Tankönyvi fordulat a svájci Givaudannál
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
A Vistra az AI egyik energiapiaci nyertese lehet
A főbb amerikai indexek történelmi csúcsaik közelében mozognak, de újabb csúcsok irányába még nem törtek ki. Addig pedig csak elvétve találni konszolidációs, vagy korrekciós fázisok után kitörő, emelkedő részvényeket. A héten a közműszektorból a Vistra akadt fenn a szűrőn. A cég az USA egyik legnagyobb villamosenergia termelője, amely jelentős nukleáris kapacitással rendelkezik és profitál az AI-adatközpontok növekvő áramigényéből.
Egy lépéssel közelebb az új világhoz Brazília
Brazíliában október elején választásokat tartottak, ennek során a jelenlegi elnök, Lula kihívója Flávio Bolsonaro szerepelt jobban. Ezután október végén következik az elnökválasztás második fordulója, ahol eldől, hogy kettejük közül ki lesz Brazília következő elnöke. Jelenleg Flávio Bolsonaro tűnik esélyesebbnek a győzelemre, a piaci reakciók alapján a befektetők is ezt a forgatókönyvet árazhatják. Az ifjabb Bolsonaro elnökké választásával megnyílhat a tér a piaci szereplők által várt fiskális fordulat előtt, illetve Brazília és az Egyesült Államok kapcsolata is javulhat, ami idővel akár alacsonyabb brazil vámokat is maga után vonhat majd.
Az európai piacok a korrekciót követően egyelőre nem tudtak ismét emelkedő pályára állni. Jelenleg inkább konszolidáció figyelhető meg, miközben a meghatározó csökkenő trendek továbbra is érvényben vannak. Ilyen piaci környezetben a momentum alapú fordulós stratégiák jellemzően kevésbé hatékonyak, ezért ismét csak néhány cég felelt meg a szűrési feltételeinknek. Ezek közül a mai elemzésben a svájci Givaudan vállalatot emeljük ki, mivel a Verbund már a szeptember 7-i elemzésünkben is szerepelt. A Givaudan a világ egyik vezető, több szegmensben pedig piacvezető gyártója az ízesítőanyagoknak, aromáknak, illatanyagoknak és kozmetikai hatóanyagoknak. Technikai képe kifejezetten kedvező: a görbe szinte tankönyvszerű fordulatot mutat, és a konszolidációs szakaszból hamarosan egy újabb felfelé irányuló kitörés is kibontakozhat.
A heti európai részvénylista a momentum faktor modell alapján
A legjobban kinéző részvények technikai szemmel
Givaudan (napi): Ez a görbe minden tekintetben ideális képet mutat. Már korábban is adott vételi jelzést, de a 3 125 feletti konszolidáció három hullám után próbál kitörni felfele, ami egy tökéletes emelkedő szcenárió lehet. A minimálisan elvárt célár 3 750. Persze a 4 063 környéki esély is benne lehet. A vastag zöld emelkedő trendvonalat érdemes figyelni, amennyiben ez törne, akkor lenne érdemes kockázatot kezelni.
Az elkövetkező hetekben fordulatra esélyesebb papírok listája
A leggyakrabban kereskedett európai részvények (betűrendben)
Egyedi részvények momentumának sorrendjét meghatározó modellünk egy olyan technikai alapú részvény lista létrehozását támogatja, amely segít a rövidebb távú kereskedési lehetőségeket megtalálni. A modell használatával olyan részvények azonosíthatók, amelyek tartósabb eséseket/alulteljesítéseket követően fordulós jeleket mutatnak. Vizsgáljuk az egyéves, hat hónapos, három hónapos, egyhavi és öt napos momentum értékeket, melyek alapján sorrendet állítunk fel a vizsgált részvények között. Minél előrébb kap helyet egy részvény a sorrendben, technikailag nézve az annál jobbnak mondható a többiekhez képest. A sorrend időbeli változása alapján határozzuk meg, hogy a részvény mely életciklusban lehet.
- Az első táblázatban gyűjtjük össze azokat a részvényeket, amik adott héten a momentum faktorok alapján a leginkább vonzó képet mutatják a többiekhez képest, melyek közül azokat külön grafikonon is bemutatjuk, ahol további technikai elemzési eszközök alapján is kedvező helyzetet lehet azonosítani.
- A második táblázatban azokat a részvényeket tüntetjük fel, amelyeket már érdemes figyelendő státuszba helyezni. Ezek nem kerültek a legjobbak közé, de minden adott ahhoz, hogy javuljanak és néhány napon, héten belül fordulatot jelezhessenek.
- A harmadik táblázatban a nagyobb népszerűségű részvényeket is összegyűjtöttük, hogy ez segítséget nyújtson beazonosítani a momentum sorrendben elfoglalt helyüket.
Az anyagban egy technikai - kvantitatív alapú részvényszűrés eredményei láthatóak, ami nem vizsgálja a vállalatok fundamentális hátterét/értékét. Emiatt a kockázatkezelési/pozícióméretezési szabályokat is ehhez mérten érdemes kialakítani.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!



