Brazília: csúcsok, vámok, választások
Kapcsolódó cikkek
Az energiaszektor a vezető Európában is
Az európai börzéken ezen a héten ismét az energiaszektor teljesített kiemelkedően, amely hetek óta a vezető szektorok közé tartozik. Jól szerepeltek az alapvető fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok is. Ennek ellenére nem találtunk olyan jó minőségű, éppen most forduló és megfelelő belépési jelzést adó részvénygörbét, amely technikailag vonzó lenne. A Nestlé és a Galp Energia papírjai is inkább egy kisebb korrekció után kínálhatnak kedvezőbb beszállási pontokat.
Magyar piac – technikai elemzés
Nyugodtabb kereskedés mellett nem történt kiemelkedő mozgás a múlt héten. Az index még enyhe korrekciós fázisban van. Mind az esés mértéke, mind az időbeli korrekció nem tűnik elég hosszúnak ahhoz, hogy ebből jó hozamlehetőséggel bíró újabb longokat lehessen keresni. MOL: A 3438 környékén várhatja az első támasz, de csak a 3125 számíthat vételi helynek. Richter: A 10 625 környékén fekszik erős támasz, a 11 875 erős ellenállás lehet. Magyar Telekom: Korrekciónak még lenne tere az 1875 felé, ha a 2000 alatt marad. Az AutoWallis stabilizálódni látszik a 162,5 felett, míg az Opus a szűkülésből letörése tiszavirág életű volt, gyorsan visszatért a fontos szintek fölé.
Ismét a piaci szereplők célkeresztjébe került Brazília. Stanley Druckenmiller is látott fantáziát a brazil részvénypiacban. Az előttünk álló időszak során több fontos eseményre is érdemes majd figyelni Brazília esetében, a jegybank hamarosan kamatot csökkenthet és októberben elnökválasztás következik. Emellett az USA Legfelsőbb Bíróságának az amerikai vámokat érintő döntése után Donald Trump lehetséges új vámbejelentései is okozhatnak még meglepetéseket. A brazil tőzsde erősen indította az évet, a helyi részvénypiac értékeltsége pedig a hosszú távú átlaga közelébe érkezett meg. Az utóbbi időszak nagy emelkedése után egy negatív korrekció lehetőségével érdemes lehet számolni a későbbiekben. Azonban mindent összevetve továbbra is van miért optimistának lenni Brazíliával kapcsolatban, így továbbra is szoros figyelemmel kísérjük majd a brazil részvénypiacot.
Erősen indította az évet a brazil részvénypiac
A feltörekvő piacok erősen indították az évet, a latin-amerikai részvények profitáltak a széleskörű diverzifikációból, miután a piaci szereplők egy része az Egyesült Államok helyett a feltörekvő piacok felé fordult. Mindez a brazil tőzsde esetében is tetten érhető volt, miután az idei év elején (február 11-gyel bezárólag) a külföldi befektetők több mint harminchárom milliárd reál értékben (több mint hatmilliárd dollár) fektetettek brazil részvényekbe, meghaladva a 2025-ös év egészében regisztrált 25,4 milliárd reált. A brazil részvényindex pedig meredeken emelkedett januárban, sorozatosan újabb és újabb csúcsokat döntve.
Stanley Druckenmiller (Soros György korábbi jobbkeze) is fantáziát látott Brazíliában, az ismert befektető több változtatást is végrehajtott portfoliójában. A felvett új pozíciók között volt az EWZ - iShares MSCI Brazil ETF, Druckenmiller alapja emellett call opciókkal is rendelkezik az EWZ-re vonatkozóan. Az EWZ ETF az idei évben eddig 22%-ot emelkedett.
