Babaváró kölcsönnel és támogatással kapcsolatos változás 2024. március 1-től

A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény végrehajtásáról szóló 35/2024. (II. 29.) Korm. rendelet 2024. március 1-től módosította a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III. 12.) Korm. rendeletet, mivel az új törvény szerint a korábbi bevándorolt vagy letelepedett jogállás módosul, azt a huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkezés váltja fel.

A fentiek alapján a babaváró kölcsön és támogatás igénylés benyújtásának időpontjában mindkét házasfél meg kell felelnie az alábbi feltételeknek:

- magyar állampolgár vagy olyan személy, akit a magyar állampolgárságról szóló törvény alapján magyar állampolgárnak kell tekinteni,
- a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó személy, aki a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarország területén gyakorolja, vagy
- a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvényben foglaltak alapján hontalan jogállásúnak ismerték el, vagy huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkezik.

A huzamos tartózkodási jogosultságot bevándorlási engedéllyel, letelepedési engedéllyel, ideiglenes letelepedési engedéllyel, nemzeti letelepedési engedéllyel, EK letelepedési engedéllyel, ideiglenes tartózkodási kártyával, nemzeti tartózkodási kártyával vagy EU tartózkodási kártyával kell igazolni.

Fontos tájékoztatás

A Babaváró kölcsön a gyermekvállalás előtt álló házaspároknak nyújt anyagi segítséget, melyet az OTP Bank akár 11 millió forint szabad felhasználású és kamatmentes kölcsön formájában folyósít. A hirdetésben szereplő kölcsönt a Magyarország Kormánya által biztosított babaváró támogatással nyújtjuk.

Miért éri meg?

  • A kölcsön összegét teljesen szabadon használhatja fel
  • Már egy gyermekvállalás teljesítése (legalább 12. hetet betöltött várandósság vagy örökbefogadás) esetén - ha nem merül fel a kamattámogatás megszűnésére okot adó körülmény - kamatmentes lesz a teljes futamidőre
  • Két gyermekvállalás teljesítése (legalább 12. hetet betöltött várandósság vagy örökbefogadás) esetén a fennálló tartozás 30%-a erejéig gyermekvállalási támogatás igényelhető
  • Három gyermekvállalás teljesítése (legalább 12. hetet betöltött várandósság vagy örökbefogadás) esetén a teljes fennálló (nem lejárt) tartozás erejéig gyermekvállalási támogatás igényelhető
  • A kezességvállalási díjjal növelt havi törlesztőrészlet összege - a kamattámogatás időszaka alatt - nem lehet 51 ezer Ft-nál magasabb
  • Babaváró kormányrendeletnek megfelelően díjmentes a hitelbírálat és a folyósítás is
Érdekel
felvehető kölcsönösszeg

Felvehető kölcsönösszeg

1 millió - 11 millió Ft

választható futamidő

Választható futamidő

64 - 240 hónap

havi törlesztőrészlet

Max. havi törlesztőrészlet

51 000 FtA max. havi törlesztőrészlet tartalmazza a kezességvállalási díj összegét, ami a fennálló tőketartozás évi 0,5%-os díjának egy hónapra eső része., a kamattámogatás időszakában

teljes hiteldíjmutató

THM (Teljes hiteldíj mutató)

THM kamattámogatással: 0,4%
THM kamattámogatás nélkül: 12,1%

Megnézem a reprezentatív példát

Számolja ki havi törlesztőrészletét!

Legalább 1 gyermek vállalása esetén

Hogyan változik a törlesztés a gyermek vállalásakor?

Hogyan tájékozódhat, igényelhet?

Ügyintéző segítségével

Kérjen visszahívást, hogy telefonon keresztül megtudja jogosult lehet-e a kölcsönre, valamint fióki időpontfoglalással elkerülje a sorban állást.

Időpontot foglalok OTP Bank fiókba

Foglalja le időpontját az Önhöz legközelebbi bankfiókba!

Kik igényelhetik?

Önök akkor igényelhetik a Babaváró kölcsönt, ha:

  • házasságban élnek (kivéve az egyedüli igénylés speciális esetét) és az igénylés időpontjában mindkettőjük betöltötte a 21. életévét, de a feleség még nem töltötte be a 30. életévét (átmeneti rendelkezés alapján 2024. évben a 30 és 41 év közötti feleségek esetében továbbra is elérhető a babaváró kölcsön, amennyiben a kölcsön igénylésekor legalább 12 hetes várandóságot igazolni tud, illetve örökbefogadás esetén bemutatják örökbefogadási kérelmüket, melyet a gyámhivatal által kiadott jegyzőkönyvvel vagy hatósági bizonyítvánnyal igazolni tudnak),
  • legalább a házaspár egyik tagjának van 3 éves folyamatos, egybefüggően legfeljebb 30 nap megszakítással (a felsőoktatási tanulmányok és a munkakezdés között 6 hónapos megszakítás is lehet) társadalombiztosítási jogviszonya (TB),
  • az egészségügyi veszélyhelyzet időtartama alatt bekövetkezett 30 napot meghaladó megszakítást az egészségügyi veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig nem kell figyelembe venni,
  • mindketten rendelkeznek magyarországi lakcímmel,
  • büntetlen előéletű mindkét fél és nincs a NAV-nál nyilvántartott (5 000 forintot meghaladó) köztartozásuk,
  • egyikük sem szerepel a KHR rendszerben (régi nevén BAR lista) mulasztás miatt,
  • a Babaváró kormányrendelet jogosultsági feltételeinek megfelelnek,
  • valamelyiküknek van legalább 154 000 Ft-ot elérő, munkabérből vagy vállalkozásból származó jövedelme, vagy legalább havi 100 000 Ft a nyugdíja,
  • hitelképesnek minősülnek az OTP Bank saját elbírálása alapján.

