Emelkedő trendben a Valero Energy papírja
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hazai és amerikai inflációs mutatók érkeznek
A KSH közzéteszi az októberi inflációs mutatókat és az Egyesült Államokból is érkeznek az októberi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
A nagy technológiai cégek közül a héten az Apple számaival folytatódott a jelentési szezon a tengerentúlon, ugyanakkor a társaság eredményei összességében vegyesek lettek. A hazai blue chipek közül elsőként a Magyar Telekom jelentett, bár a cég bevétele magasabb lett a vártnál, azonban a gyorsuló növekedés ellenére az operatív eredménye és a nettó profitja enyhén elmaradt az előzetes becslésektől. Ezután a Mol következett és a vállalat összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A héten mindemellett a Lengyelországban kialakult helyzet mellett azt is megvizsgáltuk, hogy a kormányválság után mi várhat Romániára a későbbiek folyamán.
Az S&P500 technikai képén kimerülésre utaló jeleket látni, ami rányomhatja a bélyegét a momentum alapú kereskedésre. Igazán jó minőségű fordulattal bíró papírokat alig találni. A héten a Valero Energy, mint egyik legnagyobb független kőolajfinomító és üzemanyaggyártó és a Prudential Financial globális pénzügyi szolgáltató vállalatok papírjait emeltük ki.
A heti amerikai részvénylista a momentum faktor modell alapján
A legjobban kinéző részvények technikai szemmel
Valero Energy, Inc. (napi):A trendtörés hamarabb következett be, de a 125-ös szint feletti hullámzás valószínűleg még nem futotta ki magát. Az emelkedő trendet a vastag zöld trendvonal jellemzi, amely még nem volt veszélyben. A napokban megindult emelkedés azt jelzi, hogy a 125-ös kockázatkezelési szinttel újra emelkedésre lehet fogadni.
Prudential Financial, Inc. (napi): A június végi trendtörés után visszatesztelés következett, amely jó alapot teremtett az újabb long szituációnak. A napokban indult emelkedés célszintje minimum elérheti a 118,75 környékét. Kockázatkezelési szint lehet kezdetben a 106,25-ös támasz. Később az emelkedő zöld trendvonalat érdemes követni.
Az elkövetkező hetekben fordulatra esélyesebb papírok listája
A leggyakrabban kereskedett amerikai részvények (betűrendben)
Egyedi részvények momentumának sorrendjét meghatározó modellünk egy olyan technikai alapú részvény lista létrehozását támogatja, amely segít a rövidebb távú kereskedési lehetőségeket megtalálni. A modell használatával olyan részvények azonosíthatók, amelyek tartósabb eséseket/alulteljesítéseket követően fordulós jeleket mutatnak. Vizsgáljuk az egyéves, hat hónapos, három hónapos, egyhavi és öt napos momentum értékeket, melyek alapján sorrendet állítunk fel a vizsgált részvények között. Minél előrébb kap helyet egy részvény a sorrendben, technikailag nézve az annál jobbnak mondható a többiekhez képest. A sorrend időbeli változása alapján határozzuk meg, hogy a részvény mely életciklusban lehet.
- Az első táblázatban gyűjtjük össze azokat a részvényeket, amik adott héten a momentum faktorok alapján a leginkább vonzó képet mutatják a többiekhez képest, melyek közül azokat külön grafikonon is bemutatjuk, ahol további technikai elemzési eszközök alapján is kedvező helyzetet lehet azonosítani.
- A második táblázatban azokat a részvényeket tüntetjük fel, amelyeket már érdemes figyelendő státuszba helyezni. Ezek nem kerültek a legjobbak közé, de minden adott ahhoz, hogy javuljanak és néhány napon, héten belül fordulatot jelezhessenek.
- A harmadik táblázatban a nagyobb népszerűségű részvényeket is összegyűjtöttük, hogy ez segítséget nyújtson beazonosítani a momentum sorrendben elfoglalt helyüket.
Az anyagban egy technikai - kvantitatív alapú részvényszűrés eredményei láthatóak, ami nem vizsgálja a vállalatok fundamentális hátterét/értékét. Emiatt a kockázatkezelési/pozícióméretezési szabályokat is ehhez mérten érdemes kialakítani.
Részletesebb leírás a modellről itt olvasható.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!




