Spicy Collection  - Art moments bySpicy Collection - Art moments by Hybridart - Berlin 

Útjára indult a Spicy Collection 

A berlini magyar intézetben, a Collegicum Hungaricumban Can Togay János, igazgató és Dr. Baksa-Soós Veronika, művészeti vezető hatékony közreműködésével február 2-án megnyílt a Spicy Collection 2010 bemutatkozó kiállítása. A kollekció az Art Moments by Hybridart  kortárs képzőművészeti kiállítássorozat eredménye, mely rendezvény mellé örömmel állt az OTP Junior, mint főtámogató, hiszen a bank nyitott minden olyan kezdeményezésre, amely a fiatalok kreatív világát és egyediségét mutatja be.  Az Art Moments by Hybridart  keretén belül 2010. november 17. és december 12. között 50 helyszínen 80 fiatal képző- és iparművész közel 600 alkotása került bemutatásra.  A rendezvény egyik fő célja az volt, hogy vélemény formálásra motiválja a látogatót és lehetőséget biztosítson számára kedvenc alkotásainak a kiválasztásásra. 

Az alkotások értékelésésben kilenc fős szakmai zsűri is közreműködött, így jött létre egy 30 műtárgyból álló kollekció, mely átlépve az ország határait reprezentálja a magyarországi kortárs művészetet. A legnagyobb hazai hitelintézet és a Balassi Intézet együttműködésében Európa négy nagyvárosában, Berlinben, Londonban, Rómában és Bécsben rendezik meg a kiállítást, hozzájárulva a magyar kortárs képzőművészet szélesebb körben való megismertetéséhez és nemzetközi megjelenést biztosítva a fiatal magyar kortárs alkotók számára.  

A Spicy Collection 2010 mellett bemutatásra került még  Kelemen Zénó szobrászművész, aki absztrakt organikus formákat hoz létre. Több, ellentétes komponens működteti a szobrait, találkozik bennük a geometrikus szigor a természetet oldottabb formáival, légiesek, többnyire ellentmondanak a szobrászat tradíciójának, mindössze két ponton illeszkednek a földhöz,(vagy) a talapzathoz. Berlinben négy alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. A Collegium Hungaricum bejáratánál fogadja a látogatókat a Saját Vonal című, nagyobb méretű műve, három kisebb méretű plasztikájával pedig az épületben találkozhatnak a látogatók. 

Több prominens személyiség megtekintette a tárlatot a megnyitón és kedvező fogadtatásban részesült a Hybrid Art Management kezdeményezése, amely egy  rendezvénysorozaton keresztül fél évente itthon megújtja a külföldön beemutatásra kerülő gyűjteményt, ezzel is hírt adva a vonzó, színvonalas hazai kulturális életről Európa szerte. A rendezvény ugyanakkor a fiatal, utazni vágyó generáció kultúrához való viszonyát is ápolja vagy, és újabb kapcsolódási pontokat teremt az országok között.  

A berlini megnyitón hivatalosan is bejelentették az Art Moments by Hybridart budapesti tavaszi fordulójának időpontját: 2011. április 13 – május 1. között  60 helyszínen 90 művész közel 700 műalkotása lesz megtekinthető és újra indulhat a műalkotások kiválasztása a www.artmoments.hu oldalon. 

 
Szavazás

Melyik a kedvenc zenei stílusod?