Mi történik a hitelfelvétel során?

  1. Igénylés

    Kérjen visszahívást telefonos jogosultság vizsgálatért és időpontfoglalásért a bankfióki igénylés benyújtáshoz.

    • Kollégánk telefonon elvégez egy rövid előszűrést, és ha szeretné, időpontot is foglal Önnek bankfiókunkba, hogy várakozás nélkül igényelhesse a kölcsönt.
    • Az egyeztetett időpontban menjen be a bankfiókba. Vigye magával a szükséges dokumentumokat.
  2. Szerződéskötés és folyósítás

    Az adatok rögzítése után a hitelbírálat következik, amely sikerességéről a fióki munkatársaktól kaphat tájékoztatást. Pozitív bírálat esetén a szerződés aláírható, ezt követően azonnal megtörténik a kölcsön folyósítása.

  3. Törlesztés

    A kölcsön törlesztőrészleteit és a kezességvállalási díjat havonta automatikusan levonjuk OTP bankszámlájáról, ezért fontos, hogy mindig legyen elég pénz a számláján. Ha szeretné tartozását részlegesen vagy teljesen előtörleszteni, azt az egész futamidő alatt díj- és költségmentesen megteheti, azonban a kölcsön folyósításától számított 5 éven belüli, a kölcsön 50%-át meghaladó mértékű előtörlesztett összegre – ha a gyermekvállalás még nem teljesült – a kamattámogatás megszűnik és azt egy összegben vissza kell fizetni.

Érdekel

Mi történik a gyermekvállalás teljesítése esetén?

Gyermekvállalás alatt a Babaváró kormányrendelet értelmében a Babaváró kölcsönkérelem benyújtását követő, legalább a várandósság 12. hetét betöltött magzat meglétét, valamint gyermek örökbefogadást értjük, ha az örökbefogadást engedélyező határozat a kölcsönkérelem benyújtását követően válik véglegessé.

A gyermekvállalás teljesítéséhez kapcsolódóan kamattámogatás, törlesztés szüneteltetés, valamint gyermekvállalási támogatás vehető igénybe az alábbiak szerint:

Érdekel

Támogatások érvényesítése és megszűnése

Támogatások érvényesítésének esetei és igazolásuk

Törlesztés szüneteltetés és/vagy gyermekvállalási támogatás iránti kérelem

  • a várandósság betöltött 12. hetét követően – ideértve a szülést követő időszakot is – legkésőbb a gyermek születését,
  • örökbefogadott gyermek esetén az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását,
  • a magzat elhalása vagy halva születése esetén az erre vonatkozó igazolás keltét

követő 180. napig nyújtható be fiókjainkban.


Kamattámogatás megszűnésének esetei, bejelentésük és következményei

A kamattámogatás megszűnése esetén

  • a kamattámogatásra való jogosultság megszűnésének napjától a Babaváró kölcsön ügyleti kamata a jogszabályban meghatározott mértékű ügyleti kamatra változik és
  • az addig igénybe vett kamattámogatás összege vagy a "kölcsönszerződés szerint folyósított kölcsönösszegre vetített", a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III. 12.) Korm. rendeletben meghatározott napon érvényes jegybanki alapkamat + 3% felárral számolt kamat összege közül a magasabbat meg kell fizetni a Bankon keresztül a Kincstár részére, az arra való jogosultság megszűnését követő 120 napon belül egy összegben (kivéve házasság felbontása, érvénytelenné nyilvánítása esetén, ha a gyermekvállalás teljesült).

A Babaváró kölcsön ügyleti kamatának mértéke a következők szerint módosul a kölcsön hátralévő futamidejére (nem támogatott ügyleti kamat):

  • 2022. április 28-ig igényelt Babaváró kölcsönök esetében 5 éves ÁKK átlaghozam 130%-a + 5%,
  • 2022. április 29-től igényelt Babaváró kölcsönök esetében 5 éves ÁKK átlaghozam 130%-a + 4%.

Érdekel

Gyakran ismételt kérdések

A kölcsön igénylése

A Babaváró kölcsön alapvetően a kölcsönkérelem benyújtása után gyermeket vállaló házaspárok számára igényelhető, ahol a kölcsönigénylés időpontjában a feleség betöltötte a 21., de nem töltötte be a 30. életévét (2024. december 31-ig legalább 12 hetes várandósság esetén 31-41 év köztiek számára továbbra is lehetőség lesz a Babaváró kölcsön igénylésére), a férj pedig betöltötte 21. életévét és mindkét házasfél megfelel a már korábban meghatározott, és az alábbi feltételek valamelyikének:

  • magyar állampolgár vagy olyan személy, akit a magyar állampolgárságról szóló törvény alapján magyar állampolgárnak kell tekinteni,
  • a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó személy, aki a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarország területén gyakorolja, vagy
  • a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvényben foglaltak alapján hontalan jogállásúnak ismerték el, vagy huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkezik.

