A Delivery Hero és a Zalando papírjaiban látni fordulós esélyeket!
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
A Stoxx600 indexet alkotó részvények közül a héten is nagyon kevés papírból lehetett választani. Ez a helyzet az európai börzék elmúlt pár hétben tapasztalt alulteljesítése miatt alakulhatott ki. A héten kiemelt két papír esetében is szükséges lenne még megerősítésre az emelkedéseket illetően, így a lent leírt feltételek esetén lehet csak long belépéseket keresni.
A heti európai részvénylista a momentum faktor modell alapján
A legjobban kinéző részvények technikai szemmel
Delivery Hero SE (napi): Még a 2021-es tetőponttól berajzolt ideális csökkenő trend a meghatározó. Azért került kiemelésre a listából, mert még a trendváltozás előtt lehet, és bizonyos feltételek teljesülése esetén kaphat esélyt az emelkedésre. Az alapjait a változásnak megteremtette az utóbbi hónapok mozgása. Amennyiben át tudná törni a 28,13-as szintet, az már vételi jelzést hozhat. A kockázatot kezelhetjük a kitörési szint alatti stoppal, vagy a 21,88 alá tett tág stoppal. A trendvonal törése után átválthat vételek keresése fázisba.
Zalando SE (napi): Egy erős csökkenő trend után kezdhet szintén változásba a görbéje. A csökkenő ideális trendvonalat meg kellene törje a napokban, majd ezek után lehetne a kitörést és a visszatesztelést vételre kihasználni. A trendvonal törése esetén nem szabadna visszaesni a 25 alá. Ebben az esetben tartós, trendszerű fordulatra lehet számítani.
Az elkövetkező hetekben fordulatra esélyesebb papírok listája
A leggyakrabban kereskedett európai részvények (betűrendben)
Egyedi részvények momentumának sorrendjét meghatározó modellünk egy olyan technikai alapú részvény lista létrehozását támogatja, amely segít a rövidebb távú kereskedési lehetőségeket megtalálni. A modell használatával olyan részvények azonosíthatók, amelyek tartósabb eséseket/alulteljesítéseket követően fordulós jeleket mutatnak. Vizsgáljuk az egyéves, hat hónapos, három hónapos, egyhavi és öt napos momentum értékeket, melyek alapján sorrendet állítunk fel a vizsgált részvények között. Minél előrébb kap helyet egy részvény a sorrendben, technikailag nézve az annál jobbnak mondható a többiekhez képest. A sorrend időbeli változása alapján határozzuk meg, hogy a részvény mely életciklusban lehet.
- Az első táblázatban gyűjtjük össze azokat a részvényeket, amik adott héten a momentum faktorok alapján a leginkább vonzó képet mutatják a többiekhez képest, melyek közül azokat külön grafikonon is bemutatjuk, ahol további technikai elemzési eszközök alapján is kedvező helyzetet lehet azonosítani.
- A második táblázatban azokat a részvényeket tüntetjük fel, amelyeket már érdemes figyelendő státuszba helyezni. Ezek nem kerültek a legjobbak közé, de minden adott ahhoz, hogy javuljanak és néhány napon, héten belül fordulatot jelezhessenek.
- A harmadik táblázatban a nagyobb népszerűségű részvényeket is összegyűjtöttük, hogy ez segítséget nyújtson beazonosítani a momentum sorrendben elfoglalt helyüket.
Az anyagban egy technikai - kvantitatív alapú részvényszűrés eredményei láthatóak, ami nem vizsgálja a vállalatok fundamentális hátterét/értékét. Emiatt a kockázatkezelési/pozícióméretezési szabályokat is ehhez mérten érdemes kialakítani.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!




