Mit csináljunk a befektetéseinkkel a piaci turbulenciák után?
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
A bizonytalanság nem tűnt el a piacokról, de a felfelé és lefelé mutató kockázatok kioltják egymást.
Makrókép
Az USA-ban a várakozások szerint a gazdasági növekedés lassul, 1,5%-os bővülés valószínű. Az Eurózónában a lazább fiskális politika (különösen Németországban) 2026 végére mintegy 1,5%-ra emelheti a GDP-növekedést, de a vámfenyegetések és a költekezés esetleges késedelme miatt a kockázatok 2025 és 2026-ban is lefelé mutatnak. Az inflációs kilátások Európában a célnak megfelelők, az USA-ban cél feletti, és emelkedő. A geopolitika és a feszes munkapiac miatt a kockázatok felfelé mutatnak. A rövid távú kilátások alapján a beárazott dollár kamatpálya messze nem biztos, Európában a költségvetési lazítás jelent felfele kockázatot a hozamokra.
A 2025-ös magyar GDP-növekedési előrejelzésünket 2%-ról 0,6%-ra módosítottuk. A választások előtti esetleges intézkedések hatásai főként 2026-ban jelentkezhetnek. Az infláció idén 4,5% körül alakulhat. Az MNB idén és jövőre is 6,5%-on tarthatja az alapkamatot, a nyári hónapokban a forint erősítő hatások dominálhatnak, a hozamgörbe hosszú végén óvatosság ajánlott
Részvények
Bár áprilisban a vámbejelentések jelentős esést hoztak a globális részvénypiacokra, hamar kiderült, hogy a fájdalomküszöb nincs messze, ahol az amerikai politika fordulatot hajtott végre. A részvénypiac V-alakú kilábalását követően az árazási szintek megint lokális csúcs közelében, és bár egyelőre a profitnövekedés támogató, a dinamika romlik. A pozícionáltság semleges, a felfele és lefele mutató kockázatok kiegyenlítik egymást.
Az amerikai növekedési előny apad a világ többi részéhez képest, de a laza költségvetés miatt a recesszió esélye alacsony. Európa olcsóbb, de az átárazódását akadályozhatják a kereskedelmi tárgyalások, a gyenge profitnövekedés, és az AI versenyben való lemaradás. A feltörekvőket hajtó hátszél előretekintve gyengülhet, de a KKE piac továbbra is kellően olcsó, hogy fenntartsuk felülsúlyozás ajánlásunkat.
Kötvények
A vámok növekedést lassító, a fiskális lazaság növekedést serkentő hatásai régiónként eltérő módon befolyásolják az inflációs kockázatokat és a jegybanki mozgástereket. A jelentős politikai indíttatású bizonytalanságok miatt portfóliószinten érdemes semleges kötvény-kitettséget tartani, és a rövid/közepes lejáratokat favorizálni.
Nyersanyagok
Az idei évben jól teljesítő szektorok száma egyértelműen bővült. A gazdasági bizonytalanságok azonban még nem szűntek meg, így az árupiaci rali némileg törékenynek tűnik, így némi óvatosság indokolt lehet, szelektív kitettség azonban ajánlott (pl. továbbra is kedveljük az aranyat, rezet és uránt).
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