A házastárs halála esetén lehetőség van egyedüli ügyfélként babaváró kölcsön igénylésére, illetve a korábban együttes igénylőként benyújtott babaváró kölcsön igénylés esetén egyedüli ügyfélként szerződéskötésre.
Meglévő gyermek vonatkozásában a babaváró támogatások nem vehetők igénybe.

Az OTP 367 bankfiókjának bármelyikében igényelhető 2019. július 1-től. Fiókkereső

Minimum 1 millió Ft és maximum 11 millió Ft kamatmentes, szabad felhasználású Babaváró kölcsönre lehet jogosult, ha megfelel az igénylési feltételeknek.

A kölcsön kezességvállalási díjjal növelt törlesztőrészlete a kamattámogatás időszaka alatt maximum havi 51 ezer Ft lehet. A kezességvállalási díj összege az induló, és minden év elején fennálló tartozás 0,5%-nak az egy hónapra eső része.

A futamidőnek 64 és 240 hónap közé kell esnie, tehát 5 év 4 hónap és 20 éven belül szabadon választható a törlesztőrészlet korlát figyelembevétele mellett. A kezességvállalási díjjal növelt havi törlesztőrészlet - a kamattámogatás időszaka alatt - nem haladhatja meg az 51 000 Ft-ot.

Az igénylés időpontjában.

A társadalombiztosítási jogviszonyon kívül a magyar felsőoktatási intézményben nappali tagozaton eltöltött tanulmány, amiben nincs 6 hónapnál hosszabb megszakítás a tanulmányokat követően, valamint más állam, vagy nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezet TB ellátása, valamint a diplomás gyermekgondozási díj folyósításának időszaka is beleszámít. Magyar állampolgárok esetén az igényléshez szükséges 3 éves TB jogviszonyba beszámít az olyan külföldi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmány is, amely az Oktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központ (MEIK) állásfoglalása alapján a magyarországi tanulmányokkal egyenértékűnek ismerhető el.
A TB jogviszonyt folyamatosnak kell tekinteni akkor is, ha abban legfeljebb 30 napos megszakítás van. A társadalombiztosítási jogviszony vagy a felsőoktatási hallgatói jogviszony szünetelése nem minősül a jogviszony megszakításának, de annak időtartama a 3 éves, valamint a 180 napos időszakba nem számít be.

A benyújtást megelőző 180 napot viszont:

  • a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény 6. § (1) bekezdés a), b) vagy d)-i) pontja szerinti jogviszonyban kell tölteni, vagy
  • magyar állampolgárként, illetve olyan személyként, akit a magyar állampolgárságról szóló törvény alapján magyar állampolgárnak kell tekinteni, Magyarország területén valamely más állam vagy nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezet számára végzett kereső tevékenysége alapján e más állam vagy nemzetközi szervezet társadalombiztosítási rendszerének hatálya alá kell tartozni.

Ha a kölcsönkérelem benyújtását megelőző 180 napon belül más állam vagy nemzetközi szervezet TB ellátása alá tartozott nem Magyarország területén végzett kereső tevékenysége alapján, akkor a fenti kettő TB jogviszony valamelyikének a kölcsönkérelem benyújtását megelőző 90 napban kell fennállnia.

Az egészségügyi veszélyhelyzet időtartama alatt bekövetkezett 30 napot meghaladó megszakítást az egészségügyi veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig nem kell figyelembe venni.

A kezeségvállalási díj megfizetése az Adóst terheli, melyet a havi törlesztőrészletekkel fizet meg. A folyósított Babaváró kölcsönre az állam vállal kezességet, továbbá a kamattámogatást és a gyermekvállalási támogatást megtéríti a bankoknak.

Az állami kezességvállalás díja kerül felszámításra, ami az induló és minden év elején fennálló tartozás 0,5%-ának egy hónapra eső része. A kezességvállalási díj minden év januárjában automatikusan átszámításra kerül. A hitelbírálat és a folyósítás, valamint a részleges vagy teljes összegű előtörlesztés díjmentes.

Igen, örökbefogadott gyermek után is igényelhető a támogatás.

Alapesetben ugyanazon igénylővel babaváró kölcsönszerződés csak egy alkalommal köthető, azonban az alábbi esetekben lehetőség van Babaváró kölcsönszerződés több alkalommal történő megkötésére:

  • ha a korábban már megkötött kölcsönszerződés ellenére a kölcsönösszeg folyósítására nem került sor, vagy
  • a válást követő újabb házasságkötés esetén, ha a támogatott személy korábbi babaváró kölcsöne és a válásig a gyermekvállalás nem teljesülése miatt visszafizetendő kamattámogatása teljes egészében visszafizetésre került.

Igen, ha a feleség 3 éves folyamatos TB jogviszonya fennáll és megfelel az utolsó 180 napra vonatkozó TB jogviszonynak is. A bank saját hitelbírálati szabályai alapján jelenleg táppénzen lévő ügyfél jövedelme akkor vehető figyelembe, ha az ilyen formában érkező jövedelem (táppénz) összege eléri a 154 000 Ft-ot.

