AutoWallis részvényjegyzés

Lezárult az AutoWallis Nyrt. részvényjegyzése

Minden várakozást felülmúló sikerrel zárult 2021. november 9-én az AutoWallis nyilvános részvénykibocsátása.

  • Az előzetes 6-8 milliárd forintos tervhez képest több mint 17 milliárd forint összegű részvényjegyzési igényt adtak le lakossági és intézményi befektetők a meghirdetett 107-122 forintos ársávban.
  • Az ársáv felső harmadában található 117 forintos kibocsátási áron jutnak a magyar tőzsde autós vállalatának részvényeihez a lakossági és intézményi befektetők egyaránt. Mivel a kialakult végleges ár a 122 forintos maximális árnál alacsonyabb, ezért a különbözet a lakossági befektetők részére visszatérítésre kerül a forgalmazónál vezetett fizetési számlára.
  • Az AutoWallis a maximum 8 milliárdosra tervezett jegyzés felső korlátját 10 milliárd forintra emelte a túljegyzés részbeni elfogadása érdekében. A lakossági jegyzők a részükre történt átcsoportosítás alapján 2,5, míg az intézményi befektetők 7,5 milliárd forint összegben jutnak új kibocsátású részvényekhez, de ezen árszinten így is jelentős kielégítetlen kereslet maradt a jegyzők körében.
  • A kibocsátás jelentőségét mutatja, hogy több mint 10 éve nem volt ilyen méretű lakossági részvényjegyzés a Budapesti Értéktőzsdén.
  • Az új részvények Budapesti Értéktőzsdére történő bevezetéséről a kibocsátó intézkedett, mely 2021. november 24-én megtörtént.


Tájékoztatás a részvényjegyzés lezárásáról

Figyelem

Ez az oldal 2021. december 1-jén frissült utoljára. Jogszabályi kötelezettségünk, hogy az itt található információkat továbbra is elérhetővé tegyük, ugyanakkor sem az OTP Bank, sem a kibocsátó nem vállal felelősséget azért, hogy az információk naprakészek legyenek.

Főbb információk az AutoWallis Csoportról

Az AutoWallis és leányvállalatai (AutoWallis Csoport) a közép-kelet-európai régió 14 országában (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Bulgária, Észak-Macedónia, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Magyarország, Montenegró Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia) gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz-szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel van jelen.

Nézze meg itt az AutoWallis bemutatkozó riportfilmjét!

További információk a vállalatról


Tudjon meg többet az AutoWallisról!

Az OTP Bank Multi-Asset Elemzési Osztályának elemzése az AutoWallis részvényeinek alakulását követi nyomon.

Letöltöm az elemzői anyagot

Kik jegyezhetnek részvényt?

Ön akkor vehet részt a lakossági részvényjegyzésben, ha

  • cselekvőképes természetes személy vagy gazdálkodó szervezet (belföldi és külföldi egyaránt), és
  • rendelkezik az OTP Banknál értékpapírszámlával és fizetési számlával.

Hogyan jegyezhet részvényt?

Az intézményi értékesítést az OTP Bank szervezi meg és folytatja le könyvépítéses (bookbulding) eljárás keretében.

A lakossági részvényjegyzésben részt vevő befektetőknek Részvényigénylési nyilatkozatot kell leadniuk. Ilyen nyilatkozat kizárólag azoktól a részvényigénylőktől fogadható el, akiknek van az OTP Banknál vezetett fizetési- és értékpapírszámlájuk.

Gyakran ismételt kérdések

Az AutoWallis a lakossági és intézményi részvényértékesítés keretében összesen 6-8 milliárd forint tőkét tervez bevonni. Túljegyzés esetén, az AutoWallis döntése alapján, a bevont tőke nagysága elérheti a 10 milliárd forintot.

Az értékesítési ár az intézményi befektetők által az intézményi értékesítés során az ársáv figyelembevételével leadott ajánlatok (könyvépítés) alapján kerül meghatározásra úgy, hogy az értékesítési árnak az ársávon belül kell maradnia. Az értékesítési ár meghatározása várhatóan 2021. november 11-én, az intézményi értékesítési időszak lezárását követő második munkanapon kerül sor

A lakossági befektetők az AutoWallis újonnan kibocsátandó részvényeire 122 forintos maximum áron tehetnek jegyzési ajánlatot, amennyiben a jegyezni kívánt részvények ellenértéke rendelkezésre áll a lakossági befektető fizetési számláján.

