Hozta a kötelezőt a kibervédelmi óriás
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
Tegnap zárás után publikálta negyedéves számait az egyik legnagyobb kibervédelmi vállalat, a CrowdStrike, amely a főbb sorokon szűken felülteljesítette a becsléseket. A várakozásokat meghaladó eredményeket a mesterséges intelligenciával támogatott kiberbiztonsági termékek iránti erős kereslet segítette. A társaság arra számít, hogy ez a keresleti momentum fennmarad a következő negyedévek során is, így megemelték a 2026-ra vonatkozó iránymutatásukat. A kedvező hírek ellenére kisebb mínuszban nyithat a részvény, miután az igencsak magas árazási szorzók ennél erősebb pozitív meglepetést igényelt volna.
A CrowdStrike részvénye idén több mint 50%-os emelkedésükkel az egyik legjobban teljesítő papír volt a kibervédelmi iparágon belül. A vállalat tavaly nyári szoftverfrissítése által okozott összeomlás a Windows operációs rendszereket futtató ügyfeleknél (amely többek között reptereket is megbénított) már a múlt homályába vész. Sikerült a reputációs kockázatokat kezelni, így a nettó ügyfélmegtartási arány továbbra is magas, amit kedvezmények mellett a technológiailag fejlett termékkínálat is segített.
A társaság kihasználva az AI-vezérelt kedvező keresleti környezetet 22%-kal növelte árbevételét 1,23 milliárd dollárra a harmadik negyedévben (év/év), ezzel felülteljesítve az 1,21 milliárd dolláros várakozásokat. A profit terén is hasonló mértékű felülteljesítés látszik, miután a vállalat 96 centes EPS-ről számolt be, szemben a 94 centes elemzői becslésekkel. Kiemelkedő volt az új előfizetőkből származó bevétel, amely 265 millió dollárra rúgott a negyedév során (+73% év/év), meghaladva a 238 millió dolláros várakozást.
A fundamentumokban látható kedvező momentumot megragadva a vállalat megemelte a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó várakozásainak alsó határát, így azok a bevétel és operatív eredmény tekintetében is éppen meghaladják az elemzői becsléseket. A CrowdStrike szolgáltatása elsősorban a felhő és AI-munkafolyamatok védelmére épül, amelyek iránt nagymértékben megnövekedett az igény az utóbbi években a mesterséges intelligencia megatrendnek köszönhetően. A vállalat szeptemberben új AI által vezérelt funkciókkal bővítette szolgáltatásait, melyek elsősorban az automatizált észlelés, felderítés és valós időben történő biztonsági események elemzésére fókuszálnak, ezzel is növelve az új ügyfelek megszerzésének arányát.
Összességében a kiberbiztonsági megoldások iránti kereslet továbbra is erős, mivel a vállalkozások fokozzák a mesterséges intelligencián alapuló biztonsági rendszerekbe történő beruházásokat, amely kedvezően hat az olyan vállalatokra, mint a CrowdStrike. A társaság növekedése mind bevétel, mind EPS szinten meghaladja a versenytársakét, amit az AWS-szel való együttműködés is segít. Marzsok szintjén is a növekedéshez hasonló ~10%-os relatív felülteljesítés látszik az iparágon belüli hasonló karakterisztikájú vállalatokhoz képest. Azonban az értékeltségben mutatkozó prémiumok ennél jóval markánsabbak (~30%), 114-es 12-havi előremutató P/E szorzón forognak a részvények. Ilyen magas értékeltség mellett a várakozások is felfokozottak és a csupán kisebb pozitív meglepetéseket képesek csalódásnak megélni a befektetők, ez magyarázhatja némiképp, hogy a kedvező gyorsjelentés ellenére miért készül 2%-os esésben nyitni a vállalat részvénye.
CrowdStrike technikai kép
A fő emelkedő trenden belül épp korrekciós fázisban van, talán annak a végén. A 531 fölé zárás újra trendszerű emelkedés hozhatna. Az 500 körül így vétel kereshető a vastag ideális emelkedő trend alá zárási kockázattal.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
