációjának megvalósításához a régió euróban és dollárban denominált államkötvényei közül elsősorban a magyar és román papírok kínálnak vonzó hozamlehetőséget, vállalható - bár növekvő – kockázati szint mellett.
A régiós vállalatok (tágabban beleértve török kitettségeket is) eurós vagy dolláros kötvényei is kínálnak még némi hozamprémiumot a hasonló besorolású európai vagy amerikai társaikhoz képest, miközben a kockázati profiljuk hasonló/jobb.
Forrás: Bloomberg, OTP Multi-Asset Elemzés
Euróban kibocsátott vállalati kötvények
Az euróban kibocsátott vállalati kötvények hozama az elmúlt 3 hónapban folyamatosan csökkent, ahogy a kockázatvállalási hajlandóság javult. Emiatt különösen nehéz olyan vállalati kötvényeket találni, ahol még érdemi hozam látható, vállalható kockázatok mellett. A jelenlegi listánkon fennhagytunk olyan neveket, amelyeket már régóta szerepeltetünk, mert náluk jobb választást nehéz találni.
Dollárban kibocsátott vállalati kötvények
A régió vállalatai jellemzően euróban bocsátanak ki kötvényeket, így a dollárban elérhető kínálat jóval szűkebb. A listán két OTP-hez köthető MREL-kötvény is szerepel, melyek közül a 2027-es senior preferred, vagyis magasabban sorolt a hosszabb lejáratú 2033-as alárendelt papírhoz képest. A tágabb értelemben vett régióból két török cég – a Ford Otomotiv és az Anadolu Efes – dolláros kötvénye továbbra is a listán van, mert ezek a papírok ugyan magasabb kockázati szinttel rendelkeznek.
Forrás: Bloomberg, OTP Multi-Asset Elemzés
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

