Igazi művészet: amikor a csalás is hihetőnek tűnik

2026. november 2.

A kíváncsiság behúz. A csalók lehúznak. Egy jól felépített történet könnyen elhitetheti velünk, hogy minden pontosan az, aminek látszik. A csalók pedig éppen ezt használják ki. Ezért fontos, hogy egy váratlan fizetési helyzetben ne csak azt kérdezd magadtól, hihető-e, amit látsz, hanem azt is: biztonságos-e?

Színházi függöny nyílik: egy kis kamaraszínház képe tárul elénk, középen színpaddal, körben székekkel.

A nézők érkeznek és elfoglalják a helyüket. Egy nő feláll a nézőtéren lévő helyéről, a színpad közepére sétál, és félbeszakítja a morajlást - mindenki abban a hitben van, hogy elkezdődött az előadás, hiszen a nő a nézők felé fordulva elkezd egy monológot:

A darab a hitről szól. Bizalomról.

Megtévesztésről. És a bűnről.

Kapitalizmusról. Rólatok.

Hogy nézőként mit vártok el.

Hisztek ennek az előadásnak? Elhisztek mindent, amit most láttok?

Miközben a monológját mondja, felsétál a sorok közé a nézőkhöz. Gyengéden megérinti az egyik néző vállát, és folytatja a szövegét:

Tudjátok, miről lehet felismerni a valóságot?

Egy női néző furcsán, bizalmatlanul tekint a mellette ülő férfira. A nő közben sétál tovább és újra megszólítja a közönséget:

Készen álltok arra, hogy valóban próbára tegyétek a bizalmatokat?Görbüljön!

A nő megáll és elővesz egy POS-terminált – az adományok begyűjtésének modern eszközét.

Moraj fut végig a közönségen.

Készen álltok arra, hogy részt vegyetek a darabban?

A nő besétál a sorok közé egy elegáns házaspár felé. A pár férfi tagja felé nyújtja a terminált. A férfi – bár kicsit bizalmatlanul – előveszi a bankkártyáját és lecsippantja.

A pár női tagja a férfi felé fordul és halkan odasúgja neki:

Kísérleti provokáció.

A férfi válaszol:

Tiszta Brecht!

A nő a terminállal tovább sétál a sorok között. A nézők elkezdik elővenni a bankkártyájukat, és fizetnek, kártyák csippanása hallatszik.

A POS terminált tartó nő folytatja:

Mert hisztek abban, hogy meggyőzünk titeket annyira, hogy le fogjátok nyelni, meg fogjátok emészteni, és a legvégén megkérdőjelezitek magát a valóságot.

A nő jelentős összeget gyűjt össze, majd nyugodtan elindul a kijárat felé…

Eközben a fények a függönyre irányulnak. A függöny kinyílik és belép rajta egy igazi színésznő. A függöny előtt elkezdi a prológust.

Színésznő: A darab a hitről szól. Bizalomról.

Megtévesztésről.

A nézők teljesen összezavarodnak, nem értik, mi történik. Vannak, akik fel is állnak, mások csak egymásra néznek és próbálják megfejteni a látottakat. Morajlás hallatszik.

Még mindig a színésznő hangját halljuk:

És a bűnről. Kapitalizmusról. Rólatok.

Eközben a színház előcsarnokát látjuk, ahol a korábban látott, magát színésznőnek kiadó nő épp készül elhagyni a színházat.

A jegyellenőr feláll a székéről és meglepődve kérdezi tőle:

Már megy is? De az előadás csak most kezdődött!

A nő a jegyellenőr felé fordul:

Tudom, hogy végződik. Már sokszor láttam.

A nő a kijárat felé sétál és jobb kezével még felemeli a terminált.

Felirat a film végén:

A kíváncsiság behúz. A csalók lehúznak.

Az OTP Bank azon dolgozik, hogy időben felismerje és megakadályozza a csalásokat.

De ez rajtad is múlik.

Ismerd fel a jeleket.

Ne válj a történet részévé!

bankoljtudatosan.hu

OTP Bank

Kiberpajzs

Képzeld el, hogy beülsz egy színházi előadásra. A függöny még ki sem nyílt, amikor valaki a nézőtérről feláll, a színpadra lép, és beszélni kezd.

A hitről. A bizalomról. A megtévesztésről.

Minden arra utal, hogy elkezdődött az előadás. A közönség figyel. A nő pedig egyre közelebb kerül a nézőkhöz, majd elővesz egy POS-terminált. A nézők először meglepődnek, aztán egymás után kerülnek elő a bankkártyák.

Hiszen ez biztosan a darab része.

Vagy mégsem?

Néhány pillanattal később kinyílik a függöny, és megjelenik az igazi színésznő. Csak ekkor válik világossá: az előadás valójában most kezdődik.

A nő pedig, akinek a nézők az imént önként adták oda a pénzüket, már kifelé tart a színházból.

Miért működhet egy ilyen átverés?

Mert a csalók egyik legerősebb eszköze nem egy technológiai trükk, hanem a bizalmunk.

Ha egy helyzet elég hitelesnek tűnik, hajlamosak vagyunk az előttünk álló eseményeket egy már ismert történetbe illeszteni. Színházban vagyunk, valaki előadást tart, ezért azt feltételezzük, hogy ő a produkció része. Ha pedig a környezetünkben mások is természetesen reagálnak, még kevésbé lesz gyanús a helyzet.

A csalásoknál ugyanez történhet.

Egy üzenet úgy nézhet ki, mintha a bankod küldte volna. Egy weboldal hasonlíthat egy általad ismert szolgáltató oldalára. Egy telefonáló meggyőzően mutatkozhat be banki munkatársként. Egy fizetési kérés pedig első pillantásra teljesen életszerűnek tűnhet.

De attól, hogy valami hihető, még nem biztos, hogy valódi.

Állj meg, mielőtt „a történet részévé” válsz

A csalók gyakran arra törekednek, hogy ne legyen időd megkérdőjelezni a helyzetet. Felkelthetik a kíváncsiságodat, sürgethetnek, megijeszthetnek, vagy éppen egy különleges lehetőség ígéretével próbálhatnak gyors döntésre késztetni.

Ezért gyanakodj, ha valaki váratlanul:

  • bankkártyaadatot, jelszót vagy más bizalmas adatot kér tőled;
  • arra akar rávenni, hogy azonnal fizess vagy utalj;
  • egy link megnyitását vagy ismeretlen alkalmazás telepítését kéri;
  • azt állítja, hogy veszélyben van a pénzed, és csak az ő utasításait követve mentheted meg;
  • olyan helyzetet teremt, amelyben nincs időd ellenőrizni, kivel kommunikálsz.

Ha bármi szokatlannak tűnik, állj meg egy pillanatra. Ne a kapott üzenetbenszereplő elérhetőséget vagy linket használd, hanem egy általad ismert,hivatalos csatornán ellenőrizd, valóban az keresett-e, akinek mondja magát.

A csalás néha igazi művészet. A felismerése legyen rutin.

Egy ügyesen felépített átverésben minden részlet a helyén lehet. A történet hihető, a szereplő meggyőző, a helyzet pedig ismerős.

Éppen ezért a legfontosabb védelmi vonal sokszor te magad vagy.

Légy kíváncsi, de maradj tudatos. Kérdőjelezd meg a váratlan helyzeteket, ellenőrizd, kivel állsz kapcsolatban, és ne hagyd, hogy a sürgetés döntsön helyetted.

Mert mire felmegy a függöny, lehet, hogy már késő.

KiberPajzs logó

Vértezze fel magát a kibercsalásokkal szemben, látogasson el a KiberPajzs honlapra!