Babaváró kölcsön csak személyesen igényelhető. Meghatalmazott útján történő igénylésre és szerződéskötésre, kizárólag az igénylők erre irányuló kérelme alapján különös méltánylást érdemlő esetekben van lehetőség.

Érvényes magyar személyazonosító igazolványt vagy útlevelet vagy kártya formátumú jogosítványt minkét félnek.

Lakcímkártyát magyarországi állandó lakcímmel mindkét félnek.

Adóigazolványt vagy az adóazonosító jelről NAV által kiadott hivatalos igazolást mindkét félnek.

30 napnál nem régebbi Társadalombiztosítási jogviszonyról szóló igazolást legalább az egyik fél részéről, és ha további TB jogviszony igazolása szükséges, akkor 30 napnál nem régebbi

  • valamely más állam vagy nemzetközi szervezet társadalombiztosítási rendszerének hatálya alá tartozásról az illetékes külföldi hatóság vagy a nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezet által kiállított igazolást és annak hiteles magyar nyelvű fordítását,
  • a hallgatói jogviszony fennállásáról a felsőoktatási intézmény által kiadott igazolást,
  • külföldi tanulmányok és annak időtartamáról szóló, a külföldi felsőoktatási intézmény által kiadott igazolás, annak hiteles magyar nyelvű fordítása, valamint a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséért felelős hatóság (Oktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központjához) egyenértékűségről szóló állásfoglalása,
  • diplomás gyermekgondozási díj folyósításának időtartamáról az ellátást megállapító szerv által kiállított igazolást.

Jövedelemigazolás legalább az egyik fél részéről abban az esetben, ha jövedelme legalább 6 hónapja nem OTP bankszámára érkezik.

Munkabérből származó jövedelem esetén 30 napnál nem régebbi munkáltatói jövedelemigazolást, vagy utolsó 3 havi bankszámlakivonatát. Egyéb esetében kérjük, tekintse meg a Babaváró kölcsön hirdetményben megjelölt dokumentumokat.

Büntetlen előéletről, a NAV tartozás mentességről és a házasságról csak nyilatkozni szükséges.

Az adósnak OTP bankszámla, és Internetbank szolgáltatással is rendelkeznie kell. Az adóstárs részére bankszámla nyitására nincs szükség, az OTP Internetbank szolgáltatás mellett egyéb szolgáltatással rendelkeznie nem kell. A Bank a kölcsöntörlesztés szempontjából legkedvezőbb díjú Alap számlacsomag / Minimum kedvezménnyel igényelt Bázis számla/ Minimum kedvezménnyel igényelt Grátisz számlacsomag meglétét írja elő.

A kölcsön kamatozása

A kölcsön folyósítását követően, 5 éven belül minden szerződő számára – a kamattámogatás megszűnésére okot adó körülmény (pl. válás) kivételével - biztosított az állami kamatmentesség, tehát a kölcsönt kamatmentes részletekben fizetheti vissza. Ha 5 éven belül teljesül a gyermekvállalás, úgy – amennyiben a kamattámogatás megszűnésére okot adó körülmény (pl. válás) nem merül fel - a kamatmentesség folytatódik a futamidő végéig. Amennyiben viszont 5 éven belül nem teljesül a gyermekvállalás, úgy a kölcsön kamatozóvá válik és az igénybe vett kamattámogatást egy összegben vissza kell fizetni.

Ha a kölcsön felvételét követő 5 éven belül nem teljesül a gyermekvállalás, az addig igénybe vett kamattámogatás összege vagy a "kölcsönszerződés szerint folyósított kölcsönösszegre vetített", a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III. 12.) Korm. rendeletben meghatározott napon érvényes jegybanki alapkamat + 3% felárral számolt kamat összege közül a magasabbat  120 napon belül egyösszegben vissza kell fizetni az államnak és a kölcsön után a babaváró támogatásokról szóló rendeletben meghatározott mértékű kamatot kell fizetni. A kamat mértéke módosul a kölcsön hátralévő futamidejére: 5 éves ÁKK átlaghozam 130%-a +4% (2022.04.28-ig igényelt Babaváró kölcsönök esetében 5 éves ÁKK átlaghozam 130%-a +5%).

Amennyiben a kölcsönkérelem benyújtását követően és a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül teljesül a gyermekvállalás, a kölcsön – a kamattámogatás megszűnésére okot adó körülmény (pl. válás) kivételével - a teljes futamidőre kamatmentessé válik. A törlesztő részletek fizetésére 3 évre szüneteltetetés és ezzel azonos időtartamú futamidő hosszabbítás kérhető.

Amennyiben a kölcsönkérelem benyújtását követően (akár 5 éven túl) teljesül a második gyermekvállalás, a gyermekvállalási támogatás iránti kérelem és előírt dokumentumok hiánytalan benyújtását követő 3. munkanapon fennálló nem lejárt kölcsöntartozás 30%-át az állam gyermekvállalási támogatásként kifizeti, valamint újabb 3 éves törlesztés szüneteltetés kérhető, illetve ikergyermekek esetében az első gyermek után igénybevetett 3 éves törlesztés szüneteltetés további 2 évvel meghosszabbítható.

