Felfelé vette az irányt a világ egyik legnagyobb napelemgyártója
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
PannErgy: erős félév, hamarosan jön az osztalékfizetés is
Nemrégen tette közzé első féléves jelentését a PannErgy, amely alapvetően erős lett, a hőértékesítésből származó árbevétel és a működési eredmény mérsékelten, míg az adózott eredmény jelentősen nőtt. Hamarosan az osztalékfizetés is elkezdődik, ahol az első részlet kifizetésére október közepén kerül majd sor, míg a másodikra jövő év márciusában. Az utolsó kereskedési nap, amikor még osztalékszelvénnyel lehet kereskedni a részvényekkel szeptember 28-a lesz, mindkét osztalék-részletre vonatkozóan.
Visszatérhet a momentum a félvezetőknél?
Kihívásokkal teli negyedévet tudhat maga mögött a félvezetőszektor, melynek teljesítménye az elmúlt hónapokban elmaradt a mögöttes fundamentumok javulásától, miközben az AI-vezérelt kereslet továbbra is rendkívül erős maradt. A vállalati AI-adoptáció gyorsulása és az AI-agentek terjedése jelentősen növeli a számítási kapacitások iránti igényt, ami a felhőszolgáltatások és az adatközpont beruházások további felfutását vetíti előre. A jelenlegi kínálati korlátok, a rekordmagas megrendelésállományok és a vártnál nagyobb beruházási igények alapján a félvezetőipari eredményvárakozásokban további pozitív revíziókra számítunk. Mindezek ellenére a szektor értékeltsége historikus összevetésben kedvezőnek tűnik, ami véleményünk szerint vonzóbb hozam-kockázat profilt eredményezhet a következő hónapokban.
A Trump-kormányzat július elején elfogadott új törvénycsomagja nem mondható kedvezőnek a megújuló energiás szektor számára, mivel számos korábbi adókedvezményt megnyirbáltak benne, de a változtatások nem érintik ugyanolyan rosszul a szektor összes szereplőjét. A világ egyik legnagyobb napelemgyártója, a First Solar például relatíve sértetlenül vészelte át a bizonytalan periódust, a számukra fontos gyártói adókevezmény gyakorlatilag nem változott, és az még évekig igényelhető marad. A vállalat nettó készpénzen ül, az értékeltség nem mondható magasnak, a pénztermelés pedig a következő években is erős maradhat. Mindezeket figyelembe véve a First Solar részvényeit felvesszük Kedvelt Részvényeink listánkra is, mivel még látunk teret az árfolyam emelkedése előtt.
Bemutatás
A First Solar a világ egyik legnagyobb napelemgyártója, amely saját, innovatív gyártási technológiával rendelkezik. A termelés vertikálisan integrált és gyakorlatilag Kínától függetlennek tekinthető, mivel az amerikai társaság által használt kadmium-tellurid vékonyréteg-technológia nem támaszkodik a többnyire kínai előállítású kristályos szilíciumra.
A napelemek gyártása részben az Egyesült Államokban zajlik, ahol a társaság 4 üzemmel rendelkezik, illetve 2025 második felében készülhet el az ötödik. Emellett 1-1 gyár található még Malajzia, Vietnám és India területén is. Az éves termelői kapacitás 2026-ra így elérheti a 25GW-t.
Az ügyfelek jellemzően közművek, ipari vállalatok és más megújulós projektfejlesztők, akik többnyire az Egyesült Államok területén létesítenének napelemparkokat. Az árbevétel több mint 90%-át az USA adja. Az ügyfélbázis diverzifikáltnak mondható (10%-os küszöb alatt a legnagyobb is). Érdemes azt is megemlíteni, hogy a First Solar által használt technológia alapvetően jobban működik a nagyobb méretű projektek esetében így kevésbé lakossági fókuszú.
Befektetési sztori
A Trump-kormányzat alapvetően nem támogatja a megújuló energiás beruházásokat, beleértve a nap- és szélenergiás projekteket, és ennek köszönhetően az elmúlt időszakban alaposan megnyirbálták az ezekkel kapcsolatos adókedvezményeket. A július 4-én elfogadott új adó- és kiadáscsökkentő törvénycsomag (OBBBA) többek között kivezeti a lakossági napelemek telepítése után járó 30%-os adókedvezményt 2025 végéig, holott ez eredetileg még az évtized után is érvényes lett volna. A nagyobb, ipari méretű nap- és szélenergiás projektek némileg jobban jártak, mivel itt még igénybe vehetőek maradnak a korábbi adókedvezmények, ha a kivitelezés 2026. július 4-ig elkezdődik, amire 4 éves üzembe helyezési határidő vonatkozik (indokolt esetben ez tovább tolható). Mindenesetre a befektetők a törvény elfogadását megelőző hónapokban a sok bizonytalanság miatt elfordultak a napelemes cégektől, az árfolyamok jelentősen lejjebb kerültek.
