Az arany árfolyamesését látva a Pepsivel enyhítették bánatukat a befektetők
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
A múlt hét végén elindult esés markáns lefelé mutató momentumot generált, amely nagy esés okozott számos papírnál. Ennek ellenére az energia- és alapfogyasztási cikkek szektorában továbbra is találhatunk viszonylag jól kinéző részvényeket. A Pepsi árfolyama a napokban akár fordulási jeleket is mutathat, amelyet egy visszatesztet követően kedvezőbb kockázat mellett lehetne megvásárolni. Emellett a múlt héten kereskedési ötletként kiküldött EOG Resources is egy megerősítő gyertya után indulhatna ismét emelkedő irányba.
A heti amerikai részvénylista a momentum faktor modell alapján
A legjobban kinéző részvények technikai szemmel
Pepsico (napi): Az utóbbi napokban történt emelkedés, az új swing high miatt kedvező változást jelez a csökkenő trendben. A 143,75 már támasz, alá nem szabadna mennie, ez lehet a kockázatkezelés szintje. Visszatesztelésekben vétel lehet ajánlott. A célár feltehető a 168,75-175 környékére.
EOG Resources (napi): A csökkenő trendben kedvező áralakulást látni, a 112,5 fölé zárás hozhatna igazán erős vételi jelet. A kockázatkezeléssel a zöld vékony trendvonalat lehet követni. A minimálisan elvárható célár 125, de a korábbi csúcs is benne lehetne a pakliban.
Az elkövetkező hetekben fordulatra esélyesebb papírok listája
A leggyakrabban kereskedett amerikai részvények (betűrendben)
Egyedi részvények momentumának sorrendjét meghatározó modellünk egy olyan technikai alapú részvény lista létrehozását támogatja, amely segít a rövidebb távú kereskedési lehetőségeket megtalálni. A modell használatával olyan részvények azonosíthatók, amelyek tartósabb eséseket/alulteljesítéseket követően fordulós jeleket mutatnak. Vizsgáljuk az egyéves, hat hónapos, három hónapos, egyhavi és öt napos momentum értékeket, melyek alapján sorrendet állítunk fel a vizsgált részvények között. Minél előrébb kap helyet egy részvény a sorrendben, technikailag nézve az annál jobbnak mondható a többiekhez képest. A sorrend időbeli változása alapján határozzuk meg, hogy a részvény mely életciklusban lehet.
- Az első táblázatban gyűjtjük össze azokat a részvényeket, amik adott héten a momentum faktorok alapján a leginkább vonzó képet mutatják a többiekhez képest, melyek közül azokat külön grafikonon is bemutatjuk, ahol további technikai elemzési eszközök alapján is kedvező helyzetet lehet azonosítani.
- A második táblázatban azokat a részvényeket tüntetjük fel, amelyeket már érdemes figyelendő státuszba helyezni. Ezek nem kerültek a legjobbak közé, de minden adott ahhoz, hogy javuljanak és néhány napon, héten belül fordulatot jelezhessenek.
- A harmadik táblázatban a nagyobb népszerűségű részvényeket is összegyűjtöttük, hogy ez segítséget nyújtson beazonosítani a momentum sorrendben elfoglalt helyüket.
Az anyagban egy technikai - kvantitatív alapú részvényszűrés eredményei láthatóak, ami nem vizsgálja a vállalatok fundamentális hátterét/értékét. Emiatt a kockázatkezelési/pozícióméretezési szabályokat is ehhez mérten érdemes kialakítani.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!




