Eltűntek a vételi lehetőségek az amerikai piacon
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Nemzetközi indexek – technikai elemzés
Az S&P500 a visszatesztelést követően ismét erőteljes eladói nyomás alá került, és újabb eladási jelzést adott. A Nasdaq esetében az eladók már korábban átvették az irányítást, így ott hamarabb megindult a gyengülés. Mindkét indexben maradhat még tér a további csökkenésre, akár a korábbi emelkedő szakaszok feléig is. A Russell 2000 már korábban alulteljesítőnek számított, ugyanakkor a múlt héten némi szektorrotáció támogatta a teljesítményét. A DAX és a Stoxx 600 indexek az elmúlt héten szintén felfelé korrigáltak, azonban a korrekciók mérete már elérte a kívánatos szintet, sőt rövid távon enyhén túlvetté is váltak. Emiatt a vételi lehetőségek jelenleg kevésbé vonzók. A fejlődő piacokat tömörítő index továbbra is csökkenő trendben mozog, ugyanakkor lassan elérheti azt a fontos támaszzónát, ahonnan már jelentősebb felpattanás vagy korrekció is kibontakozhat.
Jön az amerikai félidős választás
Az eurózónában publikálják az októberi inflációs mutatókat. Az Egyesült Államokból októberi munkaerő-piaci adatok és a harmadik negyedéves termelékenységi statisztikák érkeznek. Mindemellett az Egyesült Államokban félidős választásokat tartanak, amin eldől, hogy melyik pártnak lesz többsége a Szenátusban és a Képviselőházban.
Erőteljes eladási hullám söpört végig az amerikai tőzsdéken. A technológiai szektorban jelentős profitrealizálás volt, és a korábban megfigyelhető szektor rotáció sem tudta érdemben javítani a hangulatot a többi szegmensben sem. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy jelenleg nem találni olyan részvényt, amely erősödő momentum mellett megbízható fordulós jelzéseket mutatna felfelé. Bár a rangsor ilyenkor is felállítható a részvények között, technikai alapon vonzó hozam-kockázat arányú lehetőségeket mégse találni. Emiatt ezen a héten egyetlen részvényre sem adunk vételi ajánlást.
Jelentős esélye van a tőzsdei korrekció folytatódásának, ami nem kedvez a momentumalapú befektetési stratégiáknak. Külön kiemelendő, hogy fordulatra esélyes papírokat ezúttal sem találtunk. Ez is azt jelzi, hogy a piaci környezet az elmúlt egy-két hét során számottevően romlott, és a vételi lehetőségek nem jellemzik az amerikai börzéket.
A heti amerikai részvénylista a momentum faktor modell alapján
A legjobban kinéző részvények technikai szemmel
A héten nem ajánlunk részvényt vételre.
Az elkövetkező hetekben fordulatra esélyesebb papírok listája
A héten nem kaptunk a szűrési feltételeknek megfelelő fordulatra váró részvényeket.
A leggyakrabban kereskedett amerikai részvények (betűrendben)
Egyedi részvények momentumának sorrendjét meghatározó modellünk egy olyan technikai alapú részvény lista létrehozását támogatja, amely segít a rövidebb távú kereskedési lehetőségeket megtalálni. A modell használatával olyan részvények azonosíthatók, amelyek tartósabb eséseket/alulteljesítéseket követően fordulós jeleket mutatnak. Vizsgáljuk az egyéves, hat hónapos, három hónapos, egyhavi és öt napos momentum értékeket, melyek alapján sorrendet állítunk fel a vizsgált részvények között. Minél előrébb kap helyet egy részvény a sorrendben, technikailag nézve az annál jobbnak mondható a többiekhez képest. A sorrend időbeli változása alapján határozzuk meg, hogy a részvény mely életciklusban lehet.
- Az első táblázatban gyűjtjük össze azokat a részvényeket, amik adott héten a momentum faktorok alapján a leginkább vonzó képet mutatják a többiekhez képest, melyek közül azokat külön grafikonon is bemutatjuk, ahol további technikai elemzési eszközök alapján is kedvező helyzetet lehet azonosítani.
- A második táblázatban azokat a részvényeket tüntetjük fel, amelyeket már érdemes figyelendő státuszba helyezni. Ezek nem kerültek a legjobbak közé, de minden adott ahhoz, hogy javuljanak és néhány napon, héten belül fordulatot jelezhessenek.
- A harmadik táblázatban a nagyobb népszerűségű részvényeket is összegyűjtöttük, hogy ez segítséget nyújtson beazonosítani a momentum sorrendben elfoglalt helyüket.
Az anyagban egy technikai - kvantitatív alapú részvényszűrés eredményei láthatóak, ami nem vizsgálja a vállalatok fundamentális hátterét/értékét. Emiatt a kockázatkezelési/pozícióméretezési szabályokat is ehhez mérten érdemes kialakítani.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