Amennyiben a kölcsönkérelem benyújtását követően (akár 5 éven túl) teljesül a harmadik gyermekvállalás, akkor a teljes fennmaradó, nem lejárt tartozás összegével egyező gyermekvállalási támogatásban részesül. A gyermekvállalási támogatás a kölcsön előtörlesztésére számolható el, így ennek megtörténtével - ha nem áll fenn lejárt tartozás - a tartozás megszűnik.

A kamattámogatás a fennmaradó tartozás összegére és a hátralévő futamidőre szűnik meg. Az igénybe vett kamattámogatást csak abban az esetben kell visszafizetni, ha még nem teljesült a gyermekvállalás. Az Adós és az Adóstárs egyetemleges kötelezettek, mindketten felelnek a kölcsön visszafizetéséért, függetlenül attól, hogy elváltak. A házasság felbontásáról vagy érvénytelenné nyilvánításáról szóló jogerős bírósági végzést 30 napon belül be kell nyújtani.

Amennyiben a válást követő új házasságkötésre a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül kerül sor, és az új házastárs megfelel a babaváró támogatásokról szóló 44/2019. (III.12.) Korm. rendeletben meghatározott feltételeknek, akkor az új házastárs banknak való bejelentését követő hónap törlesztési napjától ismét érvényesíthető a kamattámogatás és a gyermekvállalás teljesülése esetén igényelhető a törlesztés szüneteltetés és a második vagy harmadik gyermek után a gyermekvállalási támogatás. A válást követő újabb házasságkötés esetén, ha a támogatott személy korábbi babaváró kölcsöne és a válásig a gyermekvállalás nem teljesülése miatt visszafizetendő kamattámogatása teljes egészében visszafizetésre került, a támogatott személynek ismételten lehetősége van Babaváró kölcsönszerződés kötésére.

A házastárs 5 éven belüli elhalálozása esetén, ha az özvegy a halotti anyakönyvi kivonatot 180 napon belül benyújtja a banknak, a kamattámogatás a futamidő végéig fennmaradhat függetlenül attól, hogy időközben teljesült-e a gyermekvállalás vagy sem.
Ebben az esetben a Bankhoz a kamattámogatás fennmaradása iránti kérelmet kell benyújtania, amit a Bank 30 napon belül bírál el, majd az elbírálását követő 5 napon belül tájékoztatja a támogatott személyt döntéséről es annak indokáról, valamint elutasító döntés esetén a kormányhivatalhoz fordulás lehetőségéről. Ha az özvegy a házastársa halálát követően teljesiti a gyermekvállalási feltételt a tőle származó közös magzatuk által, akkor az egyedülálló özvegy is jogosult törlesztés szüneteltetésre, gyermekvállalási támogatásra.
Ha az özvegy újabb házasságot köt és az új házastárs megfelel a babaváró támogatásokról szóló 44/2019. (III.12.) Korm. rendeletben meghatározott feltételeknek, akkor a gyermekvállalás kölcsön folyósításától számított 5 éven belüli teljesülése esetén igénybe vehető a törlesztés szüneteltetés és a második vagy harmadik gyermek után a gyermekvállalási támogatás.

A kölcsön felhasználása

Gyakorlatilag bármire, mivel a Babaváró kölcsön szabadon felhasználható.

Igen, a szabad felhasználás révén a kölcsön összege lakáshitelhez önerőként is használható. Ismerje meg lakásmegoldásainkat.

Az OTP Lakásmegoldások közül bármely lakáscélja megvalósítására felhasználhatja a kölcsönt. Használt és új lakás vásárláshoz, házépítéshez, valamint felújításhoz, bővítéshez vagy korszerűsítéshez felvett hitelét is kiegészítheti az összeggel.

Igen, az állami támogatások a feltételek teljesítése mellett együttesen is igénybe vehetők.

A kölcsön elbírálása

Az OTP Bank a kölcsönkérelmet a benyújtást követő legfeljebb 10 munkanapon belül bírálja el, amelybe nem számít bele dokumentum kiegészítésre vonatkozó legfeljebb 10 munkanapos határidő. A jellemző átfutási idő függ a benyújtott igénylések számától, valamint a Magyar Államkincstár visszajelzési idejétől is, ideális esetben akár az igénylés napján megtörténhet a kölcsön folyósítása.

Az elutasításnak több oka is lehet. A bank saját elbírálása alapján dönthet az ügyfelek hitelezhetőségéről. Amennyiben a banki feltételeknek nem felelt meg az igényléskor, úgy a feltételek teljesítése estén ismét igényelheti a kölcsönt.
Amennyiben a rendeletben előírt feltétel nem teljesítése miatt kerül elutasításra az igénylés, akkor az elutasításról kapott banki igazolással a területileg illetékes kormányhivatalhoz – az elutasításról szóló írásbeli tájékoztatás kézhezvételét követő 15 napon belül – fordulhatnak a megfelelés megállapítása iránt.

A kölcsön törlesztése

A kölcsön törlesztőrészletét és a kezességvállalási díj összegét havonta automatikusan, csoportos beszedési megbízással vonjuk le OTP bankszámlájáról. A törlesztés napja minden hónapban ugyanaz a nap.

Igen, a törlesztésének esedékességi napja szabadon megválasztható a hónap 1-28. napjai között. Az első esedékesség a kölcsön folyósítását követő hónapban az igényléskor megválasztott nap, ezt követően a kölcsön törlesztése havonta, az első törlesztés napjával azonos naptári napon esedékes. Ez alapján a kölcsön folyósítása és az első esedékesség között 1-57 nap telhet el.

