Feltámadás jeleit mutatja a német egészségügyi óriás
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Eltűntek a vételi lehetőségek az amerikai piacon
Erőteljes eladási hullám söpört végig az amerikai tőzsdéken. A technológiai szektorban jelentős profitrealizálás volt, és a korábban megfigyelhető szektor rotáció sem tudta érdemben javítani a hangulatot a többi szegmensben sem. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy jelenleg nem találni olyan részvényt, amely erősödő momentum mellett megbízható fordulós jelzéseket mutatna felfelé. Bár a rangsor ilyenkor is felállítható a részvények között, technikai alapon vonzó hozam-kockázat arányú lehetőségeket mégse találni. Emiatt ezen a héten egyetlen részvényre sem adunk vételi ajánlást.
Nemzetközi indexek – technikai elemzés
Az S&P500 a visszatesztelést követően ismét erőteljes eladói nyomás alá került, és újabb eladási jelzést adott. A Nasdaq esetében az eladók már korábban átvették az irányítást, így ott hamarabb megindult a gyengülés. Mindkét indexben maradhat még tér a további csökkenésre, akár a korábbi emelkedő szakaszok feléig is. A Russell 2000 már korábban alulteljesítőnek számított, ugyanakkor a múlt héten némi szektorrotáció támogatta a teljesítményét. A DAX és a Stoxx 600 indexek az elmúlt héten szintén felfelé korrigáltak, azonban a korrekciók mérete már elérte a kívánatos szintet, sőt rövid távon enyhén túlvetté is váltak. Emiatt a vételi lehetőségek jelenleg kevésbé vonzók. A fejlődő piacokat tömörítő index továbbra is csökkenő trendben mozog, ugyanakkor lassan elérheti azt a fontos támaszzónát, ahonnan már jelentősebb felpattanás vagy korrekció is kibontakozhat.
Az európai piacok az elmúlt hetekben lemaradónak számítottak, de az esések után korrekcióra utaló minták formálódtak az indexeken, így egyre több papír jelez lehetséges fordulatot. A listában szereplő cégek technikai képei viszont továbbra sem tükröznek tiszta kereskedési lehetőségeket. Emiatt a héten egy részvényt, a Siemens Healthineers-et elemezzük a momentum listáról. A cég a Siemens csoporthoz tartozik, és a világ egyik vezető orvostechnikai eszközgyártója.
A heti európai részvénylista a momentum faktor modell alapján
A legjobban kinéző részvények technikai szemmel
Siemens Healthineers (napi): A hosszabb távú csökkenő struktúrában látunk változást. Már a 34,38 környéki oldalazás utáni felpattanás is sejtette, hogy változás indult, de a napokban a 37,5-ös szintről történt pattanás jelzi, hogy a vevők vehették át az irányítást. A kockázatkezelést a 37,5 euró alá zárással lehet kezelni. A 40,6 euró fölé zárás teret nyithatna felfelé, és a 43,75-50 közötti zóna lehetne megcélozható. Visszatesztelés esetén is érdemes lehet long oldalon keresni a belépést, amennyiben a 37,5 felett maradna.
Az elkövetkező hetekben fordulatra esélyesebb papírok listája
A leggyakrabban kereskedett európai részvények (betűrendben)
Egyedi részvények momentumának sorrendjét meghatározó modellünk egy olyan technikai alapú részvény lista létrehozását támogatja, amely segít a rövidebb távú kereskedési lehetőségeket megtalálni. A modell használatával olyan részvények azonosíthatók, amelyek tartósabb eséseket/alulteljesítéseket követően fordulós jeleket mutatnak. Vizsgáljuk az egyéves, hat hónapos, három hónapos, egyhavi és öt napos momentum értékeket, melyek alapján sorrendet állítunk fel a vizsgált részvények között. Minél előrébb kap helyet egy részvény a sorrendben, technikailag nézve az annál jobbnak mondható a többiekhez képest. A sorrend időbeli változása alapján határozzuk meg, hogy a részvény mely életciklusban lehet.
- Az első táblázatban gyűjtjük össze azokat a részvényeket, amik adott héten a momentum faktorok alapján a leginkább vonzó képet mutatják a többiekhez képest, melyek közül azokat külön grafikonon is bemutatjuk, ahol további technikai elemzési eszközök alapján is kedvező helyzetet lehet azonosítani.
- A második táblázatban azokat a részvényeket tüntetjük fel, amelyeket már érdemes figyelendő státuszba helyezni. Ezek nem kerültek a legjobbak közé, de minden adott ahhoz, hogy javuljanak és néhány napon, héten belül fordulatot jelezhessenek.
- A harmadik táblázatban a nagyobb népszerűségű részvényeket is összegyűjtöttük, hogy ez segítséget nyújtson beazonosítani a momentum sorrendben elfoglalt helyüket.
Az anyagban egy technikai - kvantitatív alapú részvényszűrés eredményei láthatóak, ami nem vizsgálja a vállalatok fundamentális hátterét/értékét. Emiatt a kockázatkezelési/pozícióméretezési szabályokat is ehhez mérten érdemes kialakítani.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!



