Célkeresztbe kerültek az olajcégek Venezuela miatt
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
A venezuelai események hatására az energiaszektor papírjai kerültek célkeresztbe. Az olaj infrastruktúrát helyreállító cégek papírjai már eleve emelkedő trenddel érkeztek az év végéhez, de az SLB és a Halliburton papírjai kifejezetten jól néznek ki.
A heti amerikai részvénylista a momentum faktor modell alapján
A legjobban kinéző részvények technikai szemmel
SLB Limited (napi): Hosszú távú csökkenő trendből a fordulat már korábban november elejétől megindult. A 37,5 áttörése majd visszatesztelése long trend kialakulásának a forgatókönyvét írta meg. A mostani események csak ráerősítettek a már megindult folyamatokra. A ma várható emelkedés ellenére, még lehet kraft a papírban, a korábbi csúcs környéke is célkeresztbe kerülhet.
Halliburton Company (napi): A jó minőségű emelkedésre utaló fordulat, a rés nyitva hagyásával kezdődött október végén. Azóta emelkedő trend jellemezte, amelyből a napokban magasabb meredekségre válthat. A ma várható emelkedés ellenére, visszatesztelésekben vétel kereshető, a célár itt is elérheti az előző években elért 43,75 környékét, de mivel magasabb mélypontot ütött 2025-ben a papír a 2020-as mélyponthoz képest, így ennél magasabb célárak is kijöhetnek.
Az elkövetkező hetekben fordulatra esélyesebb papírok listája
A leggyakrabban kereskedett amerikai részvények (betűrendben)
Egyedi részvények momentumának sorrendjét meghatározó modellünk egy olyan technikai alapú részvény lista létrehozását támogatja, amely segít a rövidebb távú kereskedési lehetőségeket megtalálni. A modell használatával olyan részvények azonosíthatók, amelyek tartósabb eséseket/alulteljesítéseket követően fordulós jeleket mutatnak. Vizsgáljuk az egyéves, hat hónapos, három hónapos, egyhavi és öt napos momentum értékeket, melyek alapján sorrendet állítunk fel a vizsgált részvények között. Minél előrébb kap helyet egy részvény a sorrendben, technikailag nézve az annál jobbnak mondható a többiekhez képest. A sorrend időbeli változása alapján határozzuk meg, hogy a részvény mely életciklusban lehet.
- Az első táblázatban gyűjtjük össze azokat a részvényeket, amik adott héten a momentum faktorok alapján a leginkább vonzó képet mutatják a többiekhez képest, melyek közül azokat külön grafikonon is bemutatjuk, ahol további technikai elemzési eszközök alapján is kedvező helyzetet lehet azonosítani.
- A második táblázatban azokat a részvényeket tüntetjük fel, amelyeket már érdemes figyelendő státuszba helyezni. Ezek nem kerültek a legjobbak közé, de minden adott ahhoz, hogy javuljanak és néhány napon, héten belül fordulatot jelezhessenek.
- A harmadik táblázatban a nagyobb népszerűségű részvényeket is összegyűjtöttük, hogy ez segítséget nyújtson beazonosítani a momentum sorrendben elfoglalt helyüket.
Az anyagban egy technikai - kvantitatív alapú részvényszűrés eredményei láthatóak, ami nem vizsgálja a vállalatok fundamentális hátterét/értékét. Emiatt a kockázatkezelési/pozícióméretezési szabályokat is ehhez mérten érdemes kialakítani.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!