Ha szeretné tartozását részlegesen vagy teljesen előtörleszteni, azt az egész futamidő alatt díj és költségmentesen megteheti. Amennyiben a folyósítástól számított 5 éven belül még nem teljesítette a kamattámogatás feltételeként támasztott követelményeket, és legalább 50% mértékben előtörleszti a kölcsönt, akkor az előtörlesztett összegre vonatkozó kamattámogatást vissza kell fizetnie. Amennyiben a gyermekvállalás a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül teljesül, az előtörlesztett összeg után visszafizetett kamattámogatás összege visszaigényelhető a Magyar Államkincstártól a várandósság 12. hetétől a gyermek születését követő 180. napig.

Ha Önnek fizetési nehézségei adódnak, kérjük forduljon ügyintézőinkhez bármelyik bankfiókunkban. Ahhoz, hogy biztonságban tudhassa hitele törlesztését, vegyen igénybe törlesztési biztosítást.

A biztosító akkor fizeti ki a törlesztőrészleteket, vagy a teljes tartozást, ha:

  • Ön életét veszti, vagy
  • az Ön egészsége baleset miatt legalább 51%-ban károsodik.

További információkért kérjük, látogasson el a törlesztési biztosítás oldalunkra.

Nem választható, a Babaváró kormányrendeletnek megfelelően a törlesztőrészlet fizetésének felfüggesztése 3 évig lehetséges, de a törlesztés szüneteltetés alatt bármikor kezdeményezhető annak leállítása a Szerződésmódosítás- Törlesztés szüneteltetés leállítása elnevezésű nyomtatványon, a hatályos Hirdetmény szerinti ügyintézési díj megfizetésével.

A Kezességvállalási díjat nem kell fizetni a törlesztés szüneteltetés időszaka alatt, azonban a Törlesztési biztosítás havonta fizetendő díja nem kerül felfüggesztésre, az a törlesztési szüneteltetés alatt is automatikusan beszedésre kerül.

Támogatások érvényesítése

A támogatások érvényesítésére vonatkozó kérelmet vagy változás bejelentést bankfiókjainkban van lehetőség benyújtani.

Gyermekvállalás teljesítése esetén, ami alatt a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III.12.) Korm. rendelet értelmében a Babaváró kölcsönkérelem benyújtását követő, legalább a várandósság 12. hetét betöltött magzat meglétét, valamint gyermek örökbefogadását értjük, ha az örökbefogadást engedélyező határozat a kölcsönkérelem benyújtását követően válik véglegessé. Továbbá Önök jogosultak a kamattámogatásnak a kölcsön teljes futamidejére szóló igénybevételére, a gyermekvállalási támogatásra és a törlesztés szüneteltetésére a 2019. július 1-je és 2021. január 1. napja közötti időszakban – a kölcsönkérelem benyújtását megelőzően már örökbefogadott olyan gyermek után is, aki 2019. július 1-jét megelőzően született. Ebben az esetben a törlesztés szüneteltetése és a gyermekvállalási támogatás iránti kérelmet a kölcsönkérelemmel egyidejűleg vagy a kölcsönszerződés megkötését követő 60 napon belül nyújthatják be.

A várandósság a kezelőorvos által kiállított, a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III.12.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott tartalmú dokumentummal igazolható. A gyerek születését vér szerinti gyermek esetén anyakönyvi kivonattal, lakcímkártyával és adóigazolvánnyal, míg örökbefogadott gyermek esetén az örökbefogadást engedélyező végleges határozattal, lakcímkártyával és adóigazolvánnyal, valamint az Adós és Adóstárs személyi igazolványának és lakcímkártyájának benyújtásával kell igazolni.

Amennyiben igénybe kívánják venni a törlesztés szüneteltetést és/vagy a gyermekvállalási támogatást, vagy igazolási kötelezettségüket kívánják teljesíteni (pl. megszületett gyermekük), akkor azt fiókjainkban tudják kezdeményezni.

A kamattámogatást nem kell külön igényelni. Amennyiben a kölcsönkérelem benyújtását követően és a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül teljesül a gyermekvállalás, a kölcsön a teljes futamidőre – a kamattámogatás megszűnésére okot adó körülmény (pl. válás) kivételével - kamatmentessé válik.

Az első és a második gyermek után 3 év törlesztés szüneteltetés kérhető, amely igénylésére:

  • vér szerinti gyermek esetén a várandósság betöltött 12. hetét követően – ideértve a szülést követő időszakot is – legkésőbb a gyermek születését követő 180 napig
  • örökbefogadott gyermek esetén az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő 180 napig, illetve a 2019. július 1-je és 2021. január 1-je közötti időszakban már örökbefogadott 2019. július 1-jét megelőzően született gyermek esetén a Babaváró kölcsönkérelemmel egyidejűleg vagy a Babaváró kölcsönszerződés megkötését követő 60 napig
  • a magzat elhalása esetén a Babaváró rendelet szerinti igazolás magzat elhalásáról elnevezésű vagy azzal azonos tartalmú dokumentum, magzat halva születése esetén a halottvizsgálatról és a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló kormányrendelet szerinti okirat, vagy az élve született gyermek elhalálozása esetén az ennek megtörténtét igazoló halotti anyakönyvi kivonat keltét követő 180 napig.

