Mutatunk két vonzó részvényt az energiaszektorból
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hazai és amerikai inflációs mutatókra, valamint az EKB kamatdöntő ülésére figyelünk
A KSH közzéteszi az augusztusi inflációs mutatókat. Az EKB kamatdöntő ülést tart. Az Egyesült Államokból érkeznek az augusztusi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Felfokozott várakozások előzték meg a Tesla Cybercab indulását, de sokak számára csalódást keltő volt az esemény. A héten jelentett a Palo Alto, a kibervédelmi vállalat erős AI-vezérelt keresletről számolt be, de profitrealizálás indult a korábbi nagy árfolyamemelkedést követően. Az egyedi AI-chipeket gyártó Broadcom viszont nem tudott meglepetést okozni és a konszenzusnak megfelelően teljesített. Mindkét papír kilátásait jónak látjuk, így továbbra is Kedvelt részvényeink listánkon tartjuk őket. Franciaországban ismét érdekesen alakul a belpolitika, hiszen a 2027-es költségvetés mellett a következő államfőről is dönteni kell majd. Ezeken túl az idei IPO-őrületről, a búza és kukorica aktuális helyzetéről, valamint az AutoWallis-ról is írtunk a héten.
A heti technikai listán ismét az energia szektor teljesít a legjobban, és ebben a szegmensben találtunk több ígéretes papírt. A mai elemzésben a Devon Energy és a Diamondback Energy részvényeit vettük górcső alá.
A heti amerikai részvénylista a momentum faktor modell alapján
A legjobban kinéző részvények technikai szemmel
Devon Energy (napi): A csökkenő trend hónapokkal ezelőtt megtört, azonban az árfolyam csak felhalmozási szakaszba lépett, amely sávkereskedést eredményezett a 31,25–37,5 közötti tartományban. A sáv alsó része kedvező kockázatkezelési pont, míg a felső határ kulcsfontosságú ellenállás. Ennek áttörése teret nyithat az árfolyam további emelkedése előtt. Ha a fordulós minta aktiválódik, a görbe akár az 50-es szint elérését is célozhatja.
Diamondback Energy Inc. (napi): A csökkenő trend mentén az utolsó hetekben az árfolyam mozgása erősen beszűkült, ami arra utal, hogy jelentős elmozdulás előtt állhat a papír. A 150-es szint áttörése felfelé komoly emelkedési potenciált nyithat meg, és egyben aktiválná a fordulós mintát, amely akár a 175-ös szint elérését is valószínűsítheti.
Az elkövetkező hetekben fordulatra esélyesebb papírok listája
A leggyakrabban kereskedett amerikai részvények (betűrendben)
Egyedi részvények momentumának sorrendjét meghatározó modellünk egy olyan technikai alapú részvény lista létrehozását támogatja, amely segít a rövidebb távú kereskedési lehetőségeket megtalálni. A modell használatával olyan részvények azonosíthatók, amelyek tartósabb eséseket/alulteljesítéseket követően fordulós jeleket mutatnak. Vizsgáljuk az egyéves, hat hónapos, három hónapos, egyhavi és öt napos momentum értékeket, melyek alapján sorrendet állítunk fel a vizsgált részvények között. Minél előrébb kap helyet egy részvény a sorrendben, technikailag nézve az annál jobbnak mondható a többiekhez képest. A sorrend időbeli változása alapján határozzuk meg, hogy a részvény mely életciklusban lehet.
- Az első táblázatban gyűjtjük össze azokat a részvényeket, amik adott héten a momentum faktorok alapján a leginkább vonzó képet mutatják a többiekhez képest, melyek közül azokat külön grafikonon is bemutatjuk, ahol további technikai elemzési eszközök alapján is kedvező helyzetet lehet azonosítani.
- A második táblázatban azokat a részvényeket tüntetjük fel, amelyeket már érdemes figyelendő státuszba helyezni. Ezek nem kerültek a legjobbak közé, de minden adott ahhoz, hogy javuljanak és néhány napon, héten belül fordulatot jelezhessenek.
- A harmadik táblázatban a nagyobb népszerűségű részvényeket is összegyűjtöttük, hogy ez segítséget nyújtson beazonosítani a momentum sorrendben elfoglalt helyüket.
Az anyagban egy technikai - kvantitatív alapú részvényszűrés eredményei láthatóak, ami nem vizsgálja a vállalatok fundamentális hátterét/értékét. Emiatt a kockázatkezelési/pozícióméretezési szabályokat is ehhez mérten érdemes kialakítani.
Részletesebb leírás a modellről itt olvasható.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!