Az intézményi befektetők könyvépítési eljárás keretében adott ajánlatait figyelembe véve az AutoWallis és az OTP Bank együttesen határozzák meg a végleges értékesítési árat, az ársávon belül. A lakossági értékesítésben részt vevő befektetők is ugyanezen az értékesítési áron jutnak a részvényhez. A végleges értékesítési ár semmilyen esetben sem lehet magasabb, mint az ársáv felső határa.

A maximum ár és az értékesítési ár különbözetének, valamint a lejegyzett részvények darabszámának szorzatával megegyező teljes összeg visszavezetésre kerül a lakossági befektető forgalmazónál vezetett fizetési számlájára.

A jegyzési periódus az első 3 munkanapot követően bármikor lezárható, amennyiben a beérkező jegyzések mennyisége alapján az AutoWallis azt indokoltnak látja. A nyilvános értékesítést az AutoWallis köteles felfüggeszteni, illetve az OTP Bank önállóan is felfüggesztheti, amennyiben a nyilvános értékesítés időszaka alatt olyan lényeges tény vagy körülmény jut a tudomására, amely a tájékoztató kiegészítését szükségessé teszi. Az ezzel kapcsolatos rendelkezéseket a Tájékoztató V. 1.4. fejezete részletezi

A jegyzési időszak lezárását követően, 2 munkanapon belül az AutoWallis és az OTP Bank együttesen határozzák meg a jegyzési igények kielégítésének mértékét és a végleges értékesítési árat, amely nem lehet magasabb, mint a megállapított ársáv maximuma.

A végleges értékesítési ár közzétételre kerül:

Az elszámolási bizonylatot a lakossági befektetők az utólagos tájékoztatásokat biztosító csatornán keresztül az elszámolást követően kapják meg.

Abban az esetben, ha a lakossági értékesítés során kevesebb mint 1,5 milliárd forint értékű újonnan kibocsátandó részvényre adtak le részvényigénylést a befektetők, a leadott részvényigénylések teljes mértékben kielégítésre kerülnek. Ebben az esetben minden befektető az általa igényelt részvénymennyiséget kaphatja meg.

Amennyiben a lakossági értékesítés során több mint 1,5 milliárd forint értékű újonnan kibocsátandó részvényre adtak le részvényigénylést a befektetők, akkor a túljegyzés elfogadásáról, azaz a lakossági értékesítésre allokált új részvények végső számáról, az AutoWallis és az OTP Bank egyetértésben dönt az allokációkor. A lakossági túljegyzés maximális mértéke 2,5 milliárd forint lehet.

Ha a lakossági értékesítésre allokált új részvények mennyisége nem elegendő a lakossági befektetők részvényigényléseinek a kielégítésére, akkor a lakossági értékesítésre allokált újonnan kibocsátandó részvények kártyaleosztásos módszerrel, a Részvényigénylési nyilatkozatok megtételének időpontját figyelembe véve, időrendi sorrendben kerülnek szétosztásra a befektetők között.

A lakossági értékesítésben részt vevő befektetőknek számolniuk kell azzal, hogy túlkereslet esetén - az allokáció eredményeképpen - az általuk igényelt mennyiségnél kevesebb vagy akár egyetlen újonnan kibocsátandó részvényhez sem juthatnak hozzá.

Az AutoWallis új részvényeivel minden részvénytulajdonos egy időben, az első kereskedési naptól kezdheti meg a kereskedést. E napot az AutoWallis kérelmére a Budapesti Értéktőzsde jelöli ki, az értékesítés sikeres lezárását követően. Az AutoWallis új részvényeivel való tőzsdei kereskedés megkezdésére előreláthatólag a jegyzési időszak lezárását követő 2-3 héten belül kerül sor.

A részvényjegyzés részletes feltételei és a befektetési döntés meghozatalához szükséges további információk az AutoWallis által készített és az MNB által jóváhagyott Tájékoztatóban részletesen megismerhetőek.

A fenti információk nem teljes körűek, a befektetők teljes körű informálása érdekében az AutoWallisról szóló Tájékoztató teljes szövege elektronikusan letölthető az MNB közzétételi honlapján, megtekinthető az AutoWallis honlapján, valamint nyomtatott formában elérhető az OTP Bank által kijelölt jegyzési helyeken.