Amennyiben az első gyermek utáni törlesztés szüneteltetés ideje alatt teljesül a második gyermekvállalás, akkor az első időszak lezárul és megkezdődik a második gyermek után járó törlesztés szüneteltetési időszak. Ikergyermekek esetén a 3 éves törlesztés szüneteltetés időtartama további 2 évvel meghosszabbítható, ha az erre irányuló kérelmet a támogatott személyek a 3 éves törlesztés szüneteltetés letelte előtt legalább 60 nappal korábban benyújtják.

Nem választható, a Babaváró kormányrendeletnek megfelelően a törlesztőrészlet fizetésének felfüggesztése 3 évig lehetséges, de a futamidő alatt bármikor kezdeményezhető a törlesztés szüneteltetésnek leállítása a Szerződésmódosítás- Törlesztés szüneteltetés leállítása elnevezésű nyomtatványon, a hatályos Hirdetmény szerinti ügyintézési díj megfizetésével.

A Kezességvállalási díjat nem kell fizetni a törlesztés szüneteltetés időszaka alatt, azonban a Törlesztési biztosítás havonta fizetendő díja nem kerül felfüggesztésre, az a törlesztés szüneteltetés alatt is automatikusan beszedésre kerül.

A támogatott személyek a kölcsönkérelem benyújtását követően teljesült gyermekvállalás esetén a második és harmadik gyermek után (ideértve a várandósság 12. hetét betöltött magzatot és az örökbefogadott gyermeket is) igényelhetik a gyermekvállalási támogatást. Második gyermek után a hiánytalanul benyújtott dokumentumok banki átvételét követő 3. munkanapon fennálló, nem lejárt tartozás 30%-a, a harmadik gyermek után a teljes fennálló, nem lejárt tartozás összegének kifizetése kérhető támogatás formájában.

A gyermekvállalási támogatás iránti kérelem benyújtására

  • vér szerinti gyermek esetén a várandósság betöltött 12. hetét követően – ideértve a szülést követő időszakot is – legkésőbb a gyermek születését követő 180 napig
  • örökbefogadott gyermek esetén az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő 180 napig, illetve a 2019. július 1-je és 2021. január 1-je közötti időszakban már örökbefogadott 2019. július 1-jét megelőzően született gyermek esetén a Babaváró kölcsönkérelemmel egyidejűleg vagy a Babaváró kölcsönszerződés megkötését követő 60 napig
  • a magzat elhalása esetén a Babaváró rendelet szerinti igazolás magzat elhalásáról elnevezésű vagy azzal azonos tartalmú dokumentum, magzat halva születése esetén a halottvizsgálatról és a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló kormányrendelet szerinti okirat, vagy az élve született gyermek elhalálozása esetén az ennek megtörténtét igazoló halotti anyakönyvi kivonat keltét követő 180 napig.

van lehetőség.

Azon támogatott személyek, akik esetében a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III.12.) Korm. rendelet 2023. április 27-ig hatályos rendelkezése szerinti 60 napos határidő 2023. április 28-án már letelt, vagy abból kevesebb, mint 60 nap volt hátra, a törlesztés szüneteltetése iránti kérelmüket 2023. április 28-tól számított 180 napon belül, azaz 2023. október 25-ig benyújthatják.

Amennyiben az első gyermek utáni törlesztés szüneteltetés ideje alatt teljesül a második gyermekvállalás, akkor az első időszak lezárul és megkezdődik a második gyermek után járó törlesztés szüneteltetési időszak. Ikergyermekek esetén a 3 éves törlesztés szüneteltetés időtartama további 2 évvel meghosszabbítható, ha az erre irányuló kérelmet a támogatott személyek a 3 éves törlesztés szüneteltetés letelte előtt legalább 60 nappal korábban benyújtják.

Igen, a szülést követő 180 napon belül a megszületett gyermek születési anyakönyvi kivonatát, lakcímkártyáját és adóigazolványát be kell mutatni a banknak.

Igen, a két támogatás típus független egymástól.

A tájékoztatás nem teljes körű. A Babaváró kölcsön és támogatás igénybevételének részletes feltételeit a babaváró támogatásról szóló 44/2019. Korm. rendelet tartalmazza (Babaváró kormányrendelet). A bank fenntartja az egyedi elbírálás jogát.

A feltüntetett THM a 11 millió Ft hitelösszegű és 20 éves futamidejű Babaváró kölcsön vonatkozik.
A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt. Az adatok tájékoztató jellegűek, a feltételek változása esetén a THM mértéke módosulhat. A THM mértéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A THM számításánál azzal a feltételezéssel éltünk, hogy a szerződéskötés és az első törlesztőrészlet esedékessége között 31 nap telik el, a kölcsön folyósítása 2024. március 4-én történik meg, illetve kamatperiódusonként a referencia kamat mértéke nem változik. A THM meghatározásakor a 2024. március 1-én érvényes kondíciókkal számoltunk. Az ügyfél által a központi költségvetés javára, a fennálló kölcsön összege után havonta, a törlesztőrészletekkel együtt fizetendő kezességvállalási díjat a THM magában foglalja.
A THM és a Reprezentatív példák az ÁKK Zrt. által 2024. februárban közétett, 2024. március hónapra irányadó 5 éves ÁKK hozam 3 havi átlagának (évi 6,54%) és a 2024. március 1-én hatályos jegybanki alapkamat figyelembevételével kerültek meghatározásra.

