AutoWallis: gyenge második negyedéves eredmény
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Új világ köszönthet Brazíliára
Brazíliában októberben választások következnek: a két legesélyesebbnek tűnő jelölt közül a jelenlegi elnök, Lula előnye a közvélemény-kutatások alapján fogyatkozni látszott legfőbb kihívójával, Flávio Bolsonaróval szemben. A verseny még nem dőlt el és a tét nagy, hiszen a következő elnökre vár többek között az a feladat is, hogy eloszlassa a piaci szereplők aggodalmát a növekvő brazil államadóssággal kapcsolatban. Az előzetes piaci reakciók alapján a befektetők pozitívan fogadják Flávio Bolsonaro felzárkózását Lulához képest a felmérésekben, illetve másképpen megfogalmazva, a piaci szereplők láthatóan az eddiginél szigorúbb fiskális irányvonalnak és kiadáscsökkentésnek, és az ennek nyomán esetlegesen alacsonyabb kamatoknak, valamint a kevesebb állami beavatkozás lehetőségének szavaznának bizalmat. A brazil választásokig még nagyjából egy hónap van hátra és a következő elnök Brazíliának és a helyi részvénypiacnak is utat mutathat majd az elkövetkező időszak során.
Sanofi: a kiugró siker átka
Látványosan elvált egymástól a Sanofi fundamentális teljesítménye és a részvény árfolyamának alakulása. A piac ugyanis kevésbé a fő pénzügyi számokra koncentrál, inkább az egy készítménytől való erős függés, a szabadalmi lejárat utáni bizonytalanság és az egyelőre nem bizonyított fejlesztési pipeline miatt rendel hozzá nagyobb diszkontot.
Jelentősen romlott az AutoWallis eredményessége a második negyedévben. A bevétel 10 százalékos csökkenése mellett az EBITDA és a nettó eredmény mintegy 60 százalékkal esett vissza. A gyenge teljesítmény hátterében elsősorban a kínai márkák által generált árverseny, a nagykereskedelmi üzletág volumen- és marzsnyomása, valamint az új márkák felfuttatásának magas kezdeti költségei álltak. A vártnál gyengébb féléves számok miatt felülvizsgáljuk korábbi, 198 forintos célárunkat és vételi ajánlásunkat.
Gyenge második negyedéves eredményt tudhat maga mögött az AutoWallis, a bevétel 10 százalékkal, míg az EBITDA jelentős mértékben, 60%-kal zuhant, és a nettó eredmény is hasonló mértékben esett. Ez több tényezőnek volt köszönhető. A kínai márkák a régió piacaira lépve nagy árversenyt gerjesztenek és a hagyományos márkákat visszaszorítják. Ráadásul az új márkák bevezetése jelentős költségeket okoz az AutoWallis-nak is. Nagy kérdés, hogy ennek milyen időtávon van ekkora negatív hatása, és hogy hosszú távon is nyomás alatt tarthatja-e a marzsokat.
A nagykereskedelemben 22 százalékkal esett vissza az árbevétel és az eredményesség is jelentősen romlott. Az Opel az előző időszakban kimondottan jól teljesített, azonban most gyártási problémák miatt is gyengén szerepelt. A KGM sem tud magára találni, a dél-koreai márkát különösen érzékenyen érinti a kínai versenytársak megjelenése. Utóbbiaknál pedig a kezdeti marketing és egyéb induló költségek még magasak, ami erodálja az eredményességet.
A kiskereskedelemben az árbevétel minimálisan még emelkedni tudott a második negyedévben, itt különösen a szlovén piac és a debreceni kereskedés megnyitása hatott pozitívan. Az eredményességet a működési költségek növekedése, a magasabb készletállomány és a magasabb értékcsökkenési leírás húzta lejjebb.
A mobilitás üzletág árbevétele 25%-kal emelkedett, egyrészt a flottaüzletág bővülése miatt, de az ügyfélszerződések egy részének elszámolási módja is változott, mivel a módosult szerződéses feltételek alapján egyes tranzakciók operatív lízingként jelennek meg. A szegmensben a flottaszolgáltatás és a carsharing jól teljesített, de az autóbérlésre az erős forint negatív hatással volt.
A működési hatékonyság javítására vonatkozó intézkedések egy része júniussal lezárult, de a menedzsment szerint ennek pozitív hatása csak később jelentkezik. Csoportszinten a forint árfolyamváltozása kedvezően hatott az eredményekre az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest.
A mostani, gyenge féléves eredmények fényében korábbi, 198 forintos célárunkat és vételi ajánlásunkat felülvizsgáljuk a következő napokban.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
