AutoWallis: késik az eredményfordulat
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Új világ köszönthet Brazíliára
Brazíliában októberben választások következnek: a két legesélyesebbnek tűnő jelölt közül a jelenlegi elnök, Lula előnye a közvélemény-kutatások alapján fogyatkozni látszott legfőbb kihívójával, Flávio Bolsonaróval szemben. A verseny még nem dőlt el és a tét nagy, hiszen a következő elnökre vár többek között az a feladat is, hogy eloszlassa a piaci szereplők aggodalmát a növekvő brazil államadóssággal kapcsolatban. Az előzetes piaci reakciók alapján a befektetők pozitívan fogadják Flávio Bolsonaro felzárkózását Lulához képest a felmérésekben, illetve másképpen megfogalmazva, a piaci szereplők láthatóan az eddiginél szigorúbb fiskális irányvonalnak és kiadáscsökkentésnek, és az ennek nyomán esetlegesen alacsonyabb kamatoknak, valamint a kevesebb állami beavatkozás lehetőségének szavaznának bizalmat. A brazil választásokig még nagyjából egy hónap van hátra és a következő elnök Brazíliának és a helyi részvénypiacnak is utat mutathat majd az elkövetkező időszak során.
Sanofi: a kiugró siker átka
Látványosan elvált egymástól a Sanofi fundamentális teljesítménye és a részvény árfolyamának alakulása. A piac ugyanis kevésbé a fő pénzügyi számokra koncentrál, inkább az egy készítménytől való erős függés, a szabadalmi lejárat utáni bizonytalanság és az egyelőre nem bizonyított fejlesztési pipeline miatt rendel hozzá nagyobb diszkontot.
Felülvizsgáltuk DCF-modellünket és eredménybecslésünket a legutóbbi negyedéves jelentést követően: 12-havi célárfolyamunkat 158 forintra csökkentjük, míg vételi ajánlásunkat tartásra módosítjuk. A nagykereskedelem problémái nem oldódtak meg, sőt még inkább mélyültek az első félév során, így főleg emiatt kellett visszavágnunk idei bevétel és eredmény előrejelzésünket.
A kiskereskedelemben is lassult a növekedés, és a marzsok itt is nyomottak maradtak, ezért az eredményességi fordulat tovább késik, ráadásul annak mértéke is mérsékeltebb lehet a korábban vártnál. A mobilitási szegmens kiemelkedik az eredménytermelést illetően, de csoportszinten túlságosan kicsi a hozzájárulása ahhoz, hogy kompenzálni tudja az autókereskedési üzletágak gyenge teljesítményét.
A modellfrissítést követően az előrejelzési időszakban alacsony egyszámjegyű (3,6%) éves átlagos bevételnövekedéssel és 7,4%-os éves átlagos EBITDA bővüléssel kalkulálunk. A frissített modellünk sem tartalmaz jövőben tervezett felvásárlásokat, így az árbevétel 2030-ra közelítheti meg az 570 milliárd forintot, míg az EBITDA a 27 milliárd forintot. Ez a menedzsment által kitűzött jelenlegi célokhoz képest jóval alacsonyabb, de kérdéses, hogy a korábbi, 2028-as növekedési stratégiában szereplő számokat kell-e érdemben módosítani.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