THM (kamattámogatással)

Reprezentatív példa az alábbi feltételezésekkel élve: A gyermekvállalás a kölcsön folyósításától számított 60. hónapban teljesül, a törlesztés ezt követően 3 évig szünetel, így az utolsó részlet megfizetése a 276. hónapban történik, több gyermek a futamidő alatt nem születik, a teljes futamidő alatt az állami kamattámogatás fennáll, a kölcsön összege 11 000 000 Ft, a kölcsön futamideje 20 év, az ügyfél által fizetendő ügyleti kamat mértéke 0%, az ügyfél által fizetendő kezességvállalási díj mértéke évi 0,5%. Az ügyleti kamatot ez esetben kamattámogatás formájában az Állam nevében a Kincstár folyósítja a hitelintézet részére.
A THM (kamattámogatással) értéke 0,4%, a havi törlesztőrészlet 41 667 Ft, a kezességvállalási díj induló havi összege 4 167 Ft, a havonta fizetendő törlesztőrészlet és kezességvállalási díj induló együttes összege 45 833 Ft, a kölcsön teljes díja (mely tartalmazza az ügyfél által megfizetendő kamat és a kezességvállalási díj teljes összegét) 580 922 Ft, a fizetendő teljes összeg (törlesztőrészletek és kezességvállalási díj összege) 11 580 922 Ft.

THM (kamattámogatás nélkül)

Reprezentatív példa az alábbi feltételezésekkel élve: A futamidő első 5 évében nem teljesül a gyermekvállalás, az állami kamattámogatásra vonatkozó jogosultság elveszik, és a kamattámogatás formájában az első 5 évben az állam nevében a Kincstár által megfizetett kamattámogatás összege vagy a kölcsönszerződés szerint folyósított kölcsönösszegre vetített, a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III. 12.) Korm. rendeletben meghatározott napon érvényes jegybanki alapkamat + 3% felárral számolt kamat összege közül a magasabbat a kölcsön folyósításától számított 60. hónapot követő 120. napon egyösszegben vissza kell fizetni, illetve meg kell fizetni a Magyar Államkincstár részére, és az ügyfél által az 5 éves időszak lejártát követő naptól fizetendő kamat mértéke 0%-ról 12,50%-ra módosul. A kölcsön összege 11 000 000 Ft, a kölcsön futamideje 20 év, az ügyfél által fizetendő változó 5 éves kamatperiódusokban rögzített ügyleti kamat mértéke az első 60 hónapban 0%, a 61. hónaptól – a 2024. március hónapban érvényes nem támogatott ügyleti kamat figyelembe vételével - 12,50%-ra módosul, az ügyfél által fizetendő kezességvállalási díj mértéke évi 0,5%.
A THM (kamattámogatás nélkül) értéke 12,1%, a havi induló törlesztőrészlet 45 833 Ft, a kezességvállalási díj induló havi összege 4 583 Ft, a havonta fizetendő törlesztőrészlet és kezességvállalási díj induló összege 50 416 Ft, a havi törlesztő részlet a 61. hónaptól 102 617 Ft, a kezességvállalási díj összege a 61. hónaptól 3 495 Ft, a havonta fizetendő törlesztőrészlet és kezességvállalási díj összege a 61. hónaptól 106 112 Ft, a kölcsön teljes díja (mely tartalmazza az ügyfél által megfizetett kamat, a visszafizetett kamattámogatás és a kezességvállalási díj teljes összegét) 17 593 085 Ft, a fizetendő teljes összeg (törlesztőrészletek, a kezességvállalási díj és a visszafizetendő kamattámogatás összege) 28 593 085 Ft.

A kamattámogatás időszaka alatt az ügyleti kamat az ÁKK átlaghozam 110%-ának 1 százalékponttal növelt mértéke, melyet a Kincstár fizet meg kamattámogatás formájában a jogosult ügyfelek helyett a hitelintézet részére. Amennyiben az Adós vagy Adóstárs elveszíti az állami kamattámogatásra vonatkozó jogosultságát, akkor a Babaváró kölcsön ügyfél által fizetendő kamata az ÁKK átlaghozam 130%-ának 4 százalékponttal növelt mértékére módosul.

A reprezentatív példák pusztán tájékoztatásként szolgálnak.

Köszönjük a visszajelzést!

Sikertelen beküldés

Hirdetmények, üzletszabályzatok, szerződésminták és egyéb dokumentumok

Ez a böngésző sajnos nem tudja megjeleníteni a honlapunkat.

Kérjük, használja a legfrissebb Chrome, Firefox, Internet Explorer vagy Edge böngészőt.

Az Ön teendője:

  • nyisson új oldalt a fenti böngészők valamelyikén,
  • másolja be honlapunk linkjét a böngészősávba, és nyomja meg az Entert,
  • és már használhatja is az oldalunkat.

Ha kérdése van, írjon nekünk az e-mail címen!

Your browser is not compatible with this site. Read more.