A végéhez közelít a gyorsjelentési szezon
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Új világ köszönthet Brazíliára
Brazíliában októberben választások következnek: a két legesélyesebbnek tűnő jelölt közül a jelenlegi elnök, Lula előnye a közvélemény-kutatások alapján fogyatkozni látszott legfőbb kihívójával, Flávio Bolsonaróval szemben. A verseny még nem dőlt el és a tét nagy, hiszen a következő elnökre vár többek között az a feladat is, hogy eloszlassa a piaci szereplők aggodalmát a növekvő brazil államadóssággal kapcsolatban. Az előzetes piaci reakciók alapján a befektetők pozitívan fogadják Flávio Bolsonaro felzárkózását Lulához képest a felmérésekben, illetve másképpen megfogalmazva, a piaci szereplők láthatóan az eddiginél szigorúbb fiskális irányvonalnak és kiadáscsökkentésnek, és az ennek nyomán esetlegesen alacsonyabb kamatoknak, valamint a kevesebb állami beavatkozás lehetőségének szavaznának bizalmat. A brazil választásokig még nagyjából egy hónap van hátra és a következő elnök Brazíliának és a helyi részvénypiacnak is utat mutathat majd az elkövetkező időszak során.
Sanofi: a kiugró siker átka
Látványosan elvált egymástól a Sanofi fundamentális teljesítménye és a részvény árfolyamának alakulása. A piac ugyanis kevésbé a fő pénzügyi számokra koncentrál, inkább az egy készítménytől való erős függés, a szabadalmi lejárat utáni bizonytalanság és az egyelőre nem bizonyított fejlesztési pipeline miatt rendel hozzá nagyobb diszkontot.
Lassan a végéhez közelít a második negyedéves jelentési szezon a tengerentúlon: a héten a Cisco Systems teszi közzé legfrissebb számait, majd az augusztus 17-ével kezdődő héten a Home Depot, a Deere és a Walmart is publikálja a gyorsjelentését és augusztus 26-án az Nvidia jelentése érkezik. Az európai cégek közül a héten jelent majd többek között az E.ON és az RWE is, míg a hazai vállalatok közül az AutoWallis augusztus 25-én teszi közzé a legfrissebb számait.
Hétfő déllel bezárólag az S&P500-at alkotó cégek 89%-a tette már közzé legfrissebb számait eddig, az árbevétel esetében ezen vállalatok átlagosan 3,6%-kal jelentettek a várakozások felett, az árbevételnél az eddig gyorsjelentésüket közzétevő társaságok 68,8%-a okozott pozitív meglepetést, míg negatív meglepetést 16,7%-uk okozott. Az EPS esetében az eddig gyorsjelentésüket közzétevő cégek átlagosan 29,4%-kal jelentettek a várt felett; az eddig jelentő társaságok 87,3%-a okozott pozitív meglepetést, míg negatív meglepetést 10%-uk okozott.
A Stoxx600 index komponensei közül a társaságok 67,4%-a jelentett eddig, az árbevétel esetében ezen cégek átlagosan 1,7%-kal jelentettek a várakozások felett, az árbevételnél az eddig gyorsjelentésüket közzétevő vállalatok 63,6%-a okozott pozitív meglepetést, míg negatív meglepetést 20,6%-uk okozott. Az EPS esetében az eddig gyorsjelentésüket közzétevő cégek átlagosan 4,6%-kal jelentettek a várt felett; az eddig jelentő vállalatok 58,4%-a okozott pozitív meglepetést, míg negatív meglepetést 35,2%-uk okozott.
Az előttünk álló hét folyamán a tengerentúli vállalatok közül a Cisco Systems teszi majd közzé jelentését, majd az augusztus 17-ével kezdődő héten a Home Depot, a Deere és a Walmart is publikálja majd a legfrissebb számait, többek között. Augusztus 26-án pedig az Nvidia publikálja majd gyorsjelentését. Európából ezen a héten az RWE és az E.ON is közzéteszi majd gyorsjelentéseit. A hazai cégek közül az AutoWallis augusztus 25-én publikálja majd a legfrissebb számait.
Második negyedéves gyorsjelentési időpontok – 2026.08.10. – 08.14.
Második negyedéves gyorsjelentési időpontok – 2026.08.17. – 08.21.
Második negyedéves gyorsjelentési időpontok – 2026.08.24. – 08.28.
S&P 500 második negyedéves gyorsjelentés időpontok - 2026.08.10. – 08.28.
Stoxx 600 második negyedéves gyorsjelentés időpontok - 2026.08.10. – 08.28.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!