Az új törvénycsomag ugyan alapvetően negatívnak mondható a tágabb napelemes szektor számára, mivel az adókedvezmények kivezetése miatt várhatóan csökkenni fog a napelemek iránti kereslet, de nem minden társaságot érintenek ugyanolyan rosszul a változtatások.
A First Solar esetében például rendkívül fontos tényező, hogy az új törvénycsomag gyakorlatilag változatlanul hagyta az úgynevezett gyártói adókedvezményeket (45X), amely igen jelentős bevételi forrás a társaság számára, és így még évekig igénybe vehető marad. Tavaly az ebből származó jogosultságok értékesítése például több mint 800 millió dolláros készpénzt generált a társaság számára. Viszonyításképpen, a teljes adózott eredmény 2024-ben mintegy 1,3 milliárd dollár volt. A gyártói adókedvezmény 2029 végéig érvényes, majd 2032-ig fokozatosan kerül kivezetésre.
Emellett a társaságnak ügyfélszegmensként sokkal fontosabb ipari méretű napelemes projektek relatíve kedvezőbb elbánásban részesültek, ahol még igénybe vehető marad a teljes adókedvezmény, ha 2026. július 4-ig elkezdődik a kivitelezés (ez várhatóan előrehúzza majd a kereslet egy részét időben). Szintén pozitívum, hogy a kínai eredetű eszközök használatát is erősen korlátozzák 2026-tól.
Az új törvénycsomag elfogadását követően néhány héttel az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma alá tartozó adóhatóság (IRS) is kiadott még egy iránymutatást (augusztus 15-én), amely arra vonatkozik, hogy pontosan mit is jelent a nap- és szélenergiás projektek esetében a „kivitelezés elkezdése”. A befektetők attól tartottak, hogy ez az új iránymutatás esetleg sokkal szigorúbb lesz majd a korábbiakhoz képest, ami újabb csapást jelentett volna a megújulós szektor számára. Az adóhatóság által kiadott dokumentum azonban végül nem lett túlságosan szigorú (a fizikai munkálatok elkezdésére helyezi a hangsúlyt, amelybe beletartozik egyes berendezések legyártatása is, tehát nem csak a helyszínen végzett munkálatok), így ezzel újabb kockázati tényező hárult el.
Összességében tehát a legtöbb megújuló energiás szektort érintő szabályozói kockázatot már magunk mögött tudhatjuk, és ezek a First Solar üzleti modelljét relatíve sértetlenül hagyták, miközben az értékeltség továbbra sem mondható magasnak. Emellett az adókedvezmények igénybevételéhez erős protekcionizmus is társul (külföldi beszerzések lekorlátozása), amely elsősorban az olyan belföldi gyártókat hozza előnybe, mint amilyen a First Solar. Ráadásul ebben az esetben nincs is igazán más belföldi napelemgyártó alternatíva.
Mindezeket figyelembe véve a First Solar részvényeit felvesszük Kedvelt Részvényeink listánkra is.
Értékeltség és eladósodottság
A társaság nagyon magas árrés mellett üzemel (kb. 30%-os nettó árrés), bár ez alapvetően az adókedvezményeknek köszönhető, de ezek még évekig igénybe vehetőek maradnak. Az idei évre várt EPS 13,5-16,5 dollár / részvény sávban alakulhat, ami 14,6-szoros P/E mutatót ad a sáv közepét használva. A társaság nettó készpénzen ül, tehát adósság jellegű problémák nincsenek.
Kockázatok
A First Solar esetében a legnagyobb jövőbeli kockázat, hogy mi történik majd az adókedvezmények lejárata után, hiszen ezek nélkül a társaság kevésbé lehet versenyképes az olcsó kínai napelemekkel szemben. Ezzel kapcsolatban megnyugtató válasz véleményünk szerint nincs, de ezt részben tükrözi a részvények értékeltsége is (számos ipari vállalat jóval magasabb mutató mellett forog). Másrészt ez nem a következő néhány év kérdése, így a társaságnak még van ideje megfelelő stratégiát kidolgozni ezzel kapcsolatban (pl. indiai terjeszkedés vagy más régió, ahol a kadmium-tellurid technológia hatékonyabb lehet stb.).
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