A piaci szereplők figyelme viszont hamarosan a brazil jegybank felé fordul majd. A tavalyi harmadik negyedéves minimális bővülést követően a várakozások egy része úgy számol, hogy az USA a brazil exporttermékekre kivetett vámjainak korábbi, részleges eltörlése mellett is gyenge lehetett a brazil növekedés az év utolsó három hónapjában. A brazil inflációs ráta tavaly a jegybanki célsávon belül tudott maradni (3%; plusz-mínusz 1,5 százalékpont), erősítve a monetáris lazítás megindításával kapcsolatos befektetői várakozásokat. A brazil jegybanki alapkamat mintegy húsz éve a legmagasabb szinten jár, amelynek nyomán az inflációs nyomás enyhült, valamint az inflációs várakozások is csökkentek. A jegybank januárban még 15%-on tartotta a kamatot, azonban jelezték, hogy a növekedés mérséklődése és az infláció enyhülése miatt márciusban valószínűleg megkezdhetik a lazítási ciklust, bár ennek mértékéről, sem időtartamáról nem árultak el részleteket.
A várakozások megoszlanak azzal kapcsolatban, hogy márciusban mekkora (25- vagy akár 50 bázispontos) vágás következhet-e. A jegybankárok óvatossága érthető, mivel a munkanélküliségi ráta az év végén historikus mélypontra süllyedt, mindemellett a piaci szereplők jelenlegi (február eleji) várakozásai 2029 végére is 3% feletti inflációval számolnak. A közeledő őszi választások és a közkiadások növelésének kockázata is óvatosságra inti a befektetőket.
Az elnökválasztás felé fordul a befektetői figyelem
A minimálbér idei, közel hét százalékos emelkedése mellett Brazíliában kiterjesztik az adómentességet élvező munkavállalók körét. Lula elnök egyik fontos korábbi kampányígéretével összhangban az új jövedelemadó mentesség a havi ötezer real alatti fizetésekre vonatkozik majd (ez a brazil minimálbér több mint háromszorosa), ami januárban lépett hatályba. Mindez az alacsony jövedelmű szavazókon túl is növelheti az elnök népszerűségét, és a várakozások egy része valószínűsíti, hogy a gazdasági növekedésre nézve is támogatólag hathat. A kormányzat a kieső bevételeket kompenzálandó az ötvenezer real feletti jövedelmekre minimális jövedelemadót vezetett be, a külföldre utalt vállalati osztalékokra vonatkozó 10%-os forrásadó mellett. A piaci szereplők az adózási változások és a közelgő választások előtt azt latolgatják, hogy képes lesz-e a kormány az idei fiskális célját elérni, a konszenzus várakozásai szerint a költségvetés elsődleges egyenlege csak 2028 után fordulhat át pozitívba. Mindemellett a brazil jegybanki módszertan alapján számított államadósság az elkövetkező években tovább emelkedhet majd.
A választások felé közeledve egyre inkább úgy tűnik, hogy a jelenlegi elnök jobboldali kihívója Flavio Bolsonaro lehet majd (a bebörtönzött korábbi elnök, Jair Bolsonaro fia), azonban Lula elnök tűnik egyelőre a legesélyesebb jelöltnek a közvélemény-kutatások alapján. A brazil tőzsde december elején nagyot esett, miután a piaci szereplők rosszul fogadták, hogy a korábbi elnök támogatásáról biztosította fiát az elnökválasztási jelöltségével összefüggésben, miután a piaci szereplők egy része arra számított, hogy a korábbi elnök Sao Paolo kormányzóját támogathatja majd az idei elnökválasztáson.
Flavio Bolsonaro egy február eleji eseményen Lula elnök piacbarát alternatívájaként pozicionálta magát, valamint adócsökkentések és a bürokratikus akadályok leépítése mellett kiigazításokat is ígért a brazil fiskális politikában. Bár azzal kapcsolatban, hogy milyen jellegű kiadáscsökkentésre készül, akkor nem árult pontos részleteket. Bárki is nyerje az idei elnökválasztást lesz majd tennivalója: a Fitch szerint a tavalyi adatok alapján bár Brazília némi fiskális előrelépést tudott felmutatni, többek között strukturális bevételek javításával, azonban a következő kormányzatnak a további és gyorsabb költségvetési konszolidáció elérése terén sok feladata lesz majd a választások után. A Fitch szerint a kiadások emelkedése ellensúlyozza a bevételek növekedését, és a költségvetési szabály kiadási korlátja nem bizonyul erős korlátozó tényezőnek.
