Befektetési stratégia 2025Q2
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
Jól diverzifikált portfólió a megfelelő választás a ködös helyzetben.
Makrókép
Az USA-ban idén az új adminisztráció a vámemelések és a kiadáscsökkentés irányába mozdult el, ami lassítja a gazdaságot. Ezzel a vezetés is tisztában van, változtatni addig nem fognak vélhetően, amíg mélyebb recesszióra utaló jelek nem érkeznek. Az eurozóna növekedése 0% körülről egészen 1%-ra gyorsult a fogyasztás, kiadásnövelés és szolgáltatás export hatására, a hadiipari és infrastrukturális kiadások növelése pozitívan hat a GDP növekedési pályára.
A 4. negyedéves megállót követően a dezinfláció a 2. negyedévben visszatérhet, de a jegybanki célok elérése továbbra is kérdéses a fejlett régióban. A lassuló gazdasági növekedés agresszívebb kamatcsökkentésekre ösztönözheti a Fed-et, az eurozónában azonban a fiskális költekezés felfele ható kockázat. Magyarországon idén 2%-os GDP-növekedést várunk, a kockázatok azonban lefelé mutatnak. A 2. negyedévben a közelgő választások miatti jelentős középtávú kockázatok ellenére a forintot támogató erők továbbra is meghatározók maradnak.
Részvények
Elkezdődött a korábban várt részvénypiaci korrekció, egyelőre azonban nem értük el azt a fájdalomküszöböt, ahol az amerikai gazdaságpolitika elkezd támogató irányba változni. Amíg erre nem kerül sor, a semleges részvénypiaci kitettségeket érdemes tartani, hiszen a részvények drágák, amit egyelőre ellensúlyoz a kedvező profitdinamika. A Trump-bizonytalanságok és a romló növekedési kép miatt megtört az USA piac különleges szerepe, miközben az európai kilátások érdemben változtak a történelmi német kiadásnövelés hatására. A gyengülő dollár hátszél a feltörekvőknek, de a leginkább kedvelt régió továbbra is a legolcsóbb KKE.
Kötvények
Az amerikai gazdaságpolitika egyelőre kiszámíthatatlan, ezért semleges kötvénykitettséget tartanánk. A hosszú lejáratú euróövezeti államkötvényeket előnyben részesítjük az amerikaiakkal szemben. A vállalati kötvények felárai nagyon szűkek, és nem fedezik a potenciális kockázatokat, ezért kerülnénk őket.
Nyersanyagok
A Trump gazdaságpolitikája miatti fokozott bizonytalanság elsősorban a növekedési kockázatokat erősíti, emiatt a hosszú kötvények megfelelő fedezetet nyújthatnak a fokozódó részvénypiaci volatilitás idejére. Az amerikai hosszú kötvények favorizálandók az eurozónával szemben, a vállalati kötvény szegmens kerülendő.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
