Felpörögtek az értékesítések az AutoWallis-nál
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hazai és amerikai inflációs mutatók érkeznek
A KSH közzéteszi az októberi inflációs mutatókat és az Egyesült Államokból is érkeznek az októberi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
A nagy technológiai cégek közül a héten az Apple számaival folytatódott a jelentési szezon a tengerentúlon, ugyanakkor a társaság eredményei összességében vegyesek lettek. A hazai blue chipek közül elsőként a Magyar Telekom jelentett, bár a cég bevétele magasabb lett a vártnál, azonban a gyorsuló növekedés ellenére az operatív eredménye és a nettó profitja enyhén elmaradt az előzetes becslésektől. Ezután a Mol következett és a vállalat összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A héten mindemellett a Lengyelországban kialakult helyzet mellett azt is megvizsgáltuk, hogy a kormányválság után mi várhat Romániára a későbbiek folyamán.
Az AutoWallis 2025 végére újra lendületbe jött, a negyedik negyedévben 22 százalékkal emelkedtek az eladások, ami főként a nagykereskedelmi üzletág teljesítményének köszönhető. Bár több márka eltérő pályát futott be, de összességében a vállalat minden fő szegmensében erősen zárta az évet. A kérdés már csak az, hogy a február végi gyorsjelentésben a pénzügyi sorok is igazolják-e a dinamikus év végi növekedést.
Jól sikerült az AutoWallis negyedik negyedéve, ami az értékesítéseket illeti. 2025Q4-ben összesen 14 640 autót adtak el, 22 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez kimondottan jó teljesítmény, főleg azok után, hogy az első két negyedévben alacsony-közepes egyszámjegyű bővülést láthattunk csak.
Ez a nagykereskedelmi üzletágnak köszönhető, ugyanis az eladások itt még a harmadik negyedévi ütemet (+18%) is felül tudták múlni, éves összevetésben 20%-kal több autó talált gazdára 2025Q4-ben, mint egy évvel korábban. A korábbi gyengébb negyedéveket követően az Opel újult erővel került lendületbe, és különösen Horvátországban teljesített nagyon jól. Mellette még a Nissan értékesítések román piacon történő elindulása is felfelé húzta a számokat. A KGM (korábban SsangYong) viszont a késlekedő modellfrissítések és a márka rebranding miatt rosszul szerepelt egész évben.
A kiskereskedelmi üzletág nagyjából hozta az elmúlt időszakban megszokott magas növekedési ütemet (~+20%), amit a korábbi cseh akvizíciók mellett a Budapesten és Debrecenben nyitott szalonok is támogattak. Ugyanígy ezek a hatására bővült jelentős mértékben a szervizórák száma is (+31%).
A mobilitási szegmensben a flotta méret és a bérleti események száma közepes-magas egyszámjegyű növekedést tudott felmutatni, míg a bérleti napok száma 23%-kal bővült, pedig a negyedik negyedév nem kifejezetten mondható erős időszaknak.
Az értékesítési adatokból úgy tűnik, hogy jól zárta az évet az AutoWallis, de ahogy mindig a kérdés most is az lesz, hogy a pénzügyi sorokon is hasonlóan erős számokat láthatunk-e. Ezt február végén, a negyedéves beszámolóból tudhatjuk majd meg.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