Letölthető dokumentumok, hirdetmények és üzletszabályzatok

Tájékoztató

A Magyar Nemzeti Bank a nyilvános értékesítéssel összefüggésben készített összevont tájékoztatót 2021. október 13-án H-KE-III-614/2021. számú határozatával jóváhagyta.

Megnézem a tájékoztatót

Általános jogi tájékoztatás
  • Jelen közzététel a 1129/2017/EU rendelet alapján reklámnak minősül. A közzététel célja, hogy valamennyi befektető hozzáférjen ugyanazon szabályozott információkhoz és így az AutoWallis Nyrt. (Társaság) teljes körű transzparenciát biztosítson, illetve teljes mértékben megfeleljen a 1129/2017/EU rendelet, az 596/2014/EU rendelet, valamint a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) alapján fennálló tőkepiaci előírásoknak. A jelen közzétételben foglalt információkkal kapcsolatban a Társaság a 1129/2017/EU rendelet alapján értékpapír kibocsátásával kapcsolatos, az MNB által jóváhagyott tájékoztatót tett közzé, amely elérhető a bet.hu honlapján, az MNB közzétételi honlapján, illetve a Társaság honlapján és az OTP Bank, mint kizárólagos forgalmazó honlapján. A tájékoztató a MNB általi jóváhagyása nem jelenti a felajánlott értékpapírok jóváhagyását. Jelen dokumentum kizárólag tájékoztatási célt szolgál és a figyelem felkeltésére irányul. A részvényjegyzéssel kapcsolatos részletes információkról, feltételekről befektetési döntése meghozatala előtt kérjük, hogy alaposan tájékozódjon a részvény nyilvános forgalomba hozatalához készített kibocsátási tájékoztatóból. Kérjük, hogy óvatosan mérlegelje befektetése tárgyát, mérlegelje a befektetés kockázatáta felmerülő díjakat és költségeket, az esetleges veszteség bekövetkezésének lehetőségét, valamint tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogszabályokról is. A konkrét egyedi döntések, illetve befektetések kockázatát az ügyfél viseli, az OTP Bank Nyrt-t nem terheli felelősség a befektetési döntések eredményességéért, az ügyfél által kitűzött cél eléréséért.Jelen dokumentumban szereplő információk nem minősülnek sem befektetési tanácsnak, sem pedig az ügylet végrehajtására vonatkozó ajánlatnak, javaslatnak vagy felhívásnak. A potenciális befektetők egyéni körülményeit a jelen dokumentumban olvasható információk nem veszik figyelembe, így  a jelen tájékoztatás nem jelent megfelelő alapot a befektetési döntése kizárólagos meghozatalához. A pénz- és tőkepiaci helyzet változásait, az árfolyamok mozgását, a befektetések és azok hozamainak alakulását több tényező együttes hatása befolyásolja, melyek között jelentős tényező a befektetői várakozások alakulása is. Minden befektetés bizonyos kockázatokkal jár, amelyek kihathatnak a befektetési döntés eredményességére és a befektető esetleg nem olyan összeghez jut a befektetéséből, melyet befektetési célként elvárt, vagy amennyit befektetett, így akár az is előfordulhat, hogy a befektetett tőke csökken. A részvények árfolyama folyamatosan változik, az azonnali értékesítésre az aktuális árfolyamon kerülhet sor, mely akár árfolyamveszteséggel is járhat. Az egyes termékek, szolgáltatások esetében, kérjük, értékelje azok adóügyi elszámolásra vonatkozó következményeit, egyéb adóügyi következményeit is, figyelemmel arra, hogy ezek pontosan csak a hatályos adójogszabályok és az ügyfél egyedi körülményei alapján ítélhetőek meg, és ezen körülmények a jövőben változhatnak.

Ez a böngésző sajnos nem tudja megjeleníteni a honlapunkat.

Kérjük, használja a legfrissebb Chrome, Firefox, Internet Explorer vagy Edge böngészőt.

Az Ön teendője:

  • nyisson új oldalt a fenti böngészők valamelyikén,
  • másolja be honlapunk linkjét a böngészősávba, és nyomja meg az Entert,
  • és már használhatja is az oldalunkat.

Ha kérdése van, írjon nekünk az e-mail címen!

Your browser is not compatible with this site. Read more.