Újabb csavar az USA vámjaiban
Az Egyesült Államok vámpolitikájával kapcsolatban fordulat következett, miután az USA Legfelsőbb Bírósága érvénytelenítette a gazdasági vészhelyzetre hivatkozva bevezetett (IEEPA) vámokat, bár ez a döntés nem érinti a Donald Trump által más jogi mechanizmusok segítségével kivetett ágazatspecifikus vámokat. Az USA elnöke ezután tíz százalékos globális pótvámot jelentett be az Egyesült Államokba importált árukra, ez azonban bizonyos termékekre (pl. fémek és energiaipari termékekre nem vonatkozna). Majd Donald Trump nem sokkal később máris tizenöt százalékra kívánta megemelni az új vámtételt.
Az 1974-es kereskedelmi törvény 122. cikkelye lehetővé teszi az elnök számára, hogy bizonyos kérdések megoldására legfeljebb 15%-os vámot alkalmazzon, legfeljebb 150 napra, és ennek meghosszabbítására a kongresszus engedélyére is szüksége lenne később. A 10 százalékos új vám ezután hatályba is lépett, míg a Fehér Ház szerint az elnök továbbra is elkötelezett a 15 százalékos globális vám bevezetése mellett, dolgoznak ezen és várhatóan később kerül majd napirendre.
Brazília számára mindez rövid távon jó hírt jelent, mivel a döntés nyomán a tavaly bevezetett 10%-os kölcsönös vám és a korábban a brazil termékekre kivetett további 40%-os vám hatályát vesztette. Az amerikai elnök által ezután bejelentett 10%-os vám (kérdéses, hogy ez tényleg 15%-ra emelkedik-e) egységesen vonatkozik Brazíliára, azonban tartalmaz termék-specifikus mentességeket (pl. mezőgazdasági- és energiaipari termékek). A nagy kérdés, hogy ezután mi következhet majd, mivel a Donald Trump által kivetett új vámok ideiglenes intézkedést jelenthetnek és az adminisztráció a rendelkezésére álló 150 napos időszakot valószínűsíthetően az országspecifikus vámok véglegesítésére használhatja majd fel. Így a brazil exportőrök számára érkezhetnek még váratlan fordulatok a közeljövőben, azonban Lula elnök optimista, és bízik abban, hogy képesek lesznek megállapodásra jutni majd az Egyesült Államokkal.
Új csúcsokra tört a brazil tőzsde
Ahogy fentebb írtuk a brazil tőzsde erősen indította az évet. A brazil profitvárakozások pedig egy közel másfél éves periódust követően januárban ismét emelkedni kezdtek. Az utóbbi időszak részvénypiaci emelkedését követően az MSCI Brazil index 12 havi előretekintő P/E rátája (10,8) a hosszabb távú átlagának közelébe érkezett meg. Azonban a brazil részvénypiac értékeltsége továbbra is alacsonyabb az MSCI ACWI index (18,9) értékeltségével összehasonlítva. A várhatóan hamarosan megkezdődő monetáris lazítás egy részét már elkezdhette beárazni a piac, bár a lazítási ciklus pontos mérete egyelőre kérdéses lehet.
A közelgő kamatcsökkentések mellett a brazil részvénypiac számára további fontos katalizátort jelenthetnek az ősszel esedékes választások is, mindemellett az amerikai vámokkal kapcsolatos hírfolyam is tartogathat még meglepetéseket. Mivel rövid idő alatt nagy emelkedést tudhat maga mögött a brazil részvénypiac, így egy korrekció lehetőségével érdemes lehet számolni, azonban hosszabb távon továbbra is van miért optimistának lenni Brazíliával kapcsolatban.
EWZ - iShares MSCI Brazil ETF technikai kép
Jelentős emelkedés után látni momentum gyengülést és kisebb kifulladásra utaló jeleket. A 37,5-40,63-as szintek között alapvetően túlvett zónát jelenthet. A korrekció minél kisebb lesz majd, később annál jobb lehet. A 34,38 környékére reális lehet egy korrekció hamarosan